Váratlanul ismét operációra szorult Robert Wickens


A kanadai versenyző ezúttal a bal bokája miatt kényszerült a kés alá feküdni.

Robert Wickens az IndyCar tavaly augusztusi, poconói versenyén szenvedett horrorbalesetet, aminek következtében számos rendkívül súlyos sérüléssel szállították kórházba. Az állapotát a bukás után igyekeztek ugyan pozitívabb színben feltüntetni, a pilóta menyasszonya, Karli Woods azonban egy márciusi interjújában már bevallotta, hogy a kezdeti időszakban még az sem volt biztos, hogy Wickens egyáltalán életben marad.

Szerencsére a kanadai átvészelte a kritikus időszakot és azóta is keményen dolgozik azért, hogy a szeptemberi esküvőjén maga mögött hagyhassa a kerekesszékét és táncolhasson újdonsült feleségével.

A rehabilitációja során elért jelentősebb eredményeit Robert rendszeresen megosztja a közösségi médiában, emberfeletti küzdelmeit látva pedig sokak szemében valódi inspirációvá vált.

A cél felé vezető út azonban – ahogyan azt Karli már egy decemberi, brutálisan őszinte blogbejegyzésében is megírta – a 30 éves pilóta számára sem sikerekkel van kikövezve és időről időre kénytelen komoly akadályokkal szembesülni.

Sajnos ezúttal is egy ilyen történt.

Wickens – aki néhány hete még nagy örömmel számolt be arról, hogy már képes minimális segítséggel lépcsőzni is – az Instagram, valamint Facebook profilján a minap oszotta meg a világgal, hogy ismét kórházba került egy be nem tervezett operáció miatt.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Robert Wickens (@robertwickens) által megosztott bejegyzés,

 

„Ez a sérülés nagyon sok visszalépést tartogatott” – írta Wickens a gerincvelőjét ért károsodásra utalva. „Karli és én nem osztjuk meg a nehéz napokat a közösségi médiában, én pedig ezt utálom. Igyekszem dolgozni ezen, mivel senkinek nincs olyan tökéletes élete, mint amit online mutatni próbál. Az elmúlt pár hét rendkívül durva volt. Most estem át egy váratlan operáción a bal bokám miatt. Köszönettel tartozom az orvosi stábnak Denverben és Indianapolisban a gyors diagnózisért és közbelépésért, a műtét sikeres volt, így megakadályozta, hogy valami sokkal rosszabb dolog legyen belőle. Sajnos nem tudok ott lenni személyesen Road Americán [az IndyCar hétvégéi futamának helyszíne – a szerk.], mivel jelenleg is a kórházban lábadozom. Légyszi burkoljatok be egy sült kolbászt helyettem is.”

Wickens a balesete óta többször is határozottan kijelentette, ha rajta múlik biztosan vissza fog térni a versenypályára – függetlenül attól, hogy hagyományos, vagy teljes egészében kézzel vezethető autó volánja mögött.

Az Arrow Schmidt Peterson Motorsports tehetségének balesete a komplett IndyCar-paddockra hatással volt és komoly szerepet játszott többek között abban is, hogy Max Chilton úgy döntött, a saját testi épsége érdekében hátat fordít az oválpályáknak.

 

 

 

kép: IndyCar



Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy