Forma-1-es lehetőséget kaphat az Arrow McLaren SP ifjonc-duója

Fernando Alonso jövője a csapatnál azonban továbbra is kérdéses.

 

Az Arrow McLaren SP október végén jelentette be hivatalosan, hogy a 2020-as IndyCar szezonnak két fiatal tehetséggel, Patricio O’Warddal és Oliver Askew-val vágnak neki.

A versenyzőpáros megnevezése heves indulatokat váltott ki a rajongók körében, mivel ennek köszönhetően parkolópályára került a bajnokság egyik legnépszerűbb pilótája, a csapatot – pontosabban annak jogelődjét, a Schmidt Peterson Motorsportsot – öt éve szolgáló, James Hinchcliffe.

Zak Brown már augusztus végén, a Schmidtékkel történt összeborulás megerősítésekor elhintette, hogy az F1-et és az IndyCart érintő programjaik nem lesznek teljes mértékben elszeparálva egymástól. Ennek révén terveik szerint megadhatják a lehetőséget a versenyzőknek a bajnokságok közötti átjárásra is.

Most, hogy hivatalossá vált a teljes szezonos O’Ward – Askew duó, a Motorsport nem is volt rest nekiszegezni a kérdést Brownnak azt illetően, hogy a két ifjonc számíthat-e a jövőben egy esetleges F1-es tesztre.

„A programjaink különállóak ugyan, kereskedelmi szempontból viszont kiegészítik egymást és még egy fiatal versenyzővel sincs szerződésünk 2020-ra” – válaszolta a szakember. „Szóval, nem lennék meglepve ha valamelyiküket [Askew-t, vagy O’Wardot] egy F1-es újoncteszten látnám viszont.”

A McLaren jelenleg Sergio Camarával áll szerződésben, mint teszt- és fejlesztő versenyző, az ifjú brazil kontraktusa azonban az idei szezon végén lejár.

A rajongókat leginkább lázban tartó kérdés azonban az, hogy Fernando Alonso 2020-ban vajon ott lesz-e az Indianapolis 500-on.

A spanyol a minap újfent megerősítette, hogy a jövő évet illetően egyelőre csak a Dakarra és a legendás ötszáz mérföldes viadalra koncentrál. Az már hivatalos, hogy előbbi versenyen a Toyota színeiben debütál majd, az Indy 500-as visszatérés kapcsán viszont továbbra sincsenek konkrét információk.

Brown korábban már leszögezte, hogy Alonsóval már nem számolnak a Forma-1 kapcsán.

A 38 éves klasszis jelenlegi szerződése a McLarennel csak az idei év végéig szól, az pedig még a jövő zenéje, hogy más kategóriában folytatják-e az együttműködést.

„Év végén fogunk beszélgetni a jövőről. Most már van egy IndyCar csapatunk, továbbra is puhatolózunk a WEC irányába és hosszú távú kontraktusban állunk egy nagykövettel Mika Häkkinen személyében. Le fogunk ülni Fernandóval tárgyalni arról, hogy miként képzeli a folytatást és hogyan tekintünk erre mi, van-e valami, amin megéri közösen dolgozni. Szerintem ő egy óriási tehetség. Nyilvánvalóan jó kapcsolatban állok vele és tetszik az, hogy a versenyzés mennyire különböző területein méreti meg magát. Még mindig úgy gondolom, hogy ő az egyik leggyorsabb versenyző a világon. Az F1-es irányt a jelenlegi pilótáinkkal [Lando Norris és Carlos Sainz] tűztük ki, de attól függően, hogy milyen lehetőség adódik más versenysorozatokban, továbbra is nyitottak vagyunk arra, hogy folytassuk a kapcsolatunkat Fernandóval.”

 

 

kép: Arrow McLaren SP

hirdetés

hirdetés

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy