Scott Dixonék behúzták a daytonai 24 órást!

credit: IMSA
Nincs jelenleg boldogabb ember Wayne Taylornál a Daytona International Speedwayen.
A szakember még versenyzőként pályafutása során kétszer (1996;2005) tudta megnyerni az ikonikus daytonai 24 órás viadalt, míg csapattulajdonosként immár a negyedik elsöprő sikert ünnepelheti.
Az akkor még a Riley Technologies gyári csapataként működött alakulat 2005-ben nyerte meg először az egynapos versenyt. Az autón akkor Emmanuel Collard és Max Angelelli osztozott Taylorral.
Az immár Wayne Taylor Racing néven futó gárda tizenkét évvel később, 2017-ben ért fel ismét a 24 órás verseny csúcsára, a volán mögött Angelellivel, Jeff Gordonnal, valamint Taylor fiaival, Rickyvel és Jordannel.
A 10-es számú Konica Minolta által szponzorált Cadillac Dpi-V.R 2019-ben újra az élen zárta az összetettet köszönhetően Kamui Kobayashinak, Renger van der Zandénak, Fernando Alonsónak, valamint a két évvel korábbi kvartettből megmaradt Jordan Taylornak.
A Daytona 24 2020-as felvonását szintén a WTR #10 Cadillacje fejezte be az abszolút első helyen.
Az idei viadal ráadásul abból a szempontból még különlegesebbnek számít Taylor számára, hogy most először nem szerepelt az autója volánja mögött egyetlen fia sem.
A győztes gép legutolsó etapját Kobayashi teljesítette, a kockás zászló pillanatában laza 65 másodpercet verve a Mazda Team Joast 77-es számú autójára. A pole-ból indult Mazda RT24-P legénységének, azaz Olivier Plának, Tristan Nuneznek és Olivier Jarvisnak így be kellett érnie a második hellyel.
Kobayashi mellé a győzelmi ceremónián van der Zarde, valamint Ryan Briscoe és Scott Dixon csatlakozhatott.
Az ötszörös IndyCar-bajnok és egyszeres Indianapolis 500 győztes karrierje során harmadik alkalommal nyerte meg a D24 összetettjét. Az új-zélandi klasszis emellett a 2018-as felvonás GTLM-kategóriájának elsőségét is magáénak tudhajta még a Ford Chip Ganassi Racing színeiben.
Váltótársaival ellentétben az ausztrál Briscoe a legelső, abszolút daytonai győzelmét ünnepelheti idén.
A DPi-osztály, ezzel együtt pedig az összetett harmadik pozícióban a JDC Miller MotorSports #5 Cadillacje végzett Sebastien Bourdais-val, Joao Barbosával és Loic Duvallal.
Nem csak a WTR büszkélkedhet azzal, hogy sikerült megvédenie tavalyi elsőségét.
A GTLM kategóriában ugyanezt a bravúrt tudta véghez vinni a BMW Team RLL is. A 24-es számmal jegyzett BMW M8 GTE győzelméért Jesse Krohn, Chaz Mostert, John Edwards és Augusto Farfus vehette át a verseny szponzora, a Rolex által felajánlott karórát.
Az LMP2-esek között a DragonSpeed diadalmaskodott Ben Hanleyvel, Colin Braunnal, Henrik Hedmannal és Harrison Newey-val.
A GTD-osztály élén a Paul Miller Racing 48-as Lamborghinije fejezte be a versenyt.
Ennek köszönhetően a többi győzteshez hasonlóan az autót vezető Bryan Sellers, Corey Lewis, Madison Snow és Andrea Caldarelli is egy-egy luxus Rolexszel gazdagodott.
A verseny szupersztár-debütánsa, Kyle Busch a GTD-kategória 9. helyét szerezte meg az AIM Vasser Sullivan 14-es Lexusával Michael de Quesada, Jack Hawksworth és Parker Chase oldalán.
A 2020-as Daytona 24 során minden idők leghosszabb távját teljesítették.
A mindössze öt sárga zászlós szakasznak is köszönhetően az élmezőny 833 kört tett meg a DIS road vonalvezetésén.

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough