Donald Trump sporttörténelmet írt

Sporttörténelmi pillanatnak lehetett szemtanúja vasárnap, helyi idő szerint kora délután a Daytona International Speedway.
A NASCAR szezonnyitó versenyeként funkcionáló, ikonikus Daytona 500 grand marhaljaként nem más adta ki a motorok beindítására szóló parancsot a 40 fős mezőnynek, mint az Amerikai Egyesült Államok 45. elnöke.
Donald Trump a first lady, Melania társaságában az elnöki különgéppel érkezett a floridai pályára, amellyel a landolás előtt még egy ünnepélyes átrepülésre is utasítást adott a pilótának.
Ezek a kétségkívül rendhagyó pillanatok még nem számítottak egyedülinek a NASCAR történetében, hiszen 2004-ben már, George W. Bush személyében tiszteletét tette grand marshallként a mindenkori, hivatalban lévő elnök.
Az ünnepélyes megnyitót követően azonban Trumpnak mégis sikerült olyat tennie, amit előtte még az USA első emberének soha.
A rajthoz készülődő versenyautók előtt, a felvezető körökön ugyanis az elnöki konvoj is pályára hajtott, köztük a Trump házaspárt fuvarozó páncélozott, golyóálló Cadillac-kel, becenevén a „Szörnyeteggel”.
Ezen járművek nem mentek fel a 2.5 mérföldes pálya döntött ováljára, ehelyett a vonalvezetés belső területén gurultak végig.
A történelmi eseményt hatalmas üdvrivalgás kísérte a lelátókon tartózkodó, több százezer rajongó részéről.
A kört követően, még utoljára Trump a veresenyzőkhöz is szólt a csapatrádiókon keresztül:
„Versenyzők, megtiszteltetés volt számomra, hogy hivatalosan megnyithattam az idei Daytona 500-at és veletek tehettem meg az első kört. Köszönöm. Ti vagytok a világon a legjobbak abban, amit csináltok. Sok szerencsét szeretnék kívánni nektek a mai futamhoz. Remélem mindannyiótoknak fantasztikus versenye lesz. Büszkének kell lennetek arra, hogy ezen a leírhatatlan eseményen részt vehettek. A Daytona 500 a legnagyobb verseny a világon és minden amerikai nézi. Nyújtsatok a rajongóknak egy nagyszerű show-t! A szurkolókhoz szólva, imádom azt a szenvedélyt, amit a sport iránt tanúsítotok. Remélem élvezni fogjátok a nagy amerikai versenyt. Isten áldjon benneteket és Isten áldja az Amerikai Egyesült Államokat!”

A pályán több pilóta is alkalma nyílt szót váltani Trumppal, a vélemények pedig rendkívül pozitívak voltak.
„Nem fogok hazudni, elképzelésem sem volt arról, hogy mire számítsak” – mondta Clint Bowyer. „Ez az ember [Trump] besétált és mindenkivel kezet rázott, beállt szelfikhez, nagyon készséges volt, bármit is kérdeztünk tőle. Én az alapján ítélem meg az embereket, hogy miként viszonyulnak hozzám és másokhoz. Ezért értékelem annyira, hogy találkozhattam az elnökkel. Köszönöm, hogy eljött.”
A NASCAR új generációjának egyik legígéretesebbjeként számon tartott pilótája, Hailie Deegan ugyan még nem szerepelt a mezőnyben, ennek ellenére konkrét elképzeléssel érkezett a DIS-re. A 18 éves versenyzőnő – aki egy héttel ezelőtt élete első ARCA-futamát Daytonán a másodikként zárta – nem rejtette véka alá, hogy a célja nem más, mint aláirattatni a sisakját Trumppal.
Deegan ennek a Twitterén is hangot adott, amire meglepetésére nem más válaszolt, mint Donald Trump Jr., mondván ő talán ismer valakit, akinek segítségével valóra válhat a nagy találkozó.
A Hailie által később posztolt képek alapján erre valóban sor is került.
A legelső elnök, aki egy daytonai versenyen grand marshal lehetett még Ronald Reagan volt 1984-ben. Ez a futam azonban nem a Daytona 500 volt, hanem a július 4-én rendezett Firecracker 400, amelyen Richard Petty megszerezte 200. győzelemét.
Kapcsolódó: Amikor az Air Force One adta ki a parancsot a NASCAR mezőnyének
A D500-on elsőként, mint hivatalban lévő elnök, George H.W. Bush jelent meg 1992-ben. Idősebb Bush ekkor még csak nézőként volt jelen, fia azonban tizenkét évvel később már grand marshal lehetett.
Ami jelen Daytona 500-at illeti, a nap további része már nem alakult meseszerűen a mezőny számára. Az eső miatt többször is halaszotották a rajtot, végül azonban a NASCAR-nak nem maradt más választása, mint hogy másnapra halassza a versenyt.

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough