IndyCar 2019 – Dupla műszak Detroitban
Nem sok időnk maradt arra, hogy a 103. Indianapolis 500 eseményein pörögjünk, miután alig öt nappal Simon Pagenaud elsöprő győzelmét hozó verseny után már Detroitban van jelenése az IndyCar mezőnyének.
Az amerikai open-wheel szakág első főkategóriás, detroiti versenyére még a CART érában került sor 1989-ben, amikor is a széria a Forma-1-et váltotta a Renaissance Centerben kialakított utcai pályán. A futam 1992-ben költözött át a Belle Isle Parkba, ahol egészen 2001-ig visszatérő vendégnek számítottak. Ezt követően a helyszín kikerült a CART naptárából és csak hat évvel később,- Roger Penske hathatós közreműködése révén – 2007-ben lengett ismét a zöld zászló az amerikai open-wheelnek, de ekkor már az IRL IndyCar mezőnye száguldozhatott itt.
A tervek szerint az utcai pálya a 2008-as naptárban is helyet kapott volna, a Champ Carral való újraegyesülés (bár a bekebelezés szó helyesebb lenne) után az immár homogén IndyCar menetrendjébe azonban mégsem került bele.
Ekkor újabb, ezúttal három évnyi szünet állt be, mígnem 2012-ben – szintén Mr. Penske-nek hála – Belle Isle ismét a széria egyik állomása lett. 2013-ban itt rendezték az új éra első duplaversenyes hétvégéjét, 2015 óta pedig – Houston kiesése és Toronto egyfutamossá visszavedlése révén – már csak az egyetlen kétfutamos helyszínnek számít a naptárban.
A hétvégi versenyekre való hangolódást kezdjük egy nagyon jó képpel: Dario Franchitti (Chip Ganassi Racing) – Detroit, 2013:
A versenyhétvége hivatalos elnevezése: Chevrolet Detroit Grand Prix Presented by Lear
Ami miatt különleges: a szezon egyetlen duplafordulója, aminek értelmében szombaton és vasárnap két, teljes értékű futam kerül lebonyolításra
Hol: Belle Isle Park, Detroit, Michigan állam
Mikor: 2019. május 31. – június 2. (a pontos menetrend magyar idő szerint a poszt alján található)
Pálya hossza: 2.35 mérföld /3.78 km/
Körök száma: 70 (mindkét verseny)
Kanyarok száma: 14
Versenytáv: 164.5 mérföld /264.73 km/ (mindkét verseny)
Push-to-pass használat: összesen 150 másodperc, aktiválásonként 15 másodperces maximummal (mindkét verseny)
Betétfutamok: IMSA WeatherTech SportsCar Championship (Prototype / PC / GT Daytona), Trans-Am
Vonalvezetés:
Twitter hashtagek: #DetroitGP, #IndyCar
Hivatalos honlap: www.detroitgp.com
A versenyek amerikai tévés közvetítése: NBC
Live timing: racecontrol.indycar.com
Kvalifikációs körrekord: Takuma Sato (Andretti Autosport) – 1:13.6732/114.831 mph – 2017. június 4.
2018-as pole pozíciók:
Szombati verseny: Marco Andretti (Andretti Herta Autosport)
Vasárnapi verseny: Alexander Rossi (Andretti Autosport)
2018-as győztesek:
Szombati verseny: Scott Dixon (Chip Ganassi Racing)
Vasárnapi verseny: Ryan Hunter-Reay (Andretti Autosport)
A pálya Graham Rahal szemüvegén át:
Az idei Chevrolet Dual szám szerint a 26., illetve 27. lesz a Belle Isle Parkban.
Eddig négy versenyző tudott a pole-ból indulva végül nyerni is itt: Graham Rahal (2017/1), Scott Dixon (2012), Helio Castroneves (2001) és Robby Gordon (1995).
Legeredményesebb versenyző Detroitban: Helio Castroneves – három győzelem (2000, 2001, 2014/2. verseny).
Detroiti győztesek a mostani mezőnyben: Tony Kanaan (2007), Scott Dixon (2012; 2018/1), Simon Pagenaud (2013/2. verseny), Will Power (2014/1.; 2016/2.), Sebastien Bourdais (2015/2. verseny), Graham Rahal (2017/1-2), Ryan Hunter-Reay (2018/2)
FUN FACTS:
– Eddig négy alkalommal fordult elő, hogy egy versenyző rajt-cél győzelmet tudott aratni Detroitban: Graham Rahal (2017/1), Scott Dixon (2012), Helio Castroneves (2001) és Robby Gordon (1995).
– Szintén négyszer esett meg, hogy az a versenyző, aki Detroitban győzni tudott a szezon végén a bajnoki címet is behúzta: Emerson Fittipaldi (1989), Bobby Rahal (1992), Alex Zanardi (1998) és Will Power (2014/2. verseny)
– Újoncok száma a mezőnyben: 5 (Marcus Ericsson, Colton Herta, Patricio O’Ward Felix Rosenqvist és Santino Ferrucci – a kvintettből csak utóbbi amerikai versenyzett már az IndyCarral a Belle Isle Parkban).
Spotter Guide:
Számmánia: A szombati futam a 2019-es IndyCar szezon hetedik állomása lesz. 1995 óta hétszer esett meg, hogy az idény hetedik versenyét megnyert pilóta a bajnokságot is az élen zárta: Dario Franchitti (2009, Iowa – IndyCar), Dixon (2008, Texas és 2003, Richmond – IndyCar/IRL), Bourdais (2005, Edmonton – Champ Car), Sam Hornish Jr. (2006, Richmond – IRL), Cristiano da Matta (2002, Chicago- CART), Greg Ray (1999, Dover- IRL), Kenny Brack (1998, Charlotte -IRL) és Tony Stewart (1997, Charlotte -IRL).
Tíz pilóta tudta továbbá a szezon nyolcadik versenyét (ami idén a detroiti vasárnapi futam lesz) és végül az összetettet is az élen zárni: Franchitti (2011, Milwaukee; 2007, Iowa IndyCar/IRL), Bourdais (2007, Edmonton; 2005, San Jose – Champ Car), Hornish (2006, Kansas; 2002, Richmond – IRL), Kanaan
(2004, Nashville -IRL), da Matta (2002, Toronto -CART), Buddy Lazier (2000, Kentucky -IRL) Gil de Ferran (2000,
Portland – CART), Ray (1999, Pikes Peak – IRL), Zanardi (1998, Detroit – CART) és Brack (1998, Pikes Peak – IRL).
Aktuális mérges Power: a 2013-as, második detroiti versenyén Sébastien Bourdais hátulról eltalálta az ausztrál autóját, aminek eredménye egy tíz járművet magába foglaló tömegkarambol lett. Az események hatására Power előtt totál leszállt a köd, kis híján összeverekedett az egyik segítségére siető pályamunkással, majd dühében francia kollégája autójához vágta a kesztyűjét.
– Az újonc Helio Castroneves 2000-ben a Belle Isle Parkban szerezte meg első CART győzelmét. Örömében a brazil ekkor mászott fel először a kerítésre, hogy minél közelebb kerüljön a rajongókhoz. Ezen sajátos ünneplése mára hagyománnyá vált, aminek révén kiérdemelte a Pókember becenevet.
– A 2019-es IndyCar szezon eddigi hat versenyén öt különböző győztest avattak: Newgarden (St. Petersburg), Herta (COTA), Sato (Alabama), Rossi (Long Beach), Pagenaud (IndyCar GP és Indianapolis 500)
– Pole pozíciókat tekintve idén eddig öt pilóta rajtolhatott az élről: Power (St. Petersburg és COTA), Sato (Alabama), Rossi (Long Beach), Rosenqvist (IndyCar GP) és Pagenaud (Indianapolis 500).
A rekordot az 1999-es CART-szezon tartja, amelynek 20 versenyén tizenkét különböző pole-os született.
– Tony Kanaan IndyCar pályafutása zsinórban 307. (majd 308.) rajtjára készülhet Detroitban, ami abszolút rekord. Az AJ Foyt Racing veterán brazilja a CART 2001-es, portlandi fordulója óta minden egyes versenyen elindult, ahová csak nevezett.
– Kanaan a 22. (!!!!) szezonját teljesíti az amerikai open-wheel csúcsán.
Cuki: A 2013-as detroiti duplahétvége első edzését azért kellett piros zászlóval megszakítani, mivel a pálya kellős közepére, nemes egyszerűséggel, békésen betotyogott egy komplett kacsacsalád, egészen pontosan egy kacsamama öt kicsinyével együtt. A pályamunkások természetesen azonnal eszetlen kacsavadászatba kezdtek, minden eszközzel próbálták eltakarítani az útból a meghitt kis famíliát, de az állatvédők megnyugtatására el kell, hogy mondjam, meglehetősen humánus módon álltak hozzá a helyzethez, nem puskával lövöldöztek rájuk, vagy ilyesmi. Szépen elfogták a hápogó népséget, majd a Belle Isle Parkban lévő tó melletti fűben útjukra is engedték őket.
Az NTT IndyCar Series menetrendje, Detroit (magyar idő szerint):
Május 31. – Péntek
16:55 – 17:40: 1. szabadedzés
20:50-21:35: 2. szabadedzés
21:40-22:20: Bemelegítő edzés/pit stop gyakorlás
Június 1. – Szombat
16:45 – 17:15: Az első verseny kvalifikációja (két, egyenként 12 perces csoportkörrel)
kb. 21:40: Chevrolet Detroit Grand Prix – 1. verseny
Június 2. – Vasárnap
16:45 – 17:15: A második verseny kvalifikációja (két, egyenként 12 perces csoportkörrel)
kb. 21:40: Chevrolet Detroit Grand Prix – 2. verseny
További érdekességekért, hírekért, információkért az amerikai autósport világából kövesd az USAracing Facebook-oldalát is:
képek: IndyCar
“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough