Jimmie Johnson hivatalos Twitter-profilján jelentette be, hogy már csak egyetlen idényt versenyez végig a NASCAR királykategóriájában.
A szupersztár azonban nem levezetésnek szánja a 2020-as évet, hanem egy utolsó lehetőségnek arra, hogy behúzza pályafutása nyolcadik titulusát, amivel a szervezet történetének valaha volt legsikeresebb versenyzőjévé válhatna.
„Tudom, mire képes a csapat és remélem, hogy a legjobb még csak most jön” – mondta a bajnok a hírt megerősítő videójában.
Johnson szerződése a Hendrick Motorsports-cal – amelynek színeiben a komplett, 2001 óta tartó NASCAR Cup-karrierjét végigversenyezte – 2020 végén jár le. Korábban a 44 éves pilóta tett utalásokat arra, hogy hajlik a hosszabbításra, de mint most kiderült, erre mégsem kerül sor.
A JJ becenévre hallgató klasszis 2019-cel bezárólag összesen 83 győzelmet szerzett a legmagasabb osztályban, amivel jelenleg az örökranglista hatodik helyén áll holtversenyben Cale Yarborough-val.
A legtöbb bajnoki címmel büszkélkedő versenyzők rangsorát azonban hét titulussan vezeti, méghozzá olyan nevekkel osztozkodva, mint Richard Petty és Dale Earnhardt.
Mindemellett Johnson az egyetlen a NASCAR történetében, akinek sikerült zsinórban ötször is felérnie a csúcsra (2006-2010).
A kaliforniai pilóta idén prezentálta karrierje legrosszabb szezonját.
Rögtön év elején elváltak útjai a 48-as számot viselő autója melletti csapatfőnöki teendőket kezdetektől fogva ellátó Chad Knausszal, továbbá ikonikus főszponzra, a Lowe’s is bejelentette távozását.
A cég utódja végül az Ally lett, amely néhány hete közölte hivatalosan, hogy egészen 2023-ig maradni fognak a 48-as mellett. Ekkor már lehetett komolyabban érzékelni Jimmie küszöbön álló visszavonulását, mivel a pilóta kapcsán a vállalat és a csapat is csak a 2020-as idényről beszélt.
Knaus utódja Kevin Meendering lett, akit aztán a katasztrofális eredményeket látva nyáron már Cliff Daniels váltott. Csodát azonban ő sem tudott tenni.
Johnson az év során mindössze tizenkétszer tudott a legjobb 10-ben, ebből pedig csak háromszor a top 5-ben zárni, a bajnokságot pedig a tizennyolcadik pozícióban fejezte be, ami karrierje mélypontját jelenti. Mindez odáig vezetett, hogy Jimmie a rendszer 2004-es bevezetése óta most először nem tudta beverekedni magát a rájátszásba.
Eddigi legutolsó, pontozásos futamon elért győzelmét 2017 júniusában, Doveren aratta.
Johnson a tervek szerint csütörtökön tart sajtókonferenciát a visszavonulásának részleteiről.
Egy biztos, az elmúlt hónapokban számos alkalommal utalra arra, hogy esze ágában sincs még szögre akasztani a sisakját és a jövőben szeretne visszatérni off-road gyökereihez, továbbá néhány épített/utcai pályás IndyCar-futamon is szívesen megméretné magát.
“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough