Indy 500 – 4. nap: Felpörögtek az események a Fast Fridayen

Indy 500 – 4. nap: Felpörögtek az események a Fast Fridayen

A McLaren Racing végre értékelhető napot produkált, Conor Daly megfutotta a Május Hónap eddigi leggyorsabb körét és megtörtént az edzéssorozat negyedik komoly balesete is. Így zajlott a 103. Indianapolis 500 kvalifikációját megelőző, utolsó gyakorlás.

A stilszerűen Fast Friday-nek nevezett napon a mezőny már a kvalifikációra felkészített, megemelt turbónyomással bíró autókkal lépett pályára, ami természetesen az elért sebességeken is meglátszott.

A legnagyobb tempót végül az Andretti Autosport 25-ös számú Dallara-Hondáját vezető Conor Daly érte el. Az amerikai versenyző összesen 57 kört tett meg a nap folyamán, ebből az 54.-ben hozta össze az őt első helyre repítő, 231.704 mph-s (372.891 km/h) átlagot.

Az indianai születésű, tehát kvázi hazai pályán lévő 27 éves pilóta mögött az Andretti Herta Autosportot szolgáló Marco Andretti zárt. Az általa vezetett 98-as Dallara-Hondának társtulajdonosaként is jegyzett harmadik generációs versenyző 230.851 mph-t (371.518 km/h) hozott az egyéni legjobb körében.

A harmadik pozíciót Takuma Sato (RLL Racing) kaparintotta meg 230.755 mph-val, a negyedik leggyorsabbnak bizonyult Spencer Pigot (Ed Carpenter Racing – 230.471 mph/371.364 km/h) és az ötödikként landolt Ryan Hunter-Reay (Andretti Autosport – 230.466 mph/370.899 km/h) előtt.

A régióban tapasztalt villámlás miatt cirka egyórás szünettel tarkított nap végén tizenkét versenyző mondhatta el magáról, hogy 230 mph (370.15 km/h) feletti átlag szerepel a neve mellett az összesített eredménylistán.

A szombati kvalfikáció szempontjából azonban ennél sokkal érdekesebb az a tabella, amely a szélárnyék nélkül megtett köröket rangsorolja.

Ezen a listán már csak egyetlen pilótának, név szerint Ed Jonesnak sikerült túllépnie a 230 mph-s álomhatárt. Az Ed Carpenter Racing/Scuderia Corsa pilótája 230.106 mph-t (370.319 km/h) tudott kipréselni a #63 Dallara-Chevyjéből.

A második legjobb, magányosan megtett kört Jones csapattársa, egyben főnöke, Ed Carpenter produkálta 229.879 mph-val (369.954 km/h), míg a harmadik pozíciót Alexander Rossi (Andretti Autosport) kaparintotta meg 229.873 mph-s átlagának hála. A top 5-be befért még az edzés egy pontján kisebb motorgondokkal küzdött Will Power (Team Penske – 229.751 mph/369.748 km/h), valamint a szintén Roger Penske alkalmazásában álló Simon Pagenaud (229.548 mph/369.421 km/h).

455.png

A csütörtököt a McLaren Racing teljes egészében kihagyni kényszerült köszönhetően annak, hogy Fernando Alonso keddi balesete után nem tudták időben felkészíteni a tartalékautót.

A csapat pénteken viszont már egy értékelhető, teljes napot tudott teljesíteni.

A korábbi edzéseken történt malőrök miatt elvesztett pályán töltött időnek pozitív hozadékaként több garnitúra abroncsuk is megmaradt, amiknek birtokában tekintélyes mennyiségű kört tudtak megtenni.

A McLaren eddigi indianapolisi gondjai alapján egyre több szó esik arról, reális esély van arra, hogy Alonso nem fogja tudni kvalifikálni az autót a mezőnybe.

A kétszeres F1-es világbajnok maga is elismerte, hogy aggódik az időmérő miatt.

„Megmondom őszintén, igen” – válaszolta a 37 éves klasszis arra a kérdésre, hogy az alacsony, szélárnyék nélkül hozott sebességét látva tart-e attól, hogy nem jut be a mezőnybe. „Rengeteg új gumink maradt az utóbbi pár napból, így képesek voltunk sok kört megtenni. Remélhetőleg a most megszerzett információk adnak nekünk egy kis önbizalmat holnapra. Összességében pozitív napot zártunk. Ki tudtunk menni a pályára és kísérleteztünk a beállításokkal. A turbónyomás megemelése miatt a sebességek nyilván magasabbak voltak már, a felkészülés pedig sokkal inkább a kvalifikációról szólt, nem pedig a versenybeállításokról. Meglátjuk hogyan alakul a holnap, de semmi sincs garantálva. Ahogyan 2017-ben láthattuk, történhetnek meglepetések. Reméljük, hogy szombaton jó meglepetésben lesz részem, nem pedig rosszban.”

