Will Power győzelmét hozta a Grand Prix of Portland

Will Power győzelmét hozta a Grand Prix of Portland

Az ausztrál versenyző sikerével ért véget a 2019-es IndyCar-szezon utolsó előtti futama, az összetettet vezető Newgarden pedig újabb lépést tett második bajnoki címe felé. 

 

Az augusztus 19-ei, Gatewayen rendezett versenyen Will Power egy szinte napra pontosan egy teljes naptári évet felölelő nyeretlenségi sorozat végére tett pontot.

A 38 esztendős pilóta most egy újabb sikert könyvelhetett el, miután a Portland International Raceway roadján megszerezte idei második, teljes karrierjét nézve pedig 37. főkategóriás sikerét, amivel az örökranglista hatodik helyére jött fel, holtversenyben Sébastien Bourdais-val.

Power a verseny 53. körében állt először az élre, miután az addig elsőként jegyzett Scott Dixon autójában probléma adódott az akkumulátorral, így az ötszörös bajnok kénytelen lett egy be nem tervezett látogatást tenni a szerelőcsapatánál.

A Team Penske ausztrálja innentől fogva – a pitkiállásának idejét leszámítva – egészen a kockás zászlóig meg is tudta őrizni vezető pozícióját.

A hajrában közel 7 másodperces előnyt autózott ki magának a mögötte loholó Felix Rosenqvisttel szemben, míg a harmadik helyen lévő Alexander Rossi már csak bő 16 mp távolságra haladt tőle. Nyolc körrel a vége előtt viszont Power búcsút mondhatott a kényelmének, köszönhetően egy újabb pace car-szakasznak, amit Santino Ferrucci (Dale Coyne Racing) megálló autója idézett elő.

A restart után azonban a toowoombainak sikerült megőriznie pozícióját és végül magabiztosan, svéd kollégájának 2.788 mp-et adva haladt át a célvonalon.

„Nagyon kemény verseny volt” – nyilatkozta Power az NBCSN-nek. ”Rosenqvist nagyon nagy nyomást helyezett rám a végén. Nagyon boldog vagyok, hogy ismét a Victory Lane-en ünnepelhetek. Segítség ez a csapatnak és a srácoknak [a bajnoki címért harcban lévő Newgardennek és Pagenaud-nak] is, mivel értékes pontokat vettem el az ellenfeleik elől.”

Győzelem ide, vagy oda, Power már a matematikai esélyeitől is elbúcsúzott a titulusért folyó harcban. Hátránya az éllovas Newgardenhez képest 123 egység, míg a szezonzáró, duplapontos Laguna Seca-i fordulón maximálisan 104 pont szedhető össze.

45_1.png

Power mögött Rosenqvist ért célba, aki újonc-szezonjának második „ezüstérmes” eredményét ünnepelhette.

A dobogó legalsó fokára Alexander Rossi állhatott fel.

Az Andretti Autosport versenyzője ennek is köszönhetően az összetett tabella második pozíciójába ugrott, 41 pontnyi lemaradásban Newgarden mögött.

A negyedikként a pole-ból rajtolt Colton Hertát intették le, míg az ötödik helyet a már annyit emlegetett Newgarden szerezte meg.

„Jó lett volna egy kicsit feljebb zárni, de ha azt nézzük, hogy a 13. pozícióból rajtoltunk, akkor nem lehetünk csalódottak” – summázta a 2017-ben már az IndyCar trónjára ért amerikai.

A még Newgardennél is katasztrofálisabb kvalifikációt maga mögött tudott, mindössze csak a 18.-ként rajtolt Pagenaud a hetedik lett.

A franciát egy futammal az idény vége előtt harmadikként jegyzik a bajnokságban, 42 pont mínuszban amerikai csapattársához viszonyítva, míg a második helyen lévő Rossitól csak 1 egység választja el.

A címre még számtanilag esélyesnek számító Dixonnak azonban már valódi csodára lenne szüksége ahhoz, hogy még idén behúzza a hatodik titulusát. A műszaki problémája miatt végül három kör hátrányban csak a tizenhatodikként végzett új-zélandi lemaradása ugyanis már 85 pont Newgarden mögött. 

Nem ez lesz a kedvenc versenye az Arrow Schmidt Peterson Motorsports-nak sem, hiszen a gárda már az első körben keresztet vethetett mindkét autójára.

A rajtot követően, rögtön az első kanyarban Graham Rahal (RLL Racing) megtorpedózta Zach Veachet (Andretti Autosport). Az incidens láncreakciót indított el, amibe a két amerikai mellett az ASPM duója, James Hinchcliffe és Conor Daly is belekeveredett, autóik pedig olyan mértékben megsérültek, hogy ezen a ponton fel is kellett adniuk a versenyt.

Szerencsésebben megúszta viszont az össznépi összegabalyodást az egy héttel korábban, Gatewayen győzni tudott Takuma Sato, aki egy extra pitkiálllás után folytatni tudta a futamot. Ennek ellenére azonban a japán veterán borítékolhatóan nem fog örömmel visszatekinteni erre a viadalra, lévén két kör hátrányban csak a tizenötödik lett.

A rajtbaleset kis híján áldozatául szedte Pageanud-t is, de a francia végül átvészelte egy ártatlan megpördüléssel.

A verseny másik, látványosabb balesetére a 14. körben került sor, szintén az 1-es kanyarban.

Az Andretti Autosportot szolgáló Ryan Hunter-Reay beleszállt a részidős Meyer Shank Racinget képviselő Jack Harveyba. A történtek következtében a britnek azonnal fel is kellett adnia a futamot.

RHR #28 Dallara-Hondáján a szerelők fáradhatatlanul dolgozni kezdtek, az amerikai pedig hamarosan vissza is tudott térni a pályára. A jó eredményre értelemszerűen viszont semmi esélye nem maradt és végül meg kellett elégednie a 18. hellyel, 24 kör hátrányban.

Az amerikai később teljes mértékben magára vállalta a felelősséget a balesetért.

„Borzasztóan érzem magam a hiba miatt, amit ma elkövettem” – írta Twitterén Hunter-Reay. „120%-ban az én saram, nincs kifogás és magyarázkodás. Nagyon sajnálom, hogy Jack Harvey és a csapata az áldozatai lettek ennek, holott egy ígéretes hétvégéjük volt. Bocsánatot kérek a csapatomtól és a partnereinktől. Szörnyen érzem magam.”

A 2019-es IndyCar-szezon utolsó versenyére szeptember 22-én, Laguna Secán kerül sor.

Mint fentebb már említésre került, ezen a futamon dupla pontozású lesz.

A címre már csak négy pilótának van matematikailag esélye: az 593 egységgel bíró Newgardennek, az 552 ponton álló Rossinak, az 551-et birtokló Pagenaud-nak,valamint az 508-on álló Dixonnak.

 

 pt.png

 

 

 kép: IndyCar