Nem lesz többé főszponzora a NASCAR-nak?

Nem lesz többé főszponzora a NASCAR-nak?

A Monster Energy szerette volna a jövő évre is kiterjeszteni a királykategóriában jelenleg érvényben lévő főtámogatói szerződését, a NASCAR azonban a tervezett, új üzleti modelljére hivatkozva nemet mondott.

A motorsport világának egyik legnagyobb problémáját globális viszonylatban a financiális háttér megteremtése jelenti. A versenyzéssel járó óriási költségek fedezése egyetemesen érint mindent és mindenkit a pilótáktól kezdve egészen a bajnokságokat felügyelő szervekig, mindeközben pedig, általánosságban véve egyre inkább csökken a hajlandóság a cégek, márkák részéről a szponzorációs szerepvállalásra. Ennek köszönhetően már a legnagyobb pilóták és csapatok is két kézzel kapkodnak a pénztárcájuk kinyitására hajlandóságot mutató vállalatok után, hiszen minden egyes cent számít.

Éppen ezért kapta fel a fejét mindenki a Sports Business Journal által megszellőztetett hírre, miszerint a NASCAR konkrétan visszautasította a Monster Energy szerződéshosszabbításra vonatkozó ajánlatát.

Az engergiaital világmárka 2017-ben lett a királykategória, vagyis a NASCAR Cup névadó szponzora, a megállapodás létrejötte azonban egyáltalán nem ment simán.

Az amerikai stock-car szakág legmagasabban jegyzett bajnokságának korábbi főtámogatója, a Sprint még 2015-ben közölte, hogy a következő szezon végén lejáró kontraktusát már nem kívánja meghosszabbítani. A NASCAR innentől fogva keményen dolgozott azon, hogy megtalálja a telekommunikációs vállalat utódját. Számos céggel tárgyaltak, de ezek nem vezettek eredményre, végül pedig a szervezet még abba is belement, hogy a főszponzori tisztségért már csak a Sprint által fizetett összeg töredékét kérje.

A befutó végül a Monster Energy lett. A márka – mint később kiderült – csak két évre vállalta el a posztot. Hosszas huzavona után 2019-re is hosszabbítottak, de meg nem erősített hírek szerint az addigiaknál is kevesebb anyagi ráfordítással.

Mindebből kiindulva tehát arra lehetett számítani, hogy a Monster 2020-ban már egészen biztosan nem fogja nevét adni a Cuphoz.

mons.jpg

A Sports Business Journal értesülései szerint azonban a márka mégis úgy döntött, hogy továbbra is szeretne a királykategória élén maradni, amit hivatalosan is közölt magával a NASCAR-ral.

A szervezet azonban nemet mondott erre, mondván 2020-tól egy vadonatúj, több -előreláthatólag három – szintű szponzorációs modellt kívánnak bevezetni, a jelenlegi, tradicionális főtámogatói gyakorlat helyett.

Az SBJ által idézett forrás később az NBC Sportsnak is megerősítette ezt az információt, identitását azonban saját kérésére – mondván nem rendelkezik engedéllyel arra, hogy a téma kapcsán nyilatkozatot tegyen – egyik médium sem fedte fel.

A visszautasítás ellenére a Monster Energy várhatóan marad a szériában, de már kisebb szerepkörben, ami azt is lehetővé teheti, hogy a NASCAR-ba ismét visszatérjenek a konkurens energiaital-gyártó cégek is.

Az új szponzorációs modellről eddig nem sok információ látott napvilágot.

A NASCAR elnöke, Steve Phelps tavaly ősszel annyit árult el, hogy a korszakalkotónak szánt megoldás révén külön-külön is képesek lesznek áruba bocsátani a pályákat, médiajogokat és magukat a csapatokat is, mint felület.

Ettől a „feldarabolástól” a szervezet azt reméli, hogy könnyebben eladhatóvá válik a NASCAR, mivel már nem lesz egyetlen olyan, egyeduralkodó márka sem, ami a szerződése révén a szervezet valamennyi szegmensére hatással lehet akár potenciális további partnerkapcsolatoknak aláásva. Erre a múltban a hagyományos főszponzori modell kapcsán már több példa is akadt; a Sprint például szigorúan megszabta a konkurens cégek megjelenésének mértékét a bajnokságban, ahogyan a Monster sem ment bele abba, hogy más energiaitalban utazó gyártók nagyobb platformot kapjanak.

Emellett azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a többszintű, „feldarabolt” modell révén jóval külön csomagokban, ezáltal jóval olcsóbban kínálhatja magát a NASCAR.

Egy biztos, 2020-ban a szervezet egy totális megújulásra készül.

A Cup nemrég bejelentett versenynaptárában számos, radikálisnak minősülő változtatást eszközöltek.

Emellett azt is régóta tudni lehet, hogy felvásárolták a tengerentúli stock-car második számú szervezetét, az ARCA-t, aminek köszönhetően a NASCAR a szakág abszolút egyeduralkodójává válik.

Végezetül pedig arról is szót kell ejteni, hogy az érintettek cáfolatai ellenére továbbra is rendületlenül tartják magukat azok a megbízhatónak tekinthető, külső forrásokból származó pletykák, miszerint a NASCAR-alapító France család komolyan fontolgatja, hogy eladja a szervezetet, vagy legalábbis annak többségi tulajdonjogát.

 

 

képek: NASCAR Media