Négy versenyző is esélyes Sébastien Bourdais megüresedett helyére

credit: IndyCar

A Dale Coyne Racing november végén tette meg sokkoló bejelentését, miszerint élő szerződése ellenére távozik a gárdától Sébastien Bourdais.

A szakítás pontos oka a mai napig – legalábbis hivatalosan – tisztázatlan. Mindössze annyi pletyka látott napvilágot, hogy a történtekért a Honda tehető felelőssé, miután a gyártó megvágta az eddig a csapat számára ingyenesen biztosított erőforrások számát.

A DCR számára ez hatalmas csapást jelentett anyagilag, ami végül odáig vezetett, hogy nem tudták már tovább alkalmazni a veterán francia pilótát.


Kapcsolódó: Máris megvan, hol folytatja Sébastien Bourdais


A csapat tulajdonosa, Dale Coyne már korábban megerősítette, hogy a 18-as Dallara-Honda volánja mögé olyan versenyzőt keresnek, aki mögött biztos anyagi háttér áll.

Mostani, a Motorsportnak adott legfrissebb interjújában a szakember már azt is felfedte, hogy jelenleg négy potenciális jelölt szerepel a listájukon.

Az egyikük az a James Hinchcliffe, akit októberben állított félre az Arrow McLaren SP. A kanadai versenyző szerződése Bourdais-hoz hasonlóan szintén 2020 végéig szólt, a wokingiakkal frigyre lépett, ezzel együtt pedig Chevrolet erőforrásra váltott csapat azonban inkább a Patricio O’Ward – Oliver Askew duót nevezte meg jövő évi párosaként. A gárda Hinch „leparkoltatásával” kapcsolatban elmondta, hogy ennek ellenére jövőre is számítanak a kanadaira, de már csak reklámfeladatokat bíznának rá, versenyzőként pedig maximum az Indy 500-on kaphat lehetőséget. Sam Schmit ugyanakkor megerősítette, nem állnak a pilóta útjába és gond nélkül kiengedik a szerződéséből, ha új helyet talál magának.

Hinchcliffe helyzetét nehezíti, hogy már csak olyan helyek elérhetőek az IndyCarban, amelyek egytől-egyig fizetősek. A hírek szerint a 32 éves veterán mögött kb. 2 millió dollárnyi szponzorációs háttér áll, míg a teljes szezonos üléshez 4-6 millióra lenne szükség.

Coyne már többször leszögezte, a Hondával szoros kapcsolatban álló Hinch a radarjukon van, boldogan alkalmaznák, de ehhez a kanadainak muszáj letennie a kellő pénzt az asztalra.

Sajtóértesülések szerint azonban a hatszoros IndyCar-futamgyőztes mellett három további pilótát figyel árgus szemekkel a DCR. Közülük is a legnagyobb esélye a 22 éves Alex Palou-nak van, aki néhány hónappal ezelőtt már tesztelte is a csapat autóját.

„Még nem szerződtettük le, meglátjuk” – nyilatkozta Coyne a fiatal spanyol kapcsán, aki idén egy győzelemmel és három pole-lal a harmadikként zárta a Super Formula bajnokságot.

„Alex rendkívül meggyőzően teljesített, amikor velünk tesztelt Mid-Ohión. 0.8 másodperccel gyorsabb volt, mint Felipe Nasr az Arrow SPM autójával, holott [a brazil] már jól ismerte a pályát. Palou elképesztő munkát végzett figyelembe véve, hogy minden új volt számára.”

Palou a Honda támogatását élvezi ugyan, Coyne azonban tagadja, hogy a japánok szponzorációja révén érkezhet a csapathoz.

„Bár a Honda igazán nagyra becsüli őt, de nem [általuk mehetne az IndyCarba]. Őszintén szólva, szerintem ők a Super Formulában akarják tartani. Itt inkább Alex az, aki tovább szeretne lépni. Szóval, ez még nincs eldöntve. Körülbelül tíz versenyzőt vettünk számításba, ez a szám mostanra három-négyre csökkent. Igazán minőségi pilótákról van szó. Palou az egyik, mellette ott van még Hinchcliffe és Sette Camara, valamint egy negyedik is, akire szerintem nem is gondolnátok… és én akkor sem mondanám meg, hogy ő az, ha mégis beletrafálnátok. Camara remek munkát végzett Abu Dhabiban, megnyerte az első F2-es futamot, majd harmadik lett a sprintversenyen. Erős pilóta. Ugyanakkor más csapatoknál is nézelődik, mint pl. a Carlin.”

Coyne reméli, hogy még karácsony előtt meg tudják tenni a hivatalos bejelentést.

Ami a 19-es Dallara-Hondát illeti, nagy valószínűséggel Santino Ferrucci 2020-ban is beülhet az autó volánja mögé.

„ A Ferrucci-szerződés úgy tűnik összeáll és jövőre is Olivier Boisson lesz a versenymérnöke. Emellett szintén úgy áll a helyzet, hogy Craig Hampson is nálunk marad, mint a 18-as mérnöke, egyben technikai igazgató.”



Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom