A glóriánál is erősebb az IndyCar aeroscreenje
A Red Bull Advanced Technologies szerint az IndyCarban jövőre debütáló megoldás az FIA bajnokságaiból ismert társához viszonyítva akár húsz százalékkal több erőhatásnak képes ellenállni.
Október 2-án, az Indianapolis Motor Speedway 2.5 mérföldes oválján került sor az RBAT és az IndyCar által közösen kifejlesztett aeroscreen első, versenypályán lebonyolított tesztjére.
A nap folyamán két veterán pilóta, a Team Penske-t szolgáló Will Power, valamint a Chip Ganassi Racinges Scott Dixon körözhetett a vadonatúj cockpit-védelemmel ellátott autókkal.
A tesztet követően az ausztrál és az új-zélandi egyaránt csak szuperlatívuszokban tudott beszélni az aeroscreenről, elégedettségüket pedig mi sem bizonyította jobban, mint, hogy mindketten kijelentették, akár már ezen a hétvégén is nyugodt szívvel versenyeznének vele.
A minden probléma nélkül lezajlott tesztnappal az IndyCar és az RBAT emberei is maximálisan elégedettek voltak.
Utóbbiak kereskedelemért felelős tisztviselője, Andy Damerun az Autosportnak egyenesen úgy nyilatkozott, hogy számításaik szerint az aeroscreen 25 kilonewtonnal több terhelést képes kibírni a glória FIA által meghatározott 125 kN-os maximumánál.
„Az aeroscreen több erőhatásnak lesz képes ellenállni az F1 glóriájánál” – nyilatkozta a szakember. „Mintegy 150 kN-t fog kibírni.”
Az RBAT az IndyCarra egyfajta kísérleti nyúlként tekint az aeroscreen terén, lévén már több alkalommal is elhintették, hogy ha az amerikai open-wheelben tökéletesen vizsgázik, akkor reményeik szerint a használata más kategóriákban is bevezetésre kerül a glória utódjaként.
kép: IndyCar
“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough