Sporttörténelmi befutót hozott az IndyCar austini debütálása

Will Power önhibáján kívül bukott el százezer dollárt, miközben a Harding-Steinbrenner Racing történelmet írt, mint az amerikai open-wheel szakág fennállásának valaha volt legfiatalabb futamgyőztes pilótáját és csapatvezetőjét prezentáló gárda.
Már az IndyCar szezon előtti, kollektív tesztjén világossá vált, hogy Colton Herta alaposan ráérzett a Circuit of the Americas 3.427 mérföld hosszú, 20 kanyarból álló vonalvezetésére.
A Harding-Steinbrenner Racing 18 éves újonca a február végén lebonyolított teszt mindkét napját megnyerte, az ebből nyert pozitív tapasztalat révén pedig rendkívül nagy reményekkel várta az austini pályán rendezendő legelső éles bevetését is.
Bár a csapat versenyhétvégéje nem kezdődött jól – az első pénteki szabadedzésen rögtön elfüstölt az autóban dolgozó Honda-erőforrás –, a balszerencse azonban a későbbiekben már elkerülte őket.
A főkategóriás karrierje mindössze harmadik futamára készülő Herta a kvalifikáción rögtön bejutott az utolsó, már a pole-ról döntő szegmensbe, ahol végül a negyedik rajthelyet szerezte meg.
A tinédzser pilóta már a startot jelző zöld zászlótól kezdve tartotta a lépést az élmezőnnyel.
Utolsó pitkiállását a 60 körös verseny 43. körében ejtette meg, ami hamarosan sorsdöntőnek bizonyult.
Egy körrel később a Chip Ganassi Racing újonca, Felix Rosenqvist egy manőver hevében összeakadt az Arrow Schmidt Peterson Motorsportsos James Hinchcliffe #5 Dallara-Hondájával.
Az incidens következtében a svéd újonc 10-es számú gépe nagy erővel a 19-es kanyarban lévő falnak csapódott.
A balesetben szerencsére a svéd nem sérült meg, a munkaeszköze azonban már ezt nem mondhatta el magáról.
A történtek révén előkerült a sárga jelzés, amelynek során a mezőny számos tagja be is iktatott egy kiállást, köztük a rajttól kezdve megszakítás nélkül az élen haladó Will Power, valamint a másodikként jegyzett Alexander Rossi is.
Így került az első helyre a 46. körben Herta, másodperceken belül pedig Fortuna asszony is segítő kezet nyújtott számára abban, hogy ezt a vezető pozíciót végül a kockás zászlóig meg is tartsa.
Az ominózus szerencse a pole-ból indult Will Power szerencsétlensége képében nyilvánult meg, miután a Team Penske ausztrálja a kiállása során váratlan műszaki problémával szembesült, ami végül a versenyének végét is jelentette.
A meghibásodás ráadásul nem csak a győzelmet vette el az ausztráltól, de azt a százezer dolláros bónusz pénzdíjat is, amelyet a COTA ajánlott fel annak a pilótának, aki nem csak a pole-t, de a végső elsőséget is be tudja húzni.
A sors azonban közbe szólt és Power nem, hogy a győzelmei számát – és pénztárcájának vastagságát – nem növelte tovább, de ő lett a futam egyetlen kiesője is.
Az 50. körben elrendelt restartnál Herta hidegvérrel vezetve, magabiztosan maga mögött tudta tartani az őt támadó Josef Newgardent és innentől fogva a komplett mezőnyt már csak a visszapillantó tükrében látta viszont egész a leintésig.
Mindez nem csak Colton és vele együtt a Harding-Steinbrenner Racing legelső IndyCar-győzelmét jelentette, de egyben sporttörténelmi pillanatot is.
Herta a legelső olyan pilóta lett az IndyCarban, aki már a kétezres évek szülötteként masírozhatott fel a dobogó legfelső fokára.
Ennél is jelentősebb viszont az a tény, hogy az amerikai a maga 18 évével, 11 hónapjával és 25 napjával az amerikai open-wheel szakág 1905 óra íródó történetének valaha volt legfiatalabb futamgyőztese lett.
Az előző csúcsot Graham Rahal tartotta, aki a 2008-as GP of St. Petersburg megnyerésekor 19 éves, 3 hónapos és 2 napos volt.
Az IndyCar-versenyzés több, mint egy évszázadot felölelő múltja során Hertán és Rahalon kívül egyedül csak Marco Andrettinek sikerült még tizenévesként győzelmet szereznie. A mára már veteránnak számító pilóta a 2006-os, sonomai viadalon aratott diadalakor 19 éves, 5 hónapos és 14 napos volt.
Zsenge életkorával most, a COTA-n egyébként nem csak Colton állított be rekordot, de a 22 éves George Steinbrenner IV is, aki a tengerentúli motorsport eddigi legfiatalabb futamgyőztes csapattulajdonosa lett.
„Egyáltalán nem számítottunk erre” – örvendezett Herta, aki a trófeáját nem mástól vehette át, mint az ISS fedélzetén a világ versenypályáiról készített fotóiról elhíresült asztronauta, Drew Feustel. „Úgy véltem, lehet esélyem a dobogóra, mert meg volt a sebességünk hozