Újabb hírek érkeztek a súlyosan sérült Ryan Newmanről

A Roush Fenway Racing hivatalos sajtóközleményt adott ki a hétfői Daytona 500 utolsó körében súlyos balesetet szenvedett Ryan Newman állapotáról.
A csapat tájékoztatása szerint versenyzőjük ébren van és már beszélget a családtagjaival, valamint orvosaival.
Az RFR továbbá tolmácsolta a szerencsétlenül járt pilóta és hozzátartozóinak köszönetét is az ország minden részéből feléjük záporozó aggódó üzenetekért, jókívánságokért.
A 42 éves veterán sérüléseiről nem közöltek részleteket, azt viszont már pár órával a verseny leintése után tudni lehetett, hogy Newman állapota súlyos ugyan, de nincs közvetlen életveszélyben.
A csapat egyelőre még nem nevezte meg azt a pilótát, aki a hétvégi, Las Vegas-i futamon átveszi a 2008-as Daytona 500 győztesének helyét a 6-os számú Ford volánja mögött.

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough