Robert Wickens: Nem akarok megbánni semmit

A 30 éves versenyző állítja, nagy valószínűséggel ma is megkísérelné azt az előzést, amely tizenöt hónappal ezelőtt kis híján az életébe került.

Robert Wickens 2018. augusztus 19-én, az IndyCar poconói futamának elején bonyolódott késhegyre menő csatába Ryan Hunter-Reay-jel. A manőver azonban rosszul sült el. A két autó összeakadt, aminek következtében a kanadai újonc a levegőbe emelkedve először az ütközések energiáját elnyelni hivatott SAFER fal tetejének csapódott, majd onnan gellert kapva letarolta a pálya 2-es kanyarjában lévő kerítés egy részét.

A baleset után Wickenst életveszélyes állapotban, többszörös végtagtöréssel, agyrázkódással, továbbá mellkasi és gerincvelő-sérülésekkel szállították kórházba.

A sérülések listáját később maga a versenyző családja tette közzé hivatalos sajtóközlemény formájában, miután rendkívül rosszul érintette őket, hogy az IndyCar, valamint a hozzá kötődő média mennyire gátlástalan módon próbálta kisebbíteni a helyzet súlyosságát.

Az NBCSN szakértője, Paul Tracy az incidens után nem kevesebbet állított a közösségi médiában, mint, hogy Wickens „jól van”, emellett pedig maga az IndyCar is elbagatellizálta a dolgot. Példának okáért a poconói versenyt hat nappal követett, gatewayi futamhétvége szombati napján bejelentették, hogy a kanadai eszméleténél van és magától lélegzik. Ezt az infót a mezőny számos tagja meg is erősítette. Később viszont kiderült, hogy Wickens valójában ekkor még mesterséges kómában feküdt és az orvosok sem tudták, életben marad-e.

https://www.youtube.com/watch?v=lV0f5lZW96k

A fiatal pilóta szerencsére átvészelte a kritikus időszakot – beleértve a néhány héttel későbbi, a drasztikus fájdalomcsillapítók okozta elvonási tüneteket is. A baleset következtében elszenvedett gerincvelő-sérülések miatt azonban deréktól lefelé megbénult.

A baleset óta Wickens erőn felül dolgozik azért, hogy újra járni tudjon. Az egyik nagy célját pedig máris sikerült elérnie, miután a szeptemberi esküvőjén képes volt néhány tánclépést tenni újdonsült feleségével, a népszerű cosplayer Karli Woods-cal.

KAPCSOLÓDÓ: Egy csapattag elkísérte, hogy ne egyedül haljon meg

Wickens már maga sem tudja megmondani, hogy hányszor nézte vissza a balesetének képsorait.

Saját bevallása szerint a szabadedzésen még nem érezte komfortosan magát a 2.5 mérföldes trioválon, a kvalifikáción szerzett hatodik helye révén azonban ez egy pillanat szertefoszlott.

„Nagyon magabiztosan vágtam neki a versenynek” – nyilatkozta Robert a kanadai CBC-nek adott legfrissebb interjújában. „Pontosan tudtam, hogy mit akarok csinálni a rajt után.”

Hét körrel később azonban, miközben Hunter-Reay-t próbálta előzni megtörtént a katasztrófa.

Ennek ellenére Wickens állítja, ha visszautazhatna az időben és újraélhetné azt a bizonyos napot, akkor valószínűleg ugyanolyan keményen versenyezne.

„Sokszor gondolkodtam a baleseten, újra és újra megnéztem a felvételeket. Mindig eltöprengek azon, hogy miért nem hagytam inkább a francba azt az előzést…Ugyanakkor pontosan azért jutottam el a karrierem során oda, ahová, mert világéletemben ilyen típusú versenyző voltam. Soha nem voltam öntelt, nem elégedtem meg azzal, ahol épp tartottam. Mindig többet akartam, jobb lenni.”

„A gerincvelő nem olyan, mint a törött láb, hogy nyolc hét gipsz után már rendben vagy. Senki nem tudja, mi a végkimenetele. Eleinte azt mondták nekem, hogy soha nem fogok újra járni. Ezt az MRI-felvételeimre alapozták, összehasonlítva az enyémhez hasonló más esetekkel.”

Az orvosok pesszimizmusa ellenére Wickens szentül hitte, hogy képes lesz már a 2019-es szezonban visszatérni a versenypályára.

„Azt gondoltam, hogy hamarosan újra lábra állok. Emlékszem, hogy beszélgettem más pilótákkal arról, mennyi időbe telik a felépülés egy ilyen sérülés után. Én akkor azt mondogattam, fele annyi idő alatt megcsinálom.”

A baleset előtt még Karlival úgy tervezték, hogy négy hónapon belül összeházasodnak. Ez végül egy teljes évet tolódott, miközben igyekeztek alkalmazkodni megváltozott életükhöz.

Woods próbálja a tőle telhető legjobban támogatni párját. A fiatal nő még a denveri rehabilitációs központba is beköltözött vele, ahol többek között olyan dolgokra is megtanították őket, mint pl. a helyes étrend kialakítása, vagy épp a keresszékkel való közlekedés. Ez utóbbi miatt az indianapolisi házukat is teljes egészében akadálymentesíteni kellett.

„Bárcsak már a kezdetektől tisztában lettünk volna azzal, hogy milyen lesz az új életünk” – sóhajtott fel Karli. „Senki nem mondta meg nekünk, hogy valójában miként is zajlik a rehab. Azt hittük, a kórház után máris mehetünk haza, aztán Robert eljár az edzőterembe, ahol elkezd újra járni tanulni. Fogalmunk sem volt róla, hogy lényegében azt kell megtanulunk, miként éljük ismét az életünket.”

A számtalan nehézség – beleértve súlyos fertőzéseket és az előre nem tervezett operációkat – ellenére Wickens máig emberfeletti erővel küzd.

A kemény munka meghozta gyümölcsét, hiszen már alig három hónappal a baleset után olyan izmait is elkezte érezni, amelyekről eleinte azt mondták neki, soha többé nem fogja tudni használni.

Az első évben számottevő javulást tapasztalt, az utóbbi hónapokban viszont ennek mértéke már csökkenő tendenciát mutat.

„Képes akarok lenni arra, hogy felálljak a kerekesszékből és újra járjak. Az sem érdekel, ha mankókkal, vagy bottal. Jelenleg viszont már annak is örülök, hogy ennyit elértem és még mindig tapasztalok javulást.”

Wickens legnagyobb álma az, hogy újra versenyezhessen.

Csapata, az Arrow McLaren SP továbbra is számít rá. A következő idényben a gárda új pilótapárosának, Oliver Askew-nak és Patricio O’Wardnak lesz a vezetéstechnikai tanácsadója. Emellett a 6-os számmal jelölt Dallara-Chevy is csak arra vár, hogy Robert újra bevethető állapotba kerüljön.

„A valaha volt legjobb formámban voltam a baleset előtt” – mondta a kanadai, aki 2018-as újonc-szezonjában a tizenegyedik helyen zárt az IndyCar bajnoki tabelláján, pontegyenlőséggel veterán csapattársával, James Hinchcliffe-fel. Tette ezt úgy, hogy a baleset miatt három teljes versenyhétvégét kihagyott.

Egy tökéletes világban Wickens csodálatos felépülést mutatva ugyanoda térne vissza, ahol 2018. augusztusában abbahagyta. Ő maga viszont tisztában van vele, hogy erre a minimálisnál is kevesebb az esély.

„Addig hajtok [a rehabon], amíg a testem azt nem mondja, hogy kész, ez a maximum. Sportoló vagyok, a tökéletességre törekszem. Nagyot csalódnék magamban, ha azon töprengve néznék a tüköbe, hogy mit csinálhattam volna másként. Nyilvánvalóan az az álmom, hogy újra versenyautóba üljek. Ehhez azonban nagyon sok dolgoknak kell megtörténnie. Jelenleg is rengeteg az ismeretlen a sérülésem kapcsán. Most azon dolgozom, hogy a mindennapjaimat egyenesbe hozzam. Még mindig ott tartok, hogy próbálok rájönni, hogyan éljem ezt az életet.”

KAPCSOLÓDÓ: Robert Wickens – Az ember, akit semmi sem képes padlóra küldeni

Wickens nem csak a fizikai edzésekre fektet nagy hangsúlyt. Napi rendszerességgel tréningezi a reflexeit, de saját bevallása szerint a kapott eredményekkel nincs megelégedve. Valójában viszont nem lenne oka szégyenkezésre, hiszen az adatai alapján a top 10-es listán szerepel az IndyCar legnagyobb sztárjai mellett.

Megmondta, hogy maximalista.

Karli korábban már többször is beszélt arról, hogy a baleset óta nem csak a közösségi médiás kommentelők, de még tulajdon barátai is csodálattal néznek rá, mivel rendületlenül kitart Robert mellett. Ő azonban ezt magától értetődőnek tartja.

„A baleset még közelebb hozott bennnket. Most már tényleg nincs semmi rejtegetnivalónk egymás előtt” – magyarázta Woods, aki kis túlzással már szinte teljes munkaidős segítője lett férjének.

„Karli leszögezte, hogy együtt csináljuk végig” – mondta Wickens. „Ez rengeteget jelent nekem. Soha nem gondol arra, hogy bárcsak máshol lenne. Elképesztő!”

Woods elkötelezett támogatója és szóvivője lett a „WAGS of SCI” nevű kezdeményezésnek, amely a gerincvelő-sérültekkel együtt élőknek nyújt segítséget. Emellett Roberttel együtt küldetésüknek érzik, hogy felhívják a világ figyelmét arra, mivel is jár a felépülés nem csak a sérült, de annak hozzátartozói számára is.

„Remek lehetőségünk van arra, hogy ily’ módon segítsünk. Mi magunk is nagyon sok támogatást kapunk, ami leírhatatlan érzés.”

Hiába telt el azonban már közel másfél év a baleset óta, Wickensék még mindig bizonytalanságban élnek, mert sosem tudhatják a következő nap milyen kihívást tartogat számukra.

Nem titkolják, hogy még mindig rengeteg nehézséggel kell megküzdeniük, ami gyakran a lelkivilágukra is komoly hatással van.

„Mentálisan talán még rosszabb ez a sérülés, mint fizikailag” – summázta Robert. „Vannak napok, amikor csak ülünk a kanapén Karlival és arról beszélek neki, hogy épp olyan hangulatban vagyok, amikor rendkívül dühít az állapotom. Ezt az érzést nem lehet kontrollálni és fogalmam sincs, hányszor fog ez még megtörténni.”

Wickens már nem sokkal a balesete után megkeresett egy pszichiátert, hogy segítsen neki átlendülni azokon a napokon, amikor végképp mélyponton van. A szakemberhez Karlival együtt a mai napig rendszeresen járnak.

„Fontos tudni, hogy nem csak a gerincvelő-sérülést szenvedett betegnek kell terápiára járnia, hanem a legközelebbi hozzátartozóinak is” – véli Woods. „Ez az egész óriási változás mentális értelemben. Az életünk megváltozott, ezzel együtt pedig én magam is.”