Sajtó: Sébastien Bourdais távozik a Dale Coyne Racingtől!

A holtszezon egyik legnagyobb meglepetése lehet készülőben.

credit: IndyCar

Mindeddig úgy tűnt, hogy Sébastien Bourdais 2020-ban is a Dale Coyne Racing versenyzője marad

Az IndyCarral exkluzív médiakapcsolatban álló RACER legfrissebb információi szerint azonban erre mégsem kerül sor és az egykori négyszeres Champ Car bajnok élő szerződése ellenére távozik a gárdától.

A hír kapcsán a magazin szerette volna megszólaltatni a DCR-t, a csapat azonban egyelőre nem kívánta kommentálni.

Bourdais 2011-ben, kilenc futam erejéig csatlakozott először a Dale Coyne tulajdonában lévő alakulathoz. Hat évvel később, 2017-ben pedig már teljes szezonos pilótaként tért vissza hozzájuk.

Az elmúlt három évben két győzelmet szállított a gárdának, legjobb bajnokságbeli helyezését pedig 2018-ban produkálta, amikor is a hetedikként zárt.

Úgy tudni, anyagi okok vezettek odáig, hogy idő előtt kiemelték Bourdais-t az elmúlt két évben már Jimmy Vasser és James Sullivan által is tulajdonolt 18-as Dallara-Hondából.

A szponzorációs nehézségekkel küzdő DCR-nek olyan versenyzőt kell találnia, aki jelentős financiális háttérrel bír.

A RACER azonban felhívta a figyelmet egy érdekes forgatókönyvre, amit még a nyár folyamán szellőztettek meg. Eszerint az Arrow McLaren SP egy, a DCR-rel közös megállapodáson dolgozott, aminek értelmében, Bourdais és James Hinchcliffe helyet cserélhetett volna.

Ma viszont már tudjuk, hogy az AMSP az Oliver Askew – Patricio O’Ward párossal vág neki a következő idénynek. Hinchcliffe jelenleg is szerződésben áll ugyan a csapattal, de versenyzési lehetőségre legjobb esetben is csak az Indianapolis 500-on számíthat tőlük.

A kanadai pilóta jelenleg is azon dolgozik, hogy kellő szponzorációhoz jusson, ezáltal pedig lehetősége nyíljon arra, hogy ott legyen az IndyCar rajtrácsán 2020-ban.

A kérdés már csak az, hogy Bourdais mostani távozásának van-e köze Hinchcliffe küszöbön álló érkezéséhez. A 32 éves versenyző új kontratkushoz jutását a pletykák szerint maga az IndyCar is szorgalmazza, lévén a széria egyik legnépszerűbb, legreklámképesebb arcáról van szó.

Ez azonban egyelőre csak spekuláció. Jelenleg annyi biztos, hogy Hinchcliffe és az Ed Carpenter Racinggel frissen szakított Spencer Pigot mellett immár Bourdais-nak is új ülés után kell néznie.

A rendelkezésre álló helyek száma azonban véges és – ami talán a legfontotsabb – már kivétel nélkül fizetős.

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy