A meglepetések éjszakájával ért véget az idei oválszezon

A végletekig kiszámíthatatlan küzdelmeket hozott a 2019-es IndyCar-szezon legutolsó, oválpályás versenye.
Santino Ferrucci ismét bizonyította, hogy brutálisan ráérzett az oválokra, miközben a bajnoki címért harcban lévők futamát drámák sokasága tette fordulatossá. A végén egy igazi veterán, 40+-os átlagéletkorral bíró dobogó jött össze, a tetején azzal a Takuma Satóval, aki néhány nappal ezelőtt még az IndyCar paddockjának közellensége volt.
Ez az őrület ráadásul tömött lelátók előtt zajlott le, ami oválok esetében sajnos igencsak ritkaságszámba megy.
Mindenekelőtt tudni kell rólam, hogy kellőképpen izgalmas versenyek esetén képes vagyok ordítozva, üvegablakokat megrepesztően sikoltozva ugrálni. A környezetemben élők ezt már rég megszokták és maximum rezignáltan megjegyzik, hogy „még mindig jobb, mintha piálna vagy drogozna”.
Vannak azonban olyan futamok, amelyeket egy helyben ülve, néma csendben nézek végig, a bennem tomboló feszültség pedig csak abban nyilvánul meg, hogy a kezem szép vérvörös árnyalatot vesz fel a benne szorongatott valamilyen tárgy (távkapcsoló, telefon, a macska játékegere stb.) miatt.
Na, pont ez utóbbi kategóriába esett nálam a World Wide Technology at Gatewayen rendezett, Bommarito Automotive Group 500 névre keresztelt IndyCar-verseny.
Volt itt ugyanis minden, mint a búcsúban.
Kezdjük is mindjárt a legvégén, nevezetesen a győztes személyével, aki konkrétan a pokolból a mennybe masírozott fel.
Takuma Sato elmúlt öt napja lényegében azzal telt, hogy megpróbálta védeni magát az őt minden irányból (versenyzőtársaktól a rajongókig), minden platformon (a közösségi oldalaktól kezdve a sportmédiáig) érő támadásoktól. Mint emlékszünk, az RLL Racing japán versenyzője a Gateway előtt öt nappal, a Pocono Racewayen rendezett ABC Supply 500 körében aktív részese volt egy öt autót érintő balesetnek. A történtekért szinte azonnal, mindenki őt is tette meg felelőssé.
A csapata később egy hivatalos sajtóközleményben megvédte a 2017-es Indy 500 győztesét, mondván az adatok és videófelvételek bizonyítják, hogy nem eszetlen manőverezésről, hanem egy sima versenybalesetről volt szó.
Hiába nézhettük viszont már meg más pilóták, csapatok, veterán szakértők és önjelölt fotel-megmondóemberek által készített elemzések százait (a legjobbat egyébként Jordan Taylor – izé pontosabban Rodney Sandstorm – hozta össze), a vita továbbra sem akaródzott csitulni.
Sato azonban a maga részéről pontot tett a történet végére, méghozzá a legstílusosabb módon: győzelemmel.
Az RLL Racing 30-as számú Dallara-Hondáját vezető pilóta egy epikus fináléban, a mögötte loholó Ed Carpenternek 0.0339 másodpercet adva nyerte meg az 1.25 mérföldes oválon rendezett, 248 körös versenyt.
„Ezt a győzelmet a csapat tette lehetővé” – nyilatkozta a leintés után az érthető módon rendkívül boldog Sato, aki idei második, összességében pedig hatodik IndyCar-elsőségét aratta.
„Az elmúlt pár nap kemény volt, de leszegett fejjel folytattuk a munkát. Ma nyilvánvalóan egy kicsit szerencsések is voltunk a stratégia terén, ugyanakkor a hétvége során végig gyorsnak bizonyultunk.”
A 42 éves versenyző a futamot az ötödik helyről kezdhette meg, rögtön az elején pedig sikerült is déjà vu érzést keltenie az emberekben, miután egy csata hevében összeértek a kerekei Ryan Hunter-Reay #28 Dallara-Hondájáéval. Szerencsére nem lett a dologból egy Pocono 2.0, az RLL Racing viszont mégsem nyugodhatott meg, hiszen Sato hamarosan, látványos módon visszaesett egészen a mezőny végére.
A japán autója az éjszakai verseny során folyamatosan javult, a győzelmi esélyeit azonban mégsem pusztán ennek köszönhette, sokkal inkább a csapat remek stratégiájának.
Sato a harmadik, egyben utolsó etapját kollégái többségénél jóval hosszabbra húzta, végül pedig az utolsó sárga zászlós szakaszt is sikerült a saját javára fordítania.
Eltérő pitstratégiájának révén kint tudott maradni akkkor is, amikor az élmezőny tagjainak a futam hajrájában be kellett iktatnia még egy kiállást és nem csak átvette a vezetést, de a pitben ácsorgó ellenfeleinek kört is adott.
A verseny legutolsó restartjának pillanatában aztán egy olyan trió haladt az élen, amelynek tagjaira gyaníthatóan az égvilágon senki sem fogadott volna egy lyukas garasban sem.
Sato mögött ugyanis ott loholt a mezőny korelnöke, Tony Kanaan az AJ Foyt Racing színeiben, valamint a saját csapata #20 Dallara-Chevyjét vezető, hosszú évek óta már csak oválon elrajtoló Ed Carpenter.
Pár körrel a vége előtt az amerikai át tudta hámozni magát a brazilon, aki azonban még így is a legjobb eredményét érte el hosszú évek óta.
Kanaan ugyanis utoljára a 2013-as Indy 500-on nyert versenyt és dobogón sem állt a 2015-ös, detroiti duplaforduló második felvonása óta.
Ez a siker azonban nem csak a 44 éves veteránnak, de AJ Foytéknak is hatalmas elégtételt jelentett. A csapat borzalmas szezont tudhatott eddig maga mögött, amit mi sem mutat jobban, mint, hogy a Gatewayt megelőző 14 futamon összesen csak csak négy top 10-es befutót tudtak felmutatni TK, valamint a 4-es számú gépet vezető Matheus Leist révén.
„Nagyszerű munkát végeztünk” – nyilatkozta Kanaan, aki idén már nem kevesebb, mint a 22. (!!!) szezonját teljesíti az amerikai open-wheel csúcsán. „Kemény évünk volt. A stratégiánk most kifizetődött és amikor az élmezőnybe kerültem meg is próbáltam ott maradni. Örülök a csapatnak és annak, hogy ezzel az eredménnyel végre elhallgattathatjuk azokat az embereket, akik eddig kritizáltak. Ha igazán nehéz idők járnak, akkor én jobban teljesítek.”
A befutó abban a tekintetben is elképesztőnek bizonyult, hogy a dobogó átlagéletkora igencsak magas, 41.33 év volt.
Az első három helyezetten kívül azonban nem sokan hagyhatták el Gatewayt mosolyogva.
A verseny egy pontján a Dale Coyne Racing duója uralkodott, a vezető pozícióban az újonc Santino Ferruccival, mögötte pedig a veterán Sébastien Bourdais-val.
A 21 éves amerikai újfent bizonyította, hogy nem gyengén érzett rá az oválpályákra. A kvalifikáción a hatodik rajthelyet szerezte meg, majd összesen 97 kört – magasan a legtöbbet a mezőnyben – az élen töltve végül a negyedikként látta meg a kockás zászlót, amivel ő lett a futam legjobb újonca is.
Ferrucci az utolsó körben viszont túlságosan is lelkesen loholt a harmadik helyért Kanaan után, aminek eredményeként a pálya felső részén lévő gumitörmelékre hajtott és megcsúszott. Sikerült korrigálnia, majd egyenesen meg is célozta a pályán lejjebb lévő ívet, csak épp volt egy bökkenő: Newgarden pont ott tartózkodott. A Team Penske sztárja igyekezett elkerülni az ütközést és a fűre menekült, így végül be kellett érnie a hetedik hellyel.
Szerencse a szerencsétlenségben viszont számára, hogy szinte valamennyi nagy ellenfele betlizett a futam során, így egy hajszálnyival még tudta is növelni az előnyét – 36-ról 38-ra – összetettben.
A Ferruccival való incidenst Newgarden veszélyesnek ítélte meg, ugyanakkor azt is kihangsúlyozta, hogy újonchibáról volt szó.
Az ötödik helyen Simon Pagenaud ért célba, aki ezzel a bajnoki tabellán feljött a második helyre a harmadikra taszítva Alexander Rossit.
Utóbbi amerikai számára a verseny felért egy katasztrófával; hol rosszkor jött számára a sárga zászló, hol pedig az volt a gond – az utolsó 25 körben –, hogy egyálalán nem kellett beküldeni a pace cart. Rossinak emellett az üzemanyag-stratégiával, valamin az abroncsokkal is meggyűlt a baja, mindezeknek hála pedig csak a 13. lett, már egy kör hátrányban.
Nem lesz ez a kedvenc futama a hatodik bajnoki címére hajtó Scott Dixonnak sem, aki műszaki hiba miatt járt kálváriát. A Chip Ganassi Racing #9 Dallara-Hondájának gárdája igyekezett pályaképes állapotba hozni a gépet, az új-zélandi egy idő után vissza is tért a versenybe, de a körözése nem tartott sokáig, így csak a 20. lett.
Végül pedig, ha már a cikk elején Sato esetében azt írtam, hogy pokolból a mennybe jutott, akkor szegény Will Power esetében ennek pontosan az ellentettje állt fenn.
Az idén sokat szenvedett ausztrál Poconón végre megszerezte idei első győzelmét, Gatewayen azonban újfent lecsapott rá a balsors, miután az első kiállását követően, még hideg abroncsokon falnak vágta a Team Penske #12 Dallara-Chevyjét.
Hasonlóképpen felmatricázta autójával a pálya falát még Sébastien Bourdais és Spencer Pigot is. Szerencsésre személyi sérülés az ő esetükben sem történt, a belső lelki világukról azonban nem állnak rendelkezésre információk.
Két fordulóval a szezon vége előtt a bajnokságot tehát Newgarden vezeti 563 ponttal. A másodikként Pagenaud-t jegyzik 525-tel, harmadikként pedig Rossit 517-tel. Matematikailag esélyes maradt még a címre a negyedik helyen álló Dixon (493) és az ötödik pozícióban rangsorolt Power (416) is.
Az IndyCar következő futamára szeptember elsején, a Portlan International Racewayen kerül sor.
képek: IndyCar

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough