Max Chilton visszatér – És bevállalja az Indy 500-at

Max Chilton visszatér – És bevállalja az Indy 500-at
credit: IndyCar

A 2019-2020-as holtszezon egyik legnagyobb kérdőjelének a Carlin jövője számított. A csapatról hónapokon keresztül szinte semmilyen hír nem látott napvilágot, ami odáig fajult, hogy egyes pletykák szerint az IndyCarból való kivonulásukat sem lehetett kizárni.

Ezt januárban Trevor Carlin cáfolta, egyben pedig leszögezte, hogy ott lesznek a széria február 11-12-ei, kollektív tesztjén a COTA-n.

Mostanra pedig hivatalossá is vált, hogy a gárda már egészen biztosan róni fogja a köröket az IndyCar 2020-as szezonjában is.

A Carlin bejelentette, hogy Max Chilton idén is visszatér az 59-es számú Dallara-Chevyvel. A 28 éves pilóta ráadásul nem csak az épített/utcai pályás versenyeken vesz részt, hanem a 104. Indianapolis 500-ra is megkísérli kvalifikálni magát.

Ez azért számít meglepetésnek, mivel Chilton tavaly nyáron közölte, nem érzi magát biztonságban az oválpályás futamokon, ezért nem szeretne azokon tovább pályára hajtani.

A brit eddigi utolsó oválos nevezésének a 103. Indy 500 számított, amelyre – akkori csapattársa, Patricio O’Ward, valamint a szintén a Carlinnal technikai partnerségben állt McLaren Racinges Fernando Alonso mellett – nem tudta kvalifikálni magát.

Chilton ezt követően jelentette be, hogy az oválokon uralkodó, fokozottabb kockázat miatt a jövőben távol szeretne maradni ezektől a pályáktól.

Az egyszeres Indy Lights-futamgyőztes később azonban többször is méltatta az IndyCarban idén debütáló aeroscreent, mondván az jelentősen megnöveli a cockpitben ülő versenyző biztonságát. Ezzel kvázi egy kiskaput is hagyott az esetleges, jövőbeli, oválos visszatérésére.

Chilton 2016-ban debütált az IndyCarban a Chip Ganassi Racing színeiben, 2018 óta pedig már a Carlin alkalmazásában áll. Eddigi legjobb eredményét – egy negyedik helyet – a 2017-es Indianapolis 500-on szerezte.

Azt, hogy ki fogja vezetni az 59-est a szezon maradék négy, kizárólag balkanyarokat tartalmazó pályáján, a csapat a későbbiekben fogja közölni. Szintén várni kell még a Carlin másik, 23-as számot viselő, teljes szezonos autóját terelgető pilóta megnevezésére is.