Dale Earnhardt Jr. – A világ legmázlistább embere

Dale Earnhardt Jr. – A világ legmázlistább embere

Nem a minap történt horrorisztikus repülőgép-balesetet volt az első alkalom, hogy a NASCAR legnépszerűbb arca túlélt egy valódi infernót.

Augusztus 15-én, csütörtökön, a Tennessee állambeli Elizabethtonban lévő repülőtéren, leszállást követően kigyulladt egy Cesna Citation típusú kisgép, a fedélzetén Dale Earnhardt Jr.-ral és családjával.

A balesetről készült temérdek videó- és fényképfelvételt elnézve felért egy csodával, hogy a kétszeres Daytona 500 győztes sztár, a felesége, Amy, 15 hónapos lányuk Isla Rose, valamint a két pilóta egyaránt minimális sérülésekkel hagyta el a roncsot.

Earnhardt Jr. számára azonban nem ez volt az első eset, hogy egy ránézésre túlélhetetlennek – vagy legalábbis súlyos következményekkel járónak – tűnt infernóba illő incidensből sikerült élve kikerülnie.

A legemlékezetesebb, egyben legrázósabb esetre az American LeMans Series 2004-es, sonomai versenyének egyik edzésén került sor, amelyen Junior súlyos balesetet szenvedett és autója teljes egészében lángba borult.

Hihetetlen módon a versenyző megúszta az incidenst másodfokú égési sérülésekkel a lábain, valamint az állán, egy éjszakát követően pedig a kórházat is elhagyhatta.

dfds.jpg

Dale Jr. egy, a FOX-nak adott 2013-as interjújában azt is elárulta, szentül hiszi, hogy az édesapjának köszönhetően nem égett benn a Corvette-jében.

„Szerintem köze volt ahhoz, hogy kijutottam az autóból. Nem akarok semmilyen furcsa, természetfeletti dolgot belelátni, de van, amit egyszerűen nem lehet mással magyarázni. Azt sem mondom, hogy ő húzott ki a kocsiból, de biztos vagyok abban, hogy neki is szerepe volt abban, hogy most itt lehetek. Onnantól fogva, hogy kicsatoltam a biztonsági övet szinte semmi sem dereng, az első tiszta emlékem az, hogy fekszem a hordágyon. Fogalmam sincs, mi történt, de akkor és ott éreztem apu érintését a karomon. Máig kiráz a hideg, ha csak rágondolok.”

Számos szurkoló szerint a balesetről készült felvételen is úgy látszik, mintha Juniort egy láthatatlan erő lökdösné ki a lángoló autóból.

Én nem szeretnék ebben az ügyben állást foglalni, inkább azt javaslom, mindenki nézze meg a teljes videófelvételt és döntsön saját hite szerint; tényleg Dale Sr. mentette meg a túlvilágról fia életét, avagy csak a sűrű füsttől dezorientált pilóta szabadította ki saját magát minden erejét összeszedve.

Earnhardt Jr. egyébként karrierje során számos alkalommal beszélt arról, hogy érezte apja jelenlétét.

2001 februárjában, a szezon előtti médiaturnén rendezett egyik sajtótájékoztatón az akkor 26 éves pilóta például arról mesélt, hogy nem sokkal karácsony előtt megálmodta a saját daytonai győzelmét.

„Teljesen biztos vagyok abban, hogy nyerni fogok idén Daytonában, mivel álmodtam róla. Nyugodtan mondhatják, hogy őrült vagyok, de biztos vagyok benne, hogy nemsokára itt fogok ülni önökkel szemben, mint a verseny győztese és arról mesélek majd, hogyan tudtam megcsinálni, hogyan maradtam az élen. Az az álom annyira valóságos volt, hogy amikor felébredtem emlékeztetnem kellett magam arra, hogy ténylegesen hol is vagyok. Őrület volt.”

Az egyik újságíró ekkor rákérdezett arra, hogy az álomban az édesapja is vele ünnepelt-e, mire Dale Jr. egy pillanatra elgondolkodott, majd így válaszolt:

„Ami azt illeti, ő nem volt ott.”

Mint ismeretes, Dale Earnhardt Sr. ezen interjú után másfél hónappal később, a Daytona 500 utolsó körében életét vesztette, fia pedig júniusban megnyerte a szezon második, nyári daytonai futamát.

Nem állítom, hogy a mostani repülőbalesetnek bármi köze lett volna a néhai hétszeres bajnok szelleméhez, az azonban biztos, hogy valakik nagyon vigyáztak a gépen lévőkre.

Könnyen megismétlődhetett volna az 1992-ben nem csak versenyzőként, de csapattulajdonosként is NASCAR Cup bajnoki címet szerzett Alan Kulwicki tragédiája. A 38 esztendős versenyző 1993. április elsején, szintén Tennessee-ben, a tavaszi bristoli futam előtt szenvedett halálos balesetet, miután a repülőgépe nem messze a leszállópályától a földbe csapódott.

Említhetnénk még a NASCAR történetének eddigi legsúlyosabb, 2004-ben történt légikatasztrófáját is, amelyben az egyébként Juniort 2008-tól egészen a 2018 végén történt visszavonulásáig versenyeztetett Hendrick Motorsports több magas beosztású tisztviselője, valamint kiemelt partnere mellett az alapító/tulajdonos Rick Hendrick bátyja, unokahúgai és egyetlen fia is odaveszek.