Alonso hetvenhétszer száguldott végig a 2.5 mérföldes oválon (összehasonlításként az ezt megelőző edzéseken összesen futott 96-ot), ebből a legjobbját pedig az utolsóban, a kockás zászló előtt hozta össze 229.328 mph-val (369.067 km/h), ami az összesített lista 24. helyére volt elég.

A spanyol szélárnyék nélküli, 226.869 mph-s (365.110 km/h) topköre azonban már csak a „magányos tabella” 30. pozíciójáig juttatta.

A Fast Friday sem múlt el sajnos baleset nélkül. Az IMS 2.5 mérföldes oválja a szerdán bukott Alonso és Felix Rosenqvist, valamint a csütörtökön nagyot esett Patricio O’Ward után ezúttal Kyle Kaisert választotta áldozatául.

A Juncos Racing amerikai versenyzője rögtön az első körében vesztette el uralmát a 32-es számú Dallara-Chevy felett és a pálya 3-as kanyarjában, nagy erővel a falnak vágódott. Az autó O’Ward előző napi incidenséhez hasonlóan a levegőbe is emelkedett, de szerencsére Kaiser sértetlenül szállt ki a roncsból.

A baleset hatalmas csapást jelentett viszont magára a csapatra nézve.

A Ricardo Juncos nevével fémjelzett gárda közvetlenül az edzés hete előtt vesztette el két kiemelt szponzorát, aminek révén a gyakorlásoknak már teljesen fehér festéssel vágtak neki. A kialakult helyzet azonban nem szegte kedvüket és a maximumot beleadva dolgoztak. Ezt mi sem szemlélteti jobban, mint, hogy Kaiser minden egyes edzésen meggyőző sebességeket tudott hozni.

A pénteki bukás miatt azonban nem csak egy értékes napnak mondhattak búcsút, de a kvalifikáción való részvétel is kérdőjelessé vált számukra.

A szerencse a szerencsétlenségben, hogy a Juncosnak van tartaléka annak az autónak a képében, amelyet Kaiser még a márciusi, austini futamon vezetett. A csapat délután már meg is kezdte az eredetileg roadra felkészített gép átalakítását superspeedway-konfigurációsra.

A történtek azonban a mezőny többi tagját sem hagyták hidegen, amit jól példáz, hogy számos más csapat felajánlott pótalkatrészeket, egyéb elemeket, sőt, még személyzeti segítséget is Juncosék számára.

A gárda viszont igyekezett a munkálatokat házon belül véghezvinni, amihez a más bajnokságokban érdekelt szerelőik is azonnal csatlakoztak.

„Mire visszaértünk a pitlane-re, már az összes srác az IMSA Dpi-s, az Indy Pro 2000-es és az Indy Lights-os csapatunktól félbehagyta, amit épp a műhelyben csinált és útnak indultak [az IMS-re] a tartalékautóval, valamint az új felfüggesztéssel” – mondta a RACER-nek a JR mérnöke, Tom Brown. „Nincsen dráma. Muszáj az autót újra pályára vinni szombat reggel és ezekben a srácokban megvan az eltökéltség arra, hogy meg is csinálják.”

Öröm az ürömben Juncosék számára, hogy a legújabb hírek szerint a szponzorációs helyzetük megoldódni látszik. Régi támogatójuk, az NFP ugyanis kiterjeszti szerepvállalását, emellett pedig vadonatúj partnerek belépése is a küszöbön áll.

Az Indianapolis 500 tradicionálisan 33 helyet számláló mezőnyébe idén összesen 36 autó/pilóta szeretne bejutni, így a kvalifikáció második, azaz vasárnapi felvonását követően hárman egészen lógó orral fogják elhagyni a pályát.

Az időmérő első szakasza magyar idő szerint szombaton, 17:00 – 23:50 között zajlik le, másnap pedig már a pole-ért zajló Fast 9 szegmensen, valamint a rajtrács utolsó sorának három helyéért zajló Last Row Shootouton lesz a hangsúly.

Az időjárás azonban keresztülhúzhatja az előzetes programot, lévén vasárnapra jelenleg 80%-os valószínűséggel jósolnak esőt.

A végső rajtrács meghatározására vonatkozó szabályokat az alábbi cikkben foglaltam össze:

Hogyan dől el a 103. Indy 500 rajtorrendje?

 

Az alábbi táblázatban a Fast Friday szélárnyék nélküli eredménylistáját lehet végigmazsolázni.

A nap összesített, abszolút rangsorát közvetlenül alatta találjátok.

p4n.png

p4f.png

 

 

További érdekességekért, hírekért, információkért az amerikai autósport világából kövesd az USAracing Facebook-oldalát is:

 képek: IndyCar