Százezer dolláros vérdíjat tűztek ki Kyle Buschra
Kyle Busch február 21-én, pénteken megszerezte zsinórban hetedik győzelmét a Gander RV & Outdoors Truck Seriesben.
Ez a tény pedig már nem csak jó pár rajongó, de az egyik nagynevű versenyző ingerküszöbét is átlépte.
Busch ugyanis a NASCAR nemzeti harmadosztályát képező Truck 2018-as, poconói futama óta verhetetlennek számít. Teszi ráadásul ezt olyan elképesztő lazasággal, hogy a mezőny túlnyomó többsége hozzá képest, kis túlzással amatőr úrvezetőnek tűnik.
A NASCAR szabályai szerint a királykategóriában, vagyis a Cupban teljes szezont futó pilóták csak évi öt versenyre nevezhetnek a szervezet alacsonyabban rangsorolt szériáiban.
A saját tulajdonában lévő csapat autóját vezetve Busch ezt rendesen ki is maxolta, lévén a 2019-es szezon összes fordulóját megnyerte, amelyen csak elindult. A sorminta pedig úgy fest, idén is folytatódik.
A kétszeres – egyben regnáló – Cup-bajnok a Las Vegas Motor Speedwayen teljesítette legelső, 2020-as Truck-futamát.
Győzött is, aminek láttán nem csak a szurkolók, de néhány Cup-versenyző is gúnyos hangnemet ütött meg a közösségi médiában.
Ekkor jött el az a pont, ami már Kevin Harvickot is cselekvésre ösztönözte.
„Akkor tegyük a dolgot szórakoztatóvá. 50.000 dollár vérdíjat ajánlok fel bármelyik, teljes szezonos Cup-pilótának, ha versenyez a Truckban és legyőzi Kyle Busch-t a következő négy futamán. Induljon a játék” -írta Twitteren a 2014-es bajnok, aki pontosan tudja, hogy mennyi pénzbe és energiába kerül egy Truck-csapat működtetése.
A Stewart-Haas Racing veteránjához hamarosan nem más csatlakozott, mint a Truck Series főszponzorának, a Gander RV & Outdoorsnak vezérigazgatója, Marcus Lemonis.
Az üzletember közölte, hogy ő is beszáll 50.000 dollárral, így már kereken 100.000 vár arra a Cup-versenyzőre, aki nem engedi idén Truck-futamot nyerni Busch-t.
Ha ez nem történik meg, akkor az összeg a Bundle of Joyhoz kerül. Ezt az alapot Kyle és felesége, Samantha hozta létre olyan párok támogatására, akiknek a mesterséges megtermékenyítés az egyetlen esélye a biológiailag saját gyermekre.
Busch következő Truck-futama március 14-én, az Atlanta Motor Speedwayen esedékes, majd ezt követi a Homestead-Miami Speedway (március 20.), a Texas Motor Speedway (március 27.), végül pedig a Kansas Speedway (május 30.).
A Cupban a Joe Gibbs Racinget erősítő versenyző eddigi tervei szerint a másodosztályt képező Xfinity Seriesben is kihasználja az öt, engedélyezett részvételt. Ennek első állomása március 7-én, a Phoenix Racewayen lesz.
“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough