Bár Jimmie Johnson 2020 végén befejezi teljes szezonos NASCAR-karrierjét, a sisakot azonban esze ágában sincs végleg szögre akasztani.
A hétszeres Cup-bajnok Fernando Alonsóhoz hasonlóan szeretné a lehető legtöbb szakágban próbára tenni magát, beleértve az IndyCart is. Jelenleg azonban minden erejével az utolsó, full munkaidős évére koncentrál.
„Nem szerepel a terveim között az, hogy már jövőre versenyezzek az IndyCarban” – nyilatkozta a visszavonulásának apropóján rendezett sajtótájékoztatón Johnson. „Az IndyCar határozottan a bakancslistámon van és remélem, hogy egy napon lehetőséget kapok rá. 2020-ban azonban még a NASCAR-ra koncentrálok, hogy a Hendrick Motorsports 48-as csapatát visszavigyük oda, ahová tartozik.”
Johnson karrierje korai szakaszában még a IndyCart tűzte ki maga elé célként, a sors azonban végül teljesen más irányba terelte, amit minden valószínűség szerint már egyáltalán nem bán.
2018 novemberében JJ autócserét ejtett meg Alonsóval Bahreinben, aminek során vezethette a McLaren F1-es versenygépét, teljesítménye pedig még a kétszeres világbajnokot is teljesen lenyűgözte.
A most 44 éves pilóta már akkor elmondta, hogy az élmény ismét felébresztette benne a vágyat arra, hogy nyitott karosszériás autóval versenyezzen. Az IndyCar ováljai azonban már nem jöhetnek szóba.
„Hallottam az újonnan bevezetett aeroscreenről és őszintén szeretnék róla még többet megtudni. Ami viszont az Indy 500-at illeti, az évek során lett volna pár lehetőségem arra, hogy megpróbáljam, most viszont már úgy érzem, ez a verseny nem opció számomra.”
Johnson korábban többször is elmondta, hogy régebben nagyon szerette volna kipróbálni magát a világ legrégebbi pályaversenyén. Gyermekei születése után azonban abban egyezett meg a feleségével, hogy nem teszi ki magát az IndyCar nagy sebességű ováljain jelenlévő kockázatnak.
A szupersztárnak egyelőre nincs konkrét terve 2021-re, de saját bevallása szerint bármilyen versenyautó volánja mögé hajlandó lenne bepattanni. Emellett pedig még azt sem zárja ki, hogy néhány futam erejéig a NASCAR-ba is visszatér.
Az autósport mellett Johnson szeretne még több hosszútávú futóversenyen is részt venni.
Élete elso maratonját idén áprilisban teljesítette Bostonban, alig másfél nappal a NASCAR Cup richmondi futamának leintése után. Bár a saját maga által kitűzött, 3 órán belüli időt akkor nem sikerült teljesítenie, de 3 óra 9 perc 7 másodperces eredményével még így sem lehetett oka panaszra.

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough