“Egy csapattag elkísérte a kórházba, hogy ne egyedül haljon meg”

“Egy csapattag elkísérte a kórházba, hogy ne egyedül haljon meg”

Újabb, minden eddiginél megrázóbb részletek kerültek nyilvánosságra Robert Wickens tavaly nyári IndyCar-balesetéről.

Az Arrow Schmidt Peterson Motorsports versenyzője számára igazi fordulópontot jelent a széria idei torontói futamhétvégéje. Wickens 12 hónappal ezelőtt még az IndyCar szuperújoncaként érkezett meg a hazai pályájának számító Exhibition Place-re, népes szurkolótábora legnagyobb örömére pedig a futamot az előkelő harmadik helyen zárta.

Most azonban már teljesen más okból fog minden bizonnyal könnyeket csalni a rajongók szemébe. A 30 esztendős pilóta ugyanis a poconói horrorbukása után most először fog nyilvánosan autóba ülni, hiszen ő vezetheti fel a mezőnyt egy teljes mértékben kézi vezérlésűvé átalakított Acura NSX volánja mögött.

A Robert életetét megváltoztató baleset következményeiről rengeteg cikk született már – beleértve az USAracingen is –, köszönhetően annak, hogy a versenyző, valamint menyasszonya, a népszerű cosplayer Karli Woods a közösségi médiában rendszeresen beszámolnak a rehabilitációs folyamat jelentősebb mérföldköveiről. A pár azonban nem csak a pozitív előrelépéseket osztja meg a világgal, hanem az olykor előforduló visszaeséseket is.

Annyira brutálisan őszinte, részletes és megrázó riportot azonban mindeddig sehol sem olvashattunk a baleset kapcsán, mint amit a minap a The Globe & Mail megjelentetett.

A hátborzongató incidens képsoraival már mindenki találkozott. Az ABC Supply 500 névre keresztelt verseny hetedik körében Ryan Hunter-Reay és Wickens komoly csatát vívott, aminek hevében a két autó összeért. A kontakt következtében a kanadai által vezetett #6 Dallara-Honda a levegőbe emelkedett és a pályát szegélyező kerítésbe csapódott.

A bukás hatalmas erejét jól szemlélteti, hogy az IndyCar teljes történetét figyelembe véve ekkor először történt meg, hogy az autóban, a versenyző lábai alatt elhelyezett feketedoboz teljes egészében, javíthatatlanul megrongálódott.

Az eszköz által rögzített legutolsó adat az volt, hogy a jármű 184 mph-s (296.1 km/h) sebességgel repült a levegőben. Ezután minden jel elveszett. Végleg.

„Hogy őszinte legyek, nem igazán emlékszem semmire arról a napról” – nyilagkozta Wickens a TG&M-nek. „Láttam a képeket, amelyeken James-szel [Hinchcliffe] hülyéskedünk a verseny előtti autogramosztás idején, majd később nagyon sok rajongó jött oda hozzám azzal, hogy ’Találkoztam veled a baleset előtt’, nekem viszont nincsenek emlékeim ezekről a dolgokról.”

A bukást követően a #6 Dallara-Honda roncsa magatehetetlenül hevert a pálya belső fala mellett, a helyszínre érkező biztonsági csapat sokat látott emberei pedig már a legrosszabbtól tartottak.

Nagy meglepetésükre azonban Wickens nem csak, hogy élt, de teljesen eszméleténél volt és a tudata is maximálisan tisztának tűnt.

A pilóta közölte a segítségére sietőkkel, hogy jól van, majd az ezt követő kérdésekre, mint pl. a „hogy hívják”, „tudja-e hol van” stb. pontos választ adott.

Az egyik kérdésre való feleletete azonban mégis elegendő volt ahhoz, hogy a jelenlévők egy emberként győződjenek meg arról, valami nagyon nagy baj van.

Robert ugyanis a jelenlegi tartózkodási helyét firtató kérdésre úgy válaszolt, hogy a „Pocono International Racewayen”.

Az IndyCar utazó biztonsági csapatának, az AMR Safety Teamnek tagjai nagyon jól ismerik a versenyzőket, így jól tudták, hogy Wickens soha, de soha nem említené a létesítményt a teljes nevén.

Nyilvánvalóvá, hogy a versenyző sokkos állapotban van, emellett szemmel látható volt a törött karja, valamint az összezúzódott lábai.

Wickens ekkor kezdett el arra panaszkodni, hogy erős hátfájdalmai vannak és nem érzi az alsó végtagjait.

Karli eközben a versenyt indianapolisi otthonában nézte barátnőjével, egyben James Hinchcliffe menyasszonyával, Becky Daltonnal.

A becsapódást látva még egyikük sem gondolt rosszra.

Először csak az járt a fejemben hogy jaj ne, kiesett a futamból!” – emlékezett vissza Woods. „Tudom, hogy mennyire rosszul viseli, ha nem teljesít jól a pályán. Arra gondoltam, hogy semmi sem ütötte meg a fejét, tehát biztosan jól van. Láttam már őrült baleseteket, amikből az emberek egyszerűen elsétáltak.”

kk.jpeg

Robert és Karli 2018-ban 

 

Karli akkor kezdett el aggódni, amikor a televízióban szinte végtelenítve ismételgették a bukás képsorait. Eszébe jutottak ugyanis párja szavai, aki egyszer arról beszélt neki, hogy ha a közvetítés során elveszik az élő képet a balesetet szenvedő pilótáról, akkor az minden valószínűség szerint rosszat jelent.

Woodsot először Robert testvére, Trevor hívta fel telefonon. Az ijedt férfi azt hitte, hogy Karli is Poconón van, így tud némi információval szolgálni az öccse állapotáról.

„Rob szülei, az egész család azt hitték, hogy ott a helyszínen, azonnal meghalt” – fedte fel Woods, akinek telefonja hamarosan újra csengett.

A hívó – egy másik versenyző-feleség, szakmáját tekintve ápolónő – ezúttal a pálya orvosi központjából jelentkezett.

Wickens állapota ekkor már rohamosan romlott, hol eszméleténél volt, hol nem.

Amint sikerült elérnie Karlit, a nő azonnal odakiáltott az épp tudatánál volt Robertnek azzal, hogy a menyasszonya van a vonalban, szeretne-e valamit mondani neki.

A pilóta válasza annyi volt:

„Mondd meg Karlinak, hogy szeretem.

Woods ebben a pillanatban rémült meg igazán, ugyanis elmondása szerint Robert soha nem beszélt így, a szavai inkább a végső búcsúhoz hasonlítottak.

Wickenst egyetlen családtagja sem kísérte el Poconóra, ezért a Schmidt Peterson Motorsports egyik csapattagja úgy döntött, hogy felszáll a versenyzővel a mentőhelikopterre.

„Azért, hogy ne egyedül haljon meg” – mondta Karli.

marw.png

Mario Andretti és Wickens 

 

A Lehigh Valley Kórházba vezető úton Robert csak azt kérdezgette az orvostól, hogy lebénult-e. Választ azonban nem kapott, néhány pillanat múlva pedig ez már sokadrangú dolognak számított.

A súlyos tüdőzúzódása következményeként jelentős mennyiségű vér került a légutaiba és csak a  mentők hatékony közbelépésén múlt, hogy Wickens nem fulladt meg már a levegőben.

Robert szülei a kanadai Guelph-ből, autóval indultak el Pennsylvaniába, az út során pedig szinte semmit nem tudtak a fiukról.

A helyzet hasonló volt ahhoz, amit Hinchcliffe családja élt át a 2015-ös, indianapolisi baleset után.

„Ez a legkeményebb rész” – mondta Hinch. „A várakozás borzalmas. A szüleimnek egy háromórás repülőútba telt, mire Indybe értek, ezalatt pedig semmilyen információhoz nem jutottak, mivel nem volt internet. Az utolsó dolog, amit felszállás előtt velem kapcsolatban hallottak annyi volt, hogy ’Reméljük túléli’. Most Rob családja ugyanezen ment át.”

Amint Wickensék és Karli megérkeztek a kórházba, az orvosok nem sok jóval kecsegtették őket.

Robertnél súlyos gerincvelő, nyak- és mellkasi sérüléseket, törött lábakat, valamint agyrázkódást állapítottak meg, amelyek mind műtéti beavatkozásra szorultak.

A legfontosabbat a gerince igényelte, az orvosi csapat azonban egyáltalán nem tudta garantálni, hogy a versenyző élve fogja elhagyni a műtőt. A rendkívül nagy kockázat miatt alá is írattak Robert szüleivel egy nyomtatványt, hogy tudomásul vettêk,  gyermekük nagy eséllyel belehalhat az operációba.

A beavatkozást Wickens végül túlélte, a helyzete azonban továbbra is válságos volt.

„Tudtam, hogy életben van, de azt az orvosok sem tudták megmondani, hogy van-e maradandó agykárosodása, ha felébred ugyanaz az ember lesz-e, mint addig, mennyire bénult le…” – idézte fel a borzalmas időszakot Karli, aki az első néhány éjszakán arra sem volt hajlandó, hogy elhagyja a kórházat.

„Nem tudtam aludni, csak a plafont bámultam. Ez az a pillanat, amikor úgy érzed, teljesen egyedül vagy a világban. Csak azt akartam, hogy felébredjen és megmondhassam neki, minden rendben lesz.”

k.png

Az IndyCar 2018-as szezonzáró bankettjén Karli vette át a Robertnek járó év újonca díjat

 

Robert mindebből semmit sem érzékelt. Tíz napon át volt mesterséges kómában, ami alatt arról álmodott, hogy Angliában vakációzik Karlival. Amikor először kinyitotta a szemeit, azon járt az esze, hogy felkel és elmegy futni, egy hang azonban szárazon közölte vele, hogy ez nem fog megtörténni.

Wickens saját beavallása szerint ezt nem értette, hiszen utoljára néhány nappal korábban volt edzeni Angliában és úgy érezte, már épp itt az ideje, hogy ismét belevesse magát a sportba.

Ekkor a hang közölte vele, hogy nem működnek a lábai.

Az angliai út, az edzés soha nem történt meg, csak álom volt.

„Az első dolog, amire emlékszem az az, hogy megmondták, lebénultam” – idézte fel Wickens. „Nem értettem, csak azt ismételgettem, hogy tévedtek, mindannyian tévedtek! Az emberek ekkor sírni kezdtek a szobában, majd egymás után kimentek, gondolom azért, mert nem bírták nézni a makacskodásom.”

A családtagok és barátok ekkor még nem sejtették, hogy szerettük hamarosan egy újabb, minden addiginál ijesztőbb tünetegyüttessel kénytelen szembenézni.

Robert fentanylt kapott, amely a számítások szerint százszor erősebb a morfinnál. Ennek mellékhatásaként amikor csak ébren volt, szinte végig hallucinált: nem létező dolgokat látott, gyereksírást hallott, azt képzelte, hogy Londonban van, egy alkalommal pedig még Karlit sem ismerte fel.

„Már nem tudtam, hogy mi a valóság és mi nem.”

Wickens még azt sem tudta megérteni, hogy lebénult és csak azt hajtogatta, hogy vissza akar menni versenyzeni.

„Aztán egy napon feküdtem az ágyban, a testvéremmel beszélgettem és hirtelen észrevettem egy nagy puklit a takaró alatt. Azt hittem, hogy egy párna. Megkérdeztem Trevort, hogy mi az, mire ő azt mondta, ’Rob, azok a lábaid’. Ezt a pillanatot soha nem fogom elfelejteni, akkor esett le igazán az egész helyzet súlya…Nem éreztem semmit.”

Robert eldöntötte, mindent megtesz azért, hogy újra lábra álljon, ehhez viszont tiszta fej szükséges, így saját felelősségére kérte, hogy fejezzék be számára az extraerős fájdalomcsillapító adagolását.

A fentanyl hirtelen abbahagyása azonban szörnyű elvonási tüneteket vont maga után, Wickens viszont eltökélt volt és még a legnehezebb pillanatokban is csak arra gondolt, hogy teljesen fel fog épülni.

Mindeközben az IndyCar rajongók abban a hitben éltek, hogy Robert balesete súlyos volt ugyan, de szó sincs életveszélyes szituációról és hamarosan újra visszaülhet az autóba.

A széria a baleset után örömmel tudatta az aggódó szurkolókkal, hogy a versenyző eszméleténél van, a későbbi, hivatalos sajtóközleményében pedig a sérüléseit egyszerűen „ortopédiai jellegűként” definiálták.

A történtek után alig néhány órával az NBC szakkomentátoraként tevékenykedő ex-pilóta, Paul Tracy arról számolt be, hogy Wickens teljesen rendben van, míg Tony Kanaan egyenesen azt twittelte a baleset másnapján, hogy “Örülök, testvérem, hogy jól vagy, pár szem Advil és kedden találkozunk az edzőteremben.”

A helyzet elbagatellizálása értelemszerűen rendkívül feldühítette a versenyző családját, ami odáig vezetett, hogy végül kiadták saját sajtóközleményüket, részletesen ismertetve benne az elszenvedett sérülések hosszú listáját.

Wickenst a baleset nem törte meg. Emberfeletti erővel küzd nap, mint nap azért, hogy maga mögött tudhassa a kerekesszékét, a szeptemberre tervezett esküvőjén megtehessen néhány tánclépését Karlival és természetesen, hogy visszatérjen a versenypályára. Ez utóbbi kapcsán azt sem bánná, ha csak kézzel vezérelt géppel tudná folytatni a karrierjét, az igazi cél viszont kétségkívül a „rendes” versenyautó. Visszaesések – mint pl. egy makacs fertőzés, amibe kis híján belehalt, majd egy be nem tervezett bokaműtét – rendre hátráltatják a küzdelmét, de ő nem az a fajta, akit az ilyen útakadályok el tudnának tántorítani.

Robertnek abból a szempontból szerencséje van, hogy főnöke, az ASPM csapattulajdonosa, Sam Schmidt egy még 2000-ben történt tesztbalesetből kifolyólag maga is kerekesszékben éli az életét.

A versenyzőből lett csapattulajdonos azonban már a saját bukása előtt is kénytelen volt szembenézni a paralízissel, hiszen alig 11 éves volt, amikor az édesapja lebénult egy versenybaleset miatt.

Schmidt számos alapítványt vezet, ezek mellett pedig komoly figyelmet fordít a mozgássérültek életminőségét javító megoldásokra is, mint pl. a gárdát idéntől már főszponzorként is jegyző Arrow Technologies által kifejlesztett ‘SAM Project’ (semi-autonomous motorcar), aminek révén Schmidt már többször is pályára hajthatott egy fejmozdulatokkal irányítható Corvette-tel.

„Ha Robert annyi mentális erőt, energiát és kitartást fektet a rehabilitációjába, mint amennyit a versenyzésbe tett, akkor nincs ok azt feltételezni, hogy nem fog többé segítség nélkül járni és, Isten akaratával újra versenyezni is” – nyilatkozta optimistán Schmidt.

wq.jpg

Sam Schmidtnek szinte az egész életét végigkísérte a paralízis előbb apja, majd később saját maga révén

 

A baleset után Karli többször is megkérdezte Robertet, hogy nem szeretné-e ha elhalasztanák az esküvőt. Ö azonban erről hallani sem akart és úgy tekint arra a majdani szeptemberi napra, mint egy cél, amelyen újra lábra áll majd és talán táncol is.

Pszichológusok szerint ez a hozzáállás viszont nem feltétlenül pozitív, mivel nagyon sok példa akadt már arra, hogy a betegek mély depresszióba estek, amikor nem sikerült elérniük az általuk felállított célokat.

„Mindig csak azt mondogatják, hogy fel kell készíteniük a legrosszabbra, arra az esetre, ha nem állna be javulás” – ismerte el Wickens. „Én viszont úgy vagyok vele, hogy meg fog történni! Nem akarok elbukni sem magam, sem pedig Karli miatt.”

Robert már eddig is számos orvosi prognózisra rácáfolt. Képes önállóan felállni a kerekesszékéből, némi segítséggel ugyan, de pár lépést is meg tud tenni, néhány hete pedig arról tett közzé videót, hogy egyedül sétál fel a lépcsőn.

„Az MRI felvételeimet látva sokan azt mondták, semmi esély arra, hogy valaha is visszanyerek egy minimális érzékelést is a lábaimban, erre tessék, nézzék hová jutottam. Szeretem azt hinni, hogy a gondolkodásmódom és a munkához való hozzáállásom óriási szerepet játszik.”

Egy biztos, akárcsak Sam Schmidt a feleségére, Sheilára, úgy Robert is maximálisan számíthat majdani nejére, Karlira.

Woods az interjújra során felelevenített egy esetet, amikor az Instagramon valaki azt írta neki, hogy csodálja az erejét, amit ebben a helyzetben tanúsít, egyúttal viszont meglepi, hogy még mindig kitart Robert mellett.

Karlit saját elmondása szerint szíven ütötte, hogy bárki is feltételezheti, hogy hátat fordít annak, akit a legjobban szeret. “Szuperbarátnőnek” viszont egyáltalán nem tartja magát 

„Nem hinném, hogy erős lennék. Előfordul, hogy mi is összeomlunk. Ez a legnehezebb dolog, amivel valaha szembesültem. Úgy érzem, napról napról napra csak próbálunk túl lenni mindenen.”

 

 

 

 

 

képek: IndyCar

Kommentek

hirdetés

hirdetés

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy