Simon Pagenaud lett Indianapolis új királya

Simon Pagenaud lett Indianapolis új királya

A francia versenyző egy őrült hajrában kerekedett felül a kamikáze-üzemmódban harcoló Alexander Rossin, leszállítva ezzel a Team Penske tizennyolcadik Indianapolis 500 elsőségét. 

A legendás verseny idén sem hazudtolta meg önmagát. Volt itt ugyanis kérem minden, mint a búcsúban: hatalmas kerék a kerék elleni harcok, taktikai csaták, hajmeresztő pitbalesetek, tömegkarambol miatti piros zászló, begőzölt pilóták és a pontként azon a bizonyos i-n egy epikus végkifejlet, aminek láttán az összes műértő autósport-rajongó megnyalta mind a húsz ujját.

Mint azonban mindig, ezúttal is csak egyetlen volánművész kortyolhatott bele a földkerekség leghíresebb tejesüvegébe.

Ez a versenyző pedig nem lett más, mint Simon Pagenaud.

A 35 éves pilóta a mostani siker révén mindössze második pilótaként a tökéletes indianapolisi Május Hónapot is prezentálni tudta, hiszen nem csak, hogy megnyerte a két héttel korábban a pálya road vonalvezetésén rendezett IndyCar GP-t, de magát az 500-at rögtön a pole-ból kezdhette meg, hogy aztán 200 idegőrlő kör után végképp beírja magát a történelembe.

Az Indy Gp – Indy 500 duplát eddig egyedül csapattársa, Will Power tudta végrehajtani 2018-ban.

Pagenaud minden túlzás nélkül a Team Penske-nél való jövőjéért harcolt a Május Hónap során.

A 2016-os IndyCar-bajnok a következő szezont még a másodikként zárta, 2018-ban viszont már legjobb eredményeként csak két második pozíciót tudott felmutatni, ami az összetett pontversenyben a hatodik helyre volt elég.

A Penske-mércével mérve nem túl acélos sorozat idén is folytatdóni látszott, miután az idény első négy futamán egyetlen top 5-ös helyezést sem tudott összehozni.

Ekkor már egyre hangosabbnak bizonyultak azok a bennfentes pletykák, miszerint Pagenaud rúdja kifelé áll a patinás gárdától, egyesek pedig már az utódját is tudni vélték Alexander Rossi személyében.

A francia azonban a széria legfontosabb hónapjára, májusra főnixmadárként született újjá és az IndyCar GP-n aratott győzelme után rögtön le is szállította a Team Penske 18. Indy 500-as pole-ját, amit végül győzelemre tudott váltani a legendás viadalon – a csapat történetében szintén a 18-adszor.

De édes bébi Jézus – alá Talladega Nights –, mekkora fináléban is!!!!

103s.png

A verseny hajrája felé közeledve egy öt autót számláló tömegkarambol borzolta a kedélyeket.

Az utolsó pitkiállásokat követően Graham Rahal és Sébastien Bourdais összeakadtak, a láncreakció pedig magával rántotta Felix Rosenqvistet, Zach Veach-et és Charlie Kimballt is.

A balesetben csak Veach szenvedett kisebb térdsérülést, ami miatt a helyi kórházba szállították további vizsgálatokra. Az Andretti Autosport pilótája azonban később úgy nyilatkozott, hogy ez nem veszélyezteti részvételét a június első hétvégéjén esedékes detroiti duplafordulón.

A történtekért Rahal francia kollégáját tette felelőssé, mondván direkt húzodott le a pályán az ő vonalára, ami végül odáig vezetett, hogy utóbbi 18-as Dallara-Hondájának bal hátsó kereke hozzáért az amerikai gépének jobb elsőjéhez, végereményként pontot téve mindkettejük futamára.

A dühös Rahal a baleset után először hevesen gesztikulálva adta Bourdais tudtára avéleményét, majd az autójából kipattanva célirányosan oda is rohant a még mindig a cockpitben ülő ellenfeléhez, hogy konkrétan leordítsa a fejét.

