Visszavonul Tony Kanaan

Visszavonul Tony Kanaan

credit: IndyCar

Az amerikai open-wheel szakág csúcsán eltöltött huszonkét teljes szezon után befejezi pályafutását Tony Kanaan.

A maga 45 évével a jelenlegi IndyCar-mezőny korelnökének is számító brazil búcsúzásképpen már csak az idei év öt oválfutamán vesz részt.

A részidős programot – amelyet Kanaan „TK utolsó körének” nevezett el – az A.J. Foyt Racing 14-es számú Dallara-Chevyjének volánja mögött teljesíti. Ennek értelmében az első 2020-as bevetése a májusi 104. Indianapolis 500 lesz, majd ezt követi a június elején esedékes forduló a Texas Motor Speedwayen, a három héttel később elrajtoló richmondi futam, a júliusi iowai verseny, majd karrierje utolsó felvonásaként a gatewayi Bommarito Automotive Group 500.

„Az első dolog, ami eszembe jut, amikor visszatekintek az IndyCarban eltöltött éveimre, hogy mennyire szerencsés is vagyok, amiért ilyen hosszú ideig ott tudtam maradni a sportág ilyen magas szintjén” – idézi a hivatalos sajtóközelmény Kanaant.



hirdetés



„23 évesen, teli reményekkel és álmokkal érkeztem meg, most pedig már kijelenthetem, hogy elértem mindent, amit csak akartam. 45 éves vagyok, vannak rajongóim, dobogós helyezéseim, rekordok fűződnek a nevemhez, bajnoki címet szereztem és megnyertem az Indy 500-at is. Érzem és tudom is, hogy képes lennék még nagyon hosszú ideig csinálni, de mint az élet minden területének, a versenyzésnek is megvan a maga körforgása.”

Kanaan egy pillanatig sem rejtette véka alá, hogy a visszavonulás nem teljesen a saját elhatározása volt.

Mint ismeretes, csapata, az A.J. Foyt Racing a 2019-es szezon végén minden addiginál nagyobb anyagi problémákkal szembesült, miután több partner is búcsút intett nekik, beleértve a hosszú évek óta hűséges főszponzort, az ABC Supplyt is.

A gárda a 2020-as szezonra főként olyan versenyzőket kénytelen alkalmazni, akik mögött komoly anyagi háttér áll. Ez is közrejátszott abban, hogy a 4-es számú autóba máris leszerződtették a Novo Nordisk gyógyszerészeti cég által támogatott Charlie Kimballt.”

„Régóta kérdezgetik tőlem, hogy mikor fogok visszavonulni, én pedig mindig ugyanazt válaszoltam: azon a napon, amelyen úgy kelek fel, hogy többé már képtelen vagyok ezt folytatni” – mondta Kanaan. „Sajnos azonban más dolgok is vannak, amelyeket figyelembe kell venni, ha az ember a jövőjét tervezgeti. Ezek közül talán a legfontosabb, hogy milyen lehetőségek elérhetőek. 2020-ra nézve a legjobb opciónak az ötfutamos oválszezon bizonyult az NTT IndyCar Seriesben, abban a sportban, amely nekem annyi mindent adott és mindig is imádni fogok. A versenyzéssel még nem végeztem, ez teljesen biztos. Úgy döntöttem, idén egy kicsit visszább lépek, élvezem ezt az öt versenyt, időt töltök a családommal, a rajongóimmal és igyekszem visszaadni mindent a szponzoraimnak, akik mindig mellettem álltak.”

Kanaan 1998-ban debütált a CART-ban. Első futamát a rivális Indy Racing League-ben 2002-ben teljesítette, méghozzá az Indianapolis 500 képében.

2003-tól már az Andretti Green Racing jóvoltából teljes szezonosként folytatta tovább az IRL-ben, a következő idényben pedig a bajnoki címet is megszerezte.
A legnagyobb álma azonban az Indy 500 megnyerése volt, amit 2013-ban sikerült is megvalósítania.

Kanaan tartja továbbá a zsinórban teljesített versenyek rekordját is, miután a CART 2001-es, portlandi Freightliner/G.I. Joe’s 200-a óta egyetlen fordulót sem hagyott ki. Számszerűsítve ez azt jelenti, hogy a veterán pilóta mind az elmúlt tizenkilenc szezonban összesen 317 futamra nevezett az amerikai open-wheelben és ezek mindegyikén el is rajtolt.

A visszavonulás dacára a brazil nem zárja ki, hogy akár 2020 után is visszatérhet az Indy 500-ra.

„Ki tudja, mit hoz a jövő? Valamilyen szinten továbbra is szeretnék az IndyCar közegén belül maradni. Kaptam már ajánlatokat számos, különböző szériából, de jelenleg ezek nem képeznek prioritást.”



photo credit: IndyCar

hirdetés

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy