Újabb sikeres teszten van túl a NASCAR következő generációs autója

Harmadik állomásához érkezett a NASCAR Cup következő generációs autójának tesztsorozata.
A Next Gen fantázianévre keresztelt versenygépet elsőként a Cupban a Chevrolet-t szolgáló Austin Dillon (Richard Childress Racing) vihette pályára még tavaly októberben a Richmond Racewayen, majd december elején a Ford családjába tartozó Joey Loganón (Team Penske) volt a sor az ISM Raceway oválján.
A tervek szerint 2021-ben debütáló autó harmadik, két napos tesztjére már a Homestead-Miami Speedwayen kerítettek sort Erik Jonesszal a volán mögött.
A királykategóriában a Toyota égisze alatt versenyző Joe Gibbs Racinggel szerződésben álló pilóta elsőként tapasztalhatta meg, hogy miként viselkedik a Next Gen 1.5 mérföldes oválon.
„Homestead egy nagyon jó helyszín a tesztsorozatunk folytatására” – nyilatkozta a NASCAR alelnöke, John Probst. „Igyekszünk előrelépést tenni a különböző pályatípusokon, eltérő sebességek és terhelés terén. Richmondon kezdtünk, ami egy rövid vonalvezetés, majd a már gyorsabbnak bizonyuló ISM Racewayen folytattuk. A tempó szempontjából Homestead egy újabb, jelentős lépésnek számít, ráadásul ezen a pályán több, eltérő ív is rendelkezésre áll a kanyarokban.”
Az eddigi tesztek tapasztalait felhasználva továbbfejlesztett Next Gennel való körözés során Jones az autó aerodinamikai sajátosságait emelte ki, mint legnagyobb különbséget a jelenleg használatban lévővel szemben.
„A változtatások nagyon sokat fognak segíteni, különösen a pack-versenyek során” – véli a 23 éves amerikai. „Szerintem a mechanikai tapadás is jóval nagyobb lesz a mostani autóhoz viszonyítva.”
Jones egyetértett Logano korábbi véleményével is, miszerint a Next Gen jóval kevésbé lesz „megbocsátó” elődjéhez képest, aminek révén nagyságrendekkel több szerep fog hárulni magukra a versenyzőkre.
„Túlkormányzottság esetén az autó nem korrigál magától, most már nekünk kell beavatkozni.”
Jones számára a Next Genben lévő, 6 sebességes szekvenciális váltó is az újdonság erejével hatott.
„A váltás elég mókás, nagyon más, mint az eddigi. Karrierem során végig csak „H” elrendezésű váltóval vezettem, úgyhogy szórakoztató volt ezt is megismerni. Izgatottsággal tölt el, ha a road pályás futamokra gondolok.”
A Next Gen az abroncsok terén is újítást hoz, lévén az eddigi 15 inches helyett már 18-ast fognak használni. További változásként az autó előreláthatólag független hátsó felfüggesztést is kap, ha pedig minden optimálisan alakul, akkor 2022-ben már hibrid motorok düböröghetnek benne.
A NASCAR már a kezdetekkor leszögezte, a cél az, hogy az új autó küllemében tisztelegjen a bajnokság szériaautós gyökerei előtt, ugyanakkor a modern járműtechnológiákat és innovációkat is magán viselje.
Emellett a szervezet azt is el szeretné érni, hogy a ’Next Gen’ által faragni tudjanak a költségekből, ezáltal vonzóbbá téve a bajnokságot az esetleges új belépők előtt.
A következő tesztre várhatóan március elején fog sor kerülni a fontanai Auto Club Speedwayen.

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough