2020-ban a feje tetejére áll a NASCAR

2020-ban a feje tetejére áll a NASCAR

Duplafordulós hétvége, Daytonán záruló alapszakasz, új pályák a rájátszásban és közel két évtized után megváltozik a szezonzáró, bajnokavató futam helyszíne is. Megérkezett a NASCAR Cup 2020-as versenynaptára.

Hosszas spekulációkat követően március 26-án, kedden az amerikai stock-car szakág csúcsszervezete hivatalosan bejelentette a királykategória, vagyis a Cup jövő évi menetrendjét.

A várakozásoknak megfelelően a versenynaptár számos jelentős svédcsavart tartalmaz az elmúlt években megszokottakhoz képest.

A változások a futamok számát és az idény nyitányát nem érintik, ahogyan új versenyhelyszínek sem csatlakoznak a naptárhoz.

A 2020-es menetrend az eddigiekhez megszokottan február közepén rajtol a Daytona 500 programsorozatával, majd novemberben fejeződik be. A harminchat viadalt számláló idény továbbra is két részre osztódik: a huszonhat versenyes alapszakaszra, majd azezt követő, tíz futamból álló rájátszásra (playoff).

Az egyik legjelentősebb fordulat a bajnokavatónak is számító szezonzárót érinti.

A NASCAR legmagasabban jegyzett bajnokságában ezt a pozíciót 2002 óta a floridai Homestead-Miami Speedway töltötte be. Nos, jövőre a másfél mérföldes ovált az arizonai Avondale-ben található, egymérföldes ISM Raceway fogja átvenni.

A verseny dátumaként november 8-át jelölték meg, ami egyben azt is jelenti, hogy az idény a leghamarabbi befejezést kapja 1998 óta (akkor szintén ezen a napon intették le kockás zászlóval az évet).

A Homestead-Miami Speedway természetesen nem esik ki a naptárból, de 2020-ban a mezőny már a szezon elején fogja útba ejteni, egészen pontosan március 22-én, a naptár hatodik állomásaként. Ebből viszont kiderül, hogy a pálya nem csak bajnokot nem fog koronázni, de már a rájátszás része sem lesz.

Az alapszakaszról elmondhatjuk, hogy Daytona-szendvicsben fog lezajlani, hiszen a Daytona 500 révén nem csak ezen a pályán kezdődik, de ott is fejeződik be.

Az ikonikus Daytona International Speedwayen rendezendő, második, nyári futam eddig tradicionálisan júliusban rajtolt el, jövőre azonban már augusztus 29-én, szombati napon fogja vendégül látni a mezőnyt, hogy eldöntsék a playoff végső felállását.

n.jpg

Az alapszakasz utolsó fordulójaként 2018-ban és 2019-ben az Indianapolis Motor Speedway híres Brickyard 400-a kapott helyet. A 2.5 mérföldes ovál 2020-ban azonban már az amerikai függetlenség napjának hétvégéjén, július 3-5-én fog futamot rendezni, átvéve a második daytonai verseny eddigi időpontját.

A rájátszástól Homestead mellett búcsúzik még a Dover International Raceway (a létesítmény második futama az alapszakasz utolsó előtti bevetése lesz), helyette érkezik viszont a Darlington Raceway, valamint a Bristol Motor Speedway eddig augusztus közepén tartott éjjeli futama is.

A legendás darlingtoni Southern 500 egyben a playoff nyitóversenye is lesz.

A NASCAR menetrendjében annak legelső szezonjától, vagyis 1949 óta megszakítás nélkül szereplő Martinsville Speedway marad a rájátszás része, emellett viszont ennek a pályának az életében is bekövetkezik egy történelmi változás.

A versenynaptár legrövidebb (0.526 mérföld) vonalvezetésén rendezendő első 2020-as versenyen, május 9-én először feszülhet egymásnak a mezőny éjszakai körülmények között, köszönhetően annak, hogy immár a pálya teljes területén sikerült kiépíteni a világítást.

A legnagyobb változást azonban kétségkívül a Pocono Raceway tudhatja magáénak.

A triovál június 27-28-án ugyanis megrendezheti a modern kori, 1972-től számolt NASCAR legelső, duplafordulós hétvégéjét.

A két egymást követő napon – akárcsak az IndyCar Detroit Grand Prix-jének esetében – két teljes értékű, pontozásos futamot bonyolítanak majd le.

A 2020-as naptár továbbra is három road pályát (beleértve a rájátszásban szereplő charlotte-i roadot is) tartalmaz.

 

A NASCAR Cup 2020-as versenynaptára:

sched.png

  

képek: NASCAR