A biztonsági csapat érkezésekor Graham elsétált ugyan a helyszínről, de szemlátomást továbbra is majd szetvágta az ideg.

„Nagyon, nagyon csalódott vagyok” – nyilaktozta később Rahal. „Tisztelem Sébastient, mint versenyzőt, ezt a megmozdulását viszont már egyáltalán nem respektálom. Ekkora sebesség mellett így ölhetsz meg valakit.”

Bourdais később azzal védekezett, hogy meg volt győződve arról, Graham vissza fog venni. Végül ez nem történt meg, a következményeket pedig már ismerjük.

Az incidens miatti pályatakarítás – valamint a tény, hogy már alig több, mint 20 kör volt hátra – miatt piros zászló lépett életbe, ez pedig nem csak megkavarta a lapokat, de egy teljesen új dimenzióba is helyezte az Indianapolis 500-at.

A legnagyobbat egy félresikerült tankolás miatt elnyúlt pitkiállás révén jelentős hátrányba került Alexander Rossi profitálta a kényszerszünetből, mivel így ismét az élen találta magát.

A restartot követő, utolsó 13 kör már kizárólag csakis a 2016-os Indy 500 győztes amerikai és Pagenaud csatájáról szólt.

Rossi – aki egy ponton Oriol Serviával is konfrontálódott, miután a lekörözött spanyol hosszú időn át blokkolva feltartotta – előtt már a pocsék pitstopja után leereszkedett nem csak a függöny, de egy komplett redőny nagykereskedés kínálata is és kamikázékat meghazudtolóan, mindent egy lapra feltéve próbálta ledolgozni a lemaradását.

A 13 körös „sprintfutamon” igyekezett folytatni ezt a néhány Twitterező által csak szuicid erőltetett menetként jellemzett hajszát. Pageanaud-val oda-vissza előzgették egymást, a legfontosabb pillanatban, a kockás zászló alatt azonban a francia haladt át elsőként.

„Amikor egy ilyen autód van és egy ilyen csapat áll melletted, akkor már csak végrehajtani kell a feladatot” – mondta a Borg-Warner Trófea legfrissebb arcképének tulajdonosa, aki 116 kört haladt az élen a 200-ból. „Megcsináltuk, baby! Őszintén mondom, nehéz ezt most elhinni. A verseny nagyon intenzív volt, az autó viszont úgy ment, mintha sínen húzták volna. A sárga zászlók is tökéletesen jöttek ki számunkra, erre mondják, hogy összeálltak felettünk a csillagok. Elképesztő, egy álmom vált valóra. Nincsenek szavaim, soha nem számítottam arra, hogy itt lehetek…” 

Az élő legenda státuszban lévő Roger Penske nem győzte méltatni Pagenaud-t, de emellett Rossi teljesítménye előtt sem mulasztott el fejet hajtani.

„Látták ezt a versenyt? Rossi az egyik legjobb, Simon az egyik legjobb. Mindenki épségben befejezte, nagyszerű nap volt a mai. Micsoda srác ez a Simon! Elhiszik ezt? Megnyerte!”

Penske egyben igyekezett megálljt parancsolni a pletykáknak és leszögezte, ő nyilvánosan soha nem állított olyat, hogy Pageanaud-t le akarja cserélni. Ezzel párhuzamosan pedig azt is megerősítette, hogy a francia 2020-ban is a Team Penske tagja marad.

A Kapitány elmondta továbbá, hogy Donald Trump – aki egyébként személyes jó barátja – már a győzelmi ceremónia közepette felhívta telefonon, hogy gratuláljon.

Az Egyesült Államok elnöke később saját Twitter-profilján is kifejezte elismerését Penske-nek és Pagenaud-nak, továbbá azt is bejelentette, hogy hamarosan a Fehér Házban látja vendégül a csapatot.

Mindeközben viszont, ahogyan lenni szokott, a második helyezett volt a futam legszomorúbb embere.

„Nagyon nehéz ezt megemészteni” – kommentálta Rossi, aki 0.2086 mp-cel bukta el második Indy 500 győzelmét – ez egyébként a verseny történetének hatodik legszorosabb befutója lett „[Pagenaud-ék] nagyszerű munkát végeztek. Ő volt a pole-ban, ő vezette a legtöbb kört, de véleményem szerint a miénk volt a jobb autó. A végén egyszerűen csak nem volt elég lóerő. Le a kalappal a teljes NAPA Andretti Autosport csapata előtt, egész hónapban fantasztikusan dolgoztak és boldog vagyok, hogy eredményes lehettem a géppel. Sajnos azonban itt semmi más nem számít, csak a győzelem.” 

Hiába küzdötte fel magát körhátrányból az Indy 500-on 2017-ben sikert aratott Takuma Sato, a hajrában már csak abban bízhatott, hogy a nagy adok-kapok közepette Rossi és Pagenaud kiüti egymást és így az ölébe hullik a győzelem. Erre azonban nem került sor, a szimpatikus japánnak pedig be kellett érnie a harmadik hellyel.

A top 5 sorrendjét Josef Newgarden és a regnáló győztesként érkezett Will Power tette teljessé.

A nap egyik nagy vesztesének Colton Herta számított.

A Harding-Steinbrenner Racing 19 éves pilótája még márciusban, a COTA-n aratott elsőségével hívta fel magára a figyelmet, aminek köszönhetően ő lett az IndyCar történetének valaha volt legfiatalabb futamgyőztese.

Azóta azonban nem akar kijönni neki a lépés és az elmúlt négy versenyből egyet sem tudott érdemben befejezni hol műszaki probléma, hol pedig saját hibájának köszönhetően.

Élete első Indy 500-át az ötödik rajthelyről kezdhette meg, maga a futam azonban csak három körig tartott számára, amikor is a 88-as Dallara-Chevyjében megadta magát a váltó.

Szintén nem teszi ki az ablakba a versenyt Kyle Kaiser sem.

A Juncos Racing fiatal amerikaija a Május Hónap egyik legnagyobb sztoriját szolgáltatta, amikor a kvalifikáció második napján kiütötte a mezőnyből Fernando Alonsót és a McLaren Racinget.

A Ricardo Juncos tulajdonában lévő gárda egy megelevendett tündérmesét prezentált az elmúlt két hétben. Rögtön az edzések megkezdése előtt elbuktak két kiemelt szponzori szerződést, de ennek ellenére leszegett fejjel dolgoztak, a gyakorlásokon pedig Kaiser remek tempókat tudott hozni. A Fast Fridayen azonban a 23 éves pilóta összetörte az autóját, ezért a csapatnak valódi heroikus küzdelemre volt szüksége ahhoz, hogy a másnapi kvalifikációra pályára alkalmas állapotba hozzák az eredetileg roadra felkészített tartalékgépet.

Juncosék sikerrel jártak, aminek köszönhetően Kaiser a vasárnapi Last Row Shootouton el tudta orozni a rajtrács utolsó helyét a nemzetközi szupersztár Alonso és a – mint utóbb kiderült – hibát hibára halmozott, paródiába illően amatőr felkészülést mutatott McLaren elől.

Mindezeknek köszönhetően a Juncos Racing az 500 előtt több jelentős szponzort is szerzett.

A verseny viszont már nem írta tovább a csapat amerikai álmát. Kaiser a 71. körben túl magasan fordult rá a 3-as kanyarra, ráfutott a gumitörmelékre, aminek hatására elvesztette uralmát az autója felett és megpördült, majd a falnak csapódott.

A pilótának haja szála sem görbült, a versenyének azonban ezen a ponton vége is lett.

A mezőny egyetlen hölgyversenyzője, az IndyCar-debütálását most megjetett Clauson-Marshall Racing 39-es Dallara-Chevyjét vezető Pippa Mann karrierje legjobb Indianapolis 500-as eredményét elérve a 16. helyen látta meg a kockás zászlót.

Az IndyCar-debütálásán már St. Petersburgben túlesett, ámde az Indy 500-on szintén abszolút újoncnak számító DragonSpeed viszont már nem zárt ilyen sikeres napot.

A Ben Hanley által vezetett 81-es Dallara-Chevy ugyanis 54 kör után kiállni kényszerült műszaki hiba miatt.

Kereken ötven évvel nagyapja – és egyben a komplett dinasztia – egyetlen Indy 500-győzelme után Marco Andretti abban bízott, hogy megtörheti a hírhedt Andrtti-átkot.

A Mario Andretti 1969-es elsősége előtt tisztelgő festéssel felvértezett, #98 Dallara-Honda 32 éves versenyzőjének (és társtulajdonosának) sikere az év egyik legnagyobb sztorija lehetett volna.

Az IMS azonban továbbra sem bizonyult kegyesnek a legendás családnévhez. Marcónak a teljes táv során járműve vezethetőségével – pontosabban annak hiányával – kellett megküzdenie, végül pedig a sokak által várt diadal helyett be kellett érnie a 26. hellyel – 5 kör hátrányban.

A 103. Indianapolis 500 legjobb újonca a Dale Coyne Racing 19-es Dallara-Hondáját terelgető Santino Ferrucci lett.

Az ifjú amerikai már az edzések alatt is bizonyította, hogy nagyon is ráérzett az oválra. Ezt látva többek között Helio Castroneves és Scott Dixon is úgy nyilatkozott, hogy érdemes rá odafigyelni, mert komoly tényezője lehet a versenynek.

Ferrucci tényleg oda is tette magát, a Rahal/Bourdais balesetnél bemutatta a verseny legszebb mentését, a végelszámolásnál pedig a hetedikként jegyezték.

Ha pedig már Castroneves, ha csapattársa, Pagenaud-nál összeállt a tökéletes csillagzat, akkor a brazil felett inkább a mogorva esőfelhőket lehet elképzelni. Azt az igazi, gonosz rajzfilmes klisét, amikor csak a szerencsétlen főhősre zuhog belőle az égi áldás.

A negyedik Indy 500 győzelmére hajtó versenyző instabil autóval küszködött, majd a pitben nekiment az előtte haladó James Davisonnak, aki ebből adódóan megpördült. Az esetért a 44 éves veterán áthajtásos büntetést kapott.

Mindennek is köszönhetően a futamon tényezőnek finoman szólva sem számított Castroneves a tabellán csak a 18. helyen landolt.

A verseny sajnos nem múlt el komolyabb személyi sérülés nélkül sem.

Az RLL Racing #42 Dallara-Hondáját vezető Jordan King a futam első szakaszában eszközölt kiállása során rosszul mérte be csapata pitjét és nekiment egy előre kikészített abroncsnak, ami végül a bal-első kerék cseréjéért felelős szerelő, Chris Minot lábának vágódott.

A szakembert az eset következtében kórházba is kellett szállítani ahol később meg is operálták.

A másik látványosabb pitbéli incidenst Marcus Ericsson hozta össze. Az Arrow Schmidt Peterson Motorsports újonca a pitbe menet pördült meg és csapta falnak a 7-es számú Dallara-Hondát, ami végül a napja végét is jelentette.

Az IndyCar mezőnyének nem sok ideje marad emésztgetni a 103. Indianapolis 500 történéseit, hiszen ahogyan már megszokhattuk, a soron következő hétvégén már Detroit utcáin indulnak bevetésre, méghozzá egy duplaforduló keretein belül, vagyis szombaton és vasárnap két, teljes értékű verseny vár rájuk.

 

 

 

rsss.png

 

További érdekességekért, hírekért, információkért az amerikai autósport világából kövesd az USAracing Facebook-oldalát is:

 képek: IndyCar