Sajtó: Újabb sztárigazolás a McLarennél

Sajtó: Újabb sztárigazolás a McLarennél

credit: IndyCar

Az Arrow McLaren SP erre a hétre ígérte legfrissebb, a csapat technikai részlegét érintő nagy bejelentését.

Az IndyCarral exkluzív médiakapcsolatban álló RACER azonban már most lelőtte a poént.

A szaklap információi szerint a gárdának sikerült megkaparintania Craig Hampsont, aki 2020-tól a mérnöki részleg munkájáért lesz felelős.

A veterán szakember hatalmas tiszteletnek örvend az IndyCar paddockján belül.

A kétezres években, még a Newman Haas Lanigan Racingnél versenymérnökként oroszlánrésze volt abban, hogy Sébastien Bourdais zsinórban négy bajnoki címet szerzett a Champ Car World Seriesben.

Hampson a 2008-as nagy amerikai open-wheel (újra)egyesülést követően – bár a CCWS Indy Racing League általi bekebelezése jobb kifejezés erre – is maradt az NHLR szolgálataiban.

A 2011-es szezonban már James Hinchcliffe mérnöke volt, aki meg is szerezte az év újonca címet az IndyCarban.

A Newman Haas – ekkor már Lanigan nélkül – Racing 2012 elején váratlanul szponzorációs okokra hivatkozva bejelentette, hogy addigi terveikkel ellentétben mégsem vágnak neki a szezonnak.

Hinchcliffe-nek az utolsó pillanatban sikerült új szerződéshez jutnia az Andretti Autosportnál, akik a Danica Patrick távozása miatt üresen maradt – eredetileg Dan Wheldonnak szánt – autót ajánlották fel neki.

Hampson egy év múlva követte az AA-hez a kanadait, a közös munka pedig újfent gyümölcsözőnek bizonyult, lévén Hinchcliffe három győzelmet is aratott a 2013-as idény során.

A sztármérnök 2016-ban ismét csapatot váltott és immár a Dale Coyne Racingnél folytatta tovább, ahol újra Bourdais-val dolgozhatott.

Az eredeti elképzelés szerint Hampson jövőre is a DCR-t szolgálta volna. A francia pilóta november végén történt kényszerű távozása és annak körülményei azonban alapjaiban kavarták meg a lapokat.

A RACER információi szerint a történteket követően nem kevesebb, mint hat IndyCar-csapat környékezte meg a szakembert. A befutó végül az Arrow McLaren SP lett, akik gond nélkül ki is vásárolták a szakembert a DCR-ral 2020 végéig szólt szerződéséből.

A Honda motorról Chevrolet-re váltó Arrow McLaren SP ősszel nevezte meg a jövő évi pilótafelállását a 2019-es Indy Lights bajnok Oliver Askew és a nevelőszériát 2018-ban megnyert Patricio O’Ward személyében.

Utóbbi mexikói leigazolása azt követően vált lehetségessé, hogy alig fél év után megszakadt a kapcsolata a Red Bull junior programjával.

O’Ward érkezése egyben azt is maga után vonta, hogy a csapatot 2015 óta szolgáló Hinchcliffe elvesztette ülését.


hirdetés

hirdetés

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy