Megnevezte versenyzőjét a DragonSpeed

Megnevezte versenyzőjét a DragonSpeed
credit:IndyCar

A DragonSpeed hivatalosan bejelentette, hogy Ben Hanley fogja vezetni a 81-es számú Dallara-Chevyt az IndyCar küszöbön álló tesztjein, majd a szezonnyitó Grand Prix of St. Petersburgön is.

A brit pilóta a csapattal együtt 2019-ben debütált az amerikai open-wheel szakág legmagasabban jegyzett bajnokságában.

A tavalyi év során összesen három futamon vettek részt. St. Petersburg utcáin a 18., az alabamai Barber Motorsports Park roadján a 21. helyen zártak, a legnagyobb figyelmet azonban az Indianapolis 500-on vonták magukra.

A mindaddig a sportautózás világában tevékenykedett DragonSpeed és a tavalyi évet megelőzően versenykörülmények között open-wheel autóval utoljára 2010-ben pályára hajtott Hanley óriási meglepetésre már a kvalifikáció első napján bejutott az 500 tradicionálisan 33 fős rajrácsára.

A futam viszont már nem alakult jól számukra, mivel alig 54 kör után műszaki hiba miatt fel kellett adniuk a küzdelmet.

A DragonSpeed a tervek szerint további futamokra is nevezett volna, erre azonban a hivatalos indoklás szerint vízumproblémák miatt mégsem került sor.

A gárda végül decemberben hivatalosan közölte, hogy 2020-ban már minden addiginál nagyobb figyelmet kíván szentelni az amerikai motorsportban való jelenlétének.

Az IMSA WeatherTech SportsCar Championshipben való, teljes szezonos jelenlétük mellett hat IndyCar-versenyre – beleértve az Indianapolis 500-at – is garantálták nevezésüket.

Mivel Hanley tavaly csak három futamon mérette meg magát, így idén is újoncként tartják majd számon.

Az továbbra is kérdéses, hogy a brit lehetőséget kap-e a későbbi versenyeken is.

A csapat tulajdonosa, Elton Julian elmondása szerint a DS-t – annak sportautó-programjában – már 2016 óta szolgáló Hanleyt az első számú pilótájukként tartják számon. Ennek ellenére valószínű, hogy más – akár komolyabb IndyCar-tapasztalattal bíró – versenyzők is átvehetik az autó volánját a szóban forgó hat forduló folyamán.



Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy