Ed Carpenter nem ad autót Fernando Alonsónak
Nehéz helyzetbe került Fernando Alonso azt követően, hogy a Honda japán anyavállalata a legutolsó pillanatban megvétózta az Andretti Autosporttal lévő, már a véglegesítés fázisában tartó megállapodását.
Jelen állás szerint tehát a spanyol versenyzőnek csakis Chevrolet motoros gárdával lehet esélye a 104. Indianapolis 500-on való részvételre.
A gond az, hogy a csokornyakkendős márka alá tartozó csapatoknál rendelkezésre álló helyek száma igencsak limitált.
A Chevy zászlóvivőjének számító Team Penske a múlt hét folyamán már hivatalosan bejelentette, hogy a negyedik, extra autót idén is Helio Castroneves kapja meg a legendás futamra.
Roger Penske alakulatán kívül csak a Carlin, az AJ Foyt Racing, az Arrow McLaren Racing SP, valamint az Ed Carpenter Racing képviseli az amerikai gyártót.
Utóbbi alakulatot annak tulajdonosa, egyben oválversenyzője, Ed Carpenter legfrissebb nyilatkozata alapján pedig máris kizárhatjuk.
Az ECR hetekkel ezelőtt megerősítette indianapolisi felállását, aminek értelmében a 20-as számú Dallara-Chevyt maga Carpenter vezeti, a 21-est a csapat teljes szezonos újonca, Rinus VeeKay terelgeti, míg a harmadik, csak erre a futamra nevezendő autót Conor Daly kapja meg.
A gárda Indy 500-as programja tehát teljesen készen áll. Carpenternek pedig esze ágában sincs valamelyik pilótát felállítani az autóból Alonso kedvéért, egy negyedik gép hadrendbe állítására pedig nem állnak rendelkezésre a szükséges erőforrások.

A 38 éves üzletember/versenyző az NBC-nek úgy fogalmazott, hogy már kapott megkeresést Alonso szerződtetése kapcsán, ez azonban nem magától a spanyoltól, vagy a vele szorosan együtt dolgozó személytől származott.
Ő azonban közölte, hogy nem óhajt változtatást eszközölni a programján.
„Meglepően nagy a csend” – nyilatkozta Carpenter. „Szerintem tudják, hogy mi egy kétautós csapat vagyunk és nem állunk abban a helyzetben, hogy háromnál többel vágjunk neki az 500-nak. Ha megdupláznánk a felállásunkat májusban, az senkinek sem tenne jót. [A negyedik autóhoz] pénzre, emberekre és időre egyaránt szükség lenne.”
Carpenter elmondta továbbá, hogy nem döbbentette meg a Honda döntése, figyelembe véve a McLaren és Alonso által még az utóbbi, F1-es időszakban megfogalmazott, éles kritikákat.
Ez vezetett odáig is, hogy a japánok kijelentették, eszük ágában sincs motorokkal ellátni a velük régóta szoros kapcsolatban állt Schmidt Peterson Motorsports-cal összebútorozott wokingiakat az IndyCarban. Ennek köszönhetően az immár Arrow McLaren SP névre hallgató gárdának 2020-ban a Chevrolet térfelére költöznie.
„Már korábban is történt ilyen. A különbség most annyi, hogy Fernando már elköszönt a McLarentől. Számukra nagyon meglepő, hogy [a Honda] hagyta ilyen sokáig zajlani a dolgokat, mielőtt realizálták volna, hogy ez számukra problémás.”

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough