Ilyen lett a McLaren 2020-as IndyCar-autója

Ilyen lett a McLaren 2020-as IndyCar-autója

Az RLL Racing 15-ös számú, Graham Rahal által vezetendő Dallara-Hondája, valamint a Chip Ganassi Racing 10-es, Felix Rosenqvist keze alatt működő versenygépe után egy újabb 2020-as IndyCar autó festéséről hullt le a lepel.

Az Arrow McLaren SP a közösségi médiában napok óta „hergelte a népet” idei járművének küllemét illetően. Február 7-én, pénteken pedig végül a gárda ígéretéhez híven sort is kerített a nagy leleplezésre.

A McLaren Racing és az Arrow Schmit Peterson Motorsports fúziójából létrejött alakulat flottája a wokingiak múltja előtt tisztelegve a híres papaya és kék színre alapul, emellett pedig a fekete is komoly hangsúlyt kap.

„A rajongók imádják a papayát” – nyilatkozta a RACER-nek a McLaren márkaigazgatója, Lou McEwen. „A papaya és a kék, kettő a most bemutatott festésben domináló három szín közül, az alapítónk, Bruce McLaren öröksége előtt tiszteleg, emellett pedig a márka elmúlt ötvenhét évét is reprezentálja. Ezért is ilyen fontosak számunkra ezek a színek. Emellett ott van harmadikként a fekete, amely a [főszponzor] Arrow Electronicsre utal. Nagyon, nagyon szorosan dolgoztunk együtt az Arrow-val a festés kialakítása során, hogy biztosak legyünk abban, úgy képviseli a McLarent és az Arrow-t, ahogyan azt kell.”

credit: Arrow McLaren SP

Az AMSP egy rendkívül fiatal pilótapárossal vág neki a teljes szezonnak a 20 esztendős Patricio O’Ward és a 23 éves Oliver Askew személyében. Utóbbi versenyző abszolút újoncnak számít 2020-ban, lévén a március 15-ei, St. Petersburg-i nyitófutam karrierje legelső IndyCar-bevetése lesz.

Ezen ifjoncok ráadásul az elmúlt két Indy Lights szezon bajnokainak is számítanak: a mexikói 2018-ban, amerikai kollégája pedig 2019-ben hódította el az IndyCar első számú nevelőszériájának titulusát.

A két teljes szezonos autó nem lesz tökéletesen egyforma. Az 5-ös számú, O’Wardhoz fűződő gépen a fekete kap nagyobb teret, míg az Askew által vezetendő 7-esen a kék emelkedik ki jobban.

Az AMSP a tervek szerint egy harmadik autót is indít az Indianapolis 500-ra, ennek leendő gazdája azonban még nem került megnevezésre.

A hivatalos bemutatón O’Ward és Askew mellett szerepet kapott Robert Wickens is.

A sérült kanadai 2020-ban is a csapat alkalmazásában áll és tanácsadóként, valamint vezetéstechnikai instruktorként segíti a versenyzőket.

Az ASPM elődjének, a Schmidt Peterson Motorsportsnak alapító/társtulajdonosa, Sam Schmidt – aki a McLarennel történt összebútorozás után is megmaradt ez utóbbi pozícióban – korábban többször is leszögezte, a 6-os számot fenntartják Wickens számára és azonnal versenyzési lehetőséget biztosítanak neki, amint képes lesz visszatérni a volán mögé.