Az autósport valaha volt legdurvább reklámfogása

A motorsport egyik legcsodálatosabb fejezetét nem a versenypályákon hozták össze, hanem a mikrofon mögött.

A hetvenes évek közepén a NASCAR vezető tisztviselői összeültek, hogy arról értekezzenek, mivel tudnák szélesebb körben megismertetni a stock-car versenyeket.

A királykategóriának számító Winston Cup hatalmas népszerűségnek örvendett az amerikai Közép-Nyugaton, az ország más területein azonban jószerivel azt sem tudták, eszik-e vagy isszák a bajnokságot. A szervezet mindenképpen változtatni szeretett volna ezen a tarthatatlan állapoton, így célként tűzték ki, hogy a lehető legtöbb emberhez el kell juttatni a NASCAR-t a keleti parttól a nyugati partig.

A nagy kérdés azonban az volt: „Jó, jó, de mégis hogyan?”

A lázas ötletelés közepette végül megszületett a korszakalkotónak szánt megoldás: egy zenei album, amelyen a NASCAR mezőnyének legnagyobb sztárjai adnak elő népszerű country-slágereket.

Arra számítottak, hogy ezzel tulajdonképpen két legyet üthetnek egy csapásra: a már meglévő drukkerek között rengetegen rajonganak a műfajért, tehát ők eleve vevők lesznek rá. Az ország többi részén lévő country-imádók pedig fel fognak figyelni a kedvenc dalaikat éneklő autóversenyzőkre.

A tervezést hamarosan tett követte, aminek következtében 1975 januárjában megjelent a boltok polcain a ‘Nascar Goes Country’ című alkotás, a dalokat pedig olyan nevek énekelték fel, mint Richard Petty, Darrell Waltrip, Buddy Baker, Cale Yarborough és Bobby Allison.

Az albumot előző év novemberében vették fel a nashville-i MCA Records stúdiójában, a többszörös Grammy-díjas Marty Robbins bábáskodása alatt.

„Ha Richard Petty és a többiek nem hagyják abba az éneklést és a lemezeladások terén a konkurenciáimmá válnak, akkor nem lesz mit tennem, mint, hogy profi szintre emeljem a versenyzői karrierem és bezsebeljem előlük a pénzdíjakat” – viccelődött az énekes/dalszerző.

Gyorsan kiderült azonban, hogy a szabadidejében NASCAR-versenyeken is induló – mi több, az egyik legsportszerűbb pilótaként is számon tartott – Robbinsnak nem kell félnie attól, hogy a bajnokok letaszítják őt a slágerlisták éléről.

„Nos, hallottam Pettyt énekelni…bár ez a szó nem biztos, hogy megfelelő arra, amit a mikrofon mögött művelt.”

A ‘NASCAR Goes Country’ diadalmenete nem állt meg magánál az albumnál és 1975 júliusának első hétvégéjén, a Daytona International Speedwayen rendezett Winston Cup-verseny szabadedzései után egy élő koncert keretein belül is bemutatták a dalokat.

/A teljes album meghallgatható itt./

Nem árulunk zsákbamacskát, ha elmondjuk, hogy a 2002-ben, a Speedway Records által ismét kiadott album nem lett a country-történelem része. A megszületése azonban mégis elegendő lett ahhoz, hogy egy, rajta nem szereplő versenyző is ideiglenesen kipróbálhatta magát a zeneiparban.

Neil Bonnett 1977 augusztusában, az alabamai Prestige Productions stúdiójában felénekelte a ‘The Men Who Race for the Checkered Flag’ című számot.

„Mindenképpen Bobby Allisont akartuk megnyerni a projekthez, de ő túl elfoglalt volt, maga helyett viszont beajánlotta a sógorát, a feltörekvő NASCAR-versenyző Neil Bonnett-t” – emlékezett vissza egy, a Sports Illustratednek adott interjújában a dal társszerzője, George Wells. „Meg is állapodtunk Neillel, aláírta a szerződést, de sajnos csak később bizonyosodtunk meg arról, hogy egyáltalán nem tud énekelni. Összesen tizenegy órát töltött a stúdióban, végül pedig úgy döntöttünk, hogy a korábbi terveinkkel ellentétben csak ezt az egy dalt vesszük fel, a fennmaradt helyet pedig ének nélküli, kizárólag hangszeres zenével töltjük ki a kislemezen. A munka során nagyon jól éreztük magunkat, Neil folyamatosan nevettetett bennünket a különféle bölcsességeivel.”

A stúdióban feljavított verzió hallatán Bonnett – aki a felvétel után egy hónappal, Richmondban megszerezte első Winston Cup győzelmét – saját bevallása szerint egy pillanatra el is hitte, hogy van keresnivalója a szakmában, de végül gyorsan realizálta, hogy a végeredmény nem igazán az ő érdeme.

„Egyáltalán nem hangzott olyan rosszul.” – mondta Bonnett. „Az a felszerelés a stúdióban varázslatos, az ottani srácok pedig igazi varázslók”

A ‘The Men Who Race for the Checkered Flag’ Bonnett előadásában ide kattintva meghallgatható.

Az éneklő versenyzők sztorijának itt azonban még korántsem volt vége.

Nyolc évvel a ‘NASCAR Goes Country’ után, 1983-ban ugyanis a Cup sztárjai újra stúdióba vonultak, ezúttal pedig már saját, személyre szabott dalokat énekelhettek fel.

Az 1975-ös brancsból már csak Bobby Allison és Cale Yarborough képviseltette magát, akik mellett többek között Buddy Baker, Ricky Rudd, Joe Ruttman, Ned Jarrett, Terry Labonte, Kyle Petty, Richard Childress és Dale Earnhardt is hallatta a hangját.

A ‘Stock Car Racing’s Entertainers of the Year’-re keresztelt albumon olyan számok szerepeltek, mint pl. az ‘I’m Puttin’ You in My Rearview’ (Baker), a ‘The Winner’ (Yarborough), ‘Trying to win it all’ (Rudd), a ‘A crazy racin’ man’ (Elliott), a ‘That race car makes a demon out of me’ (Allison), a ‘T-bone’ (Childress), az ‘I’m always a winner with you’ (Ruttman), a ‘The People Who Love Me (Worry A Lot)’ (Petty), a ‘The iceman’s hot’ (Labonte) és a ‘Hard Charger’ (Earnhardt). 

/A teljes lemez ide kattintva érhető el./

Az album a ‘NASCAR Goes Country’-hoz hasonlóan nem aratott elsöprő sikert sem a szakma, sem pedig a rajongók körében; voltak, akiket a produkciók hallatán a szekunder szégyen kerülgetett, akadtak viszont olyanok, akik akár még büszkék is lehetettek kedvencük teljesítménye kapcsán.

Utóbbiak közé tartozott Kyle Petty tábora.

Richard Petty fia ugyanis olyan jól szerepelt a mikrofon mögött, hogy az RCA Records egy külön szerződést ajánlott számára.

Kyle akkor ezt versenyzői karrierjére hivatkozva visszautasította, három évvel később azonban, miután megszerezte első főkategóriás győzelmét, úgy döntött, ideje komolyabban belekóstolni a zenébe is.

1986-ban került országszerte a rádiók műsorára debütáló dala, a ‘The Other Guy’-t, amely a The Little River Band egy korábbi számának feldolgozása volt.

„Nem számít, hogy ki vagy és mit értél már el, lehetsz akár az Egyesült Államok elnöke is, ha nem tudsz kiénekelni egy hangot sem, akkor az emberek egyszerűen nem fogják megvenni a lemezed” – reagált Petty azokra a vádakra, amelyek szerint csak a nevének köszönhetően kapott lehetőséget.

A bemutatkozó szám nem jutott fel a slágerlistákra, de a tervek szerint ennek ellenére is komoly esély volt arra, hogy egy éven belül a boltok polcaira kerüljön első teljes albuma.

Petty olyannyira komolyan vette a dolgot, hogy több nagymenő producerrel is felvette a kapcsolatot, menedzsereként pedig sikerült megszereznie a legendás Don Lightot is.

Legelső élő fellépését 1987 májusában adta a virginiai Hamptonban, majd egyfajta válaszként azokra a kritikákra, melyek szerint zenei törekvései elterelik a figyelmét a versenyzésről, két nappal később, május 24-én megnyerte a charlotte-i Coca-Cola 600-at.

Az elkövetkezendő hónapokban olyan country-sztárok előtt léphetett fel, mint pl. Hank Williams Jr., vagy Randy Travis.

A beharangozott albumból azonban nem lett semmi. Petty több dalt is felvett ugyan, de ismeretlen okokból a lemez soha nem került kiadásra, majd a NASCAR-ban való elfoglaltságai miatt újra parkolópályára helyezte a zenei karriert.

Petty 1995-ben ragadott ismét gitárt, miután a Sony Music felkérte, hogy a korszak legnagyobb country-csillagai – mint pl. Billy Ray Cyrus és Sammy Kershaw – mellett szerepeljen a NASCAR-tematikájú válogatásalbumon, a ‘Runnin’ Wide Open’-en. A tíz dalt tartalmazó korongon Kyle stílszerűen az ‘Oh King Richard’ című számmal képviseltette magát, az ehhez készült videoklipet pedig hosszú időn át, rendszeresen játszották is az amerikai zenecsatornák.

Bár Kyle Petty a mai napig előszeretettel zenél, de leginkább már csak saját örömére, miközben valószínűleg azért elmélázik azon, hogy mi lett volna, ha sikerül kiadnia azt a bizonyos, dédelgetett önálló lemezt is.

Én pedig képtelen vagyok kiverni a fejemből a gondolatot, hogy vajon miként hangzana és milyen fogadtatásra lelne ma egy album mondjuk Brad Keselowski, Jimmie Johnson, Kyle Busch, vagy Kevin Harvick közreműködésével.