Gyökeresen átalakult a NASCAR szponzorációs modellje

Gyökeresen átalakult a NASCAR szponzorációs modellje

A NASCAR királykategóriája negyvenkilenc év után szakít az eddigi, hagyományos üzleti modellel, amelyben egyetlen névadó szponzor égisze alatt teljesítetették a komplett szezont.

Ezen rendszer 1971-ben debütált, amikor a Winston anyagi támogatása révén az addig NASCAR Grand Nationalként ismert bajnokság immár NASCAR Winston Cup Seriesként folytatta tovább.

A vállalat egészen 2003 végéig töltötte be ezt a posztot, a következő az idényben viszont a dohányreklámok szigorítása miatt búcsúznia kellett. Ekkor jött a képbe a Nextel.

A telekommunikációs cég – a Sprinttel való egyesülése révén 2008-tól már ezen a néven – 2016-ig szponzorálta a bajnokságot, utódjuk pedig a Monster Energy lett.

Az energiaitalosoknak azonban már csak három szezon jutott, az új rendszer értelmében pedig senki nem is fogja átvenni a helyüket.

A forradalmi formátum értelmében a széria jövőre már csak a NASCAR Cup Series néven fut tovább.

A főszponzorációval járó feladatokat innentől fogva négy kiemelt partner látja majd el olyan, a szervezettel már régóta szoros kapcsolatban álló nagyvállalatok személyében, mint a Busch Beer, az Xfinity, a GEICO és a Coca-Cola.

A NASCAR tájékoztatása szerint ezen cégekkel szándékosan különböző időtartamra – de minimum 3-5 évre – állapodtak meg annak érdekében, nehogy egyszerre járjon le a szerződésük.

Az új modell ellenére a versenyeknek továbbra is saját szponzoraik lesznek, ahogyan a csapatok számára sem korlátozzák a saját partnerkapcsolataik feltételeit.

Bár a szervezet egyelőre nem közölt konkrét részleteket a forradalmi változás kapcsán, annyi azonban bizonyos, hogy a kiemelt partnerek egyaránt jelen lesznek a NASCAR különálló platformjain, mint például a közvetítések, közösségi média, kapcsolódó rendezvények, promóciók és a versenypályákon nyújtott szolgáltatások.

credit: NASCAR

Az Xfinity a szervezet meghatározása szerint a NASCAR hivatalos szórakoztatóipari partnere lesz, emellett pedig Martinsville Speedwayen rendezendő playoff-futam szponzora is.

A Comcast családjába tartozó telekommunikációs vállalat 2015-ben kötött tíz évre szóló kontraktust a NASCAR-ral, aminek értelmében a nemzeti másodosztály főtámogatója lett. A mostani kiterjesztett szerepvállalásuk nincs hatással erreé így a Cup alatti utolsó lépcsőfokként számon tartott széria jövőre is Xfinity Seriesként versenyezhet tovább.

„A NASCAR-ban eltöltött első öt évünk túlszárnyalta a várakozásainkat” – idézi a hivatalos sajtóközlemény a Comcast alelnökét, Matt Lederert. „A teljes szezonon átívelő, nemzeti szintű jelenlét révén az Xfinity márka kiterjedt figyelemhez jutott, ami lehetővé tette számunkra, hogy megmutassuk, a termékeink és szolgáltatásaink fokozzák a rajongói élményt ebben a nagyszerű sportban. A lenyűgöző szurkolói visszajelzések, valamint az Xfinity márka fogadtatása a szervezet részéről vezetett odáig, hogy fokozzuk elkötelezettségünket és a NASCAR Cup Series kiemelt partnerévé váljunk.”

Az elmúlt fél évtizedben az Xfinity sokat tett a nemzeti másodosztályért, amelyre saját projektjükre csak úgy hivatkoznak, mint a bajnokság, ahol „a nagy nevek születnek”.

A vállalat támogatása révén valósulhatott meg, hogy itt is bevezették a kieséses rendszerben zajló rájátszást, új lelket leheltek a pénzdíjas “Dash 4 Cash“ programba, továbbá minden addiginál nagyobb megjelenési platformot biztosítottak a szériában szereplő, feltörekvő versenyzőknek.

Az Xfinity a jövőben a rajongók számára már eddig is jól ismert stream és mobilapplikációs szolgáltatásait is újabb szintre kívánja emelni.

credit: NASCAR

Az Xfinityvel szemben a Coca-Cola már bő 50 éve áll kapcsolatban a NASCAR-ral, 1998-tól a hivatalos támogatója is lett, manapság pedig már egy komplett reklámkampányt épített fel a stock-car ászaira.

Az immár kiemelt partnerként jegyzett világmárka a jövőben is támogatni fogja a szervezetre jellemző hazafias, a hadsereget szolgáló nők és férfiak előtt tisztelgő eseményeket, ahogyan a versenyhétvégéken megszokott, promóciós tevékenységét is az eddigekhez megszokott módon folytatja.

A Coca-Cola mindemellett marad a májusi végi, charlotte-i 600 mérföldes futam főtámogatója is.

A márka – mint a „NASCAR hivatalos üdítőitala” – 2020-tól a Cup alapszakaszát élen záró versenyzőnek járó trófea szponzora lesz.

A GEICO a „NASCAR hivatalos biztosítójaként” jelenik meg.

„Már egy évtizede sikeres kapcsolatot ápolunk a NASCAR-ral, így a következő logikus lépés ennek kiterjesztése volt, immár kiemelt partnerként” – nyilatkozta a cég alelnöke, Bill Brower. „A megnövekedett jelenlét lehetővé teszi, hogy még jobban elkötelezzük magunkat a márkahű rajongókhoz, támogassuk a marketing platformunkat és prominens szerepet töltsünk be a NASCAR-ban az elkövetkezendő évek során.”

A GEICO tervei között az eddigieknél több, a helyszíni szurkolóknak szánt programok szponzorációja is előkelő helyet foglal el.

A Busch Beer 1978-ban jelent meg a NASAR-ban, 1988-1997 között pedig annak hivatalos söreként tartották számon.

A márka 2018-ban tért vissza hivatalos partnerként a NASCAR Cupba, mint a pole-pozícióért járó trófea szponzora.

Az új szerepkör ellenére a Busch Pole Award 2020-ban is változatlan marad.

A NASCAR-ban nem csak az üzleti modellt illetően történnek le mérföldkőnek számító változások.

Többek között javában zajlik a következő generációs Cup-autó fejlesztése, valamint az ezzel járó tesztsorozat, emellett pedig a szervezet lázasan dolgozik azon is, hogy akár már 2022-ben lehetővé váljon a hibrid erőforrásokra való átállás.

hirdetés

hirdetés

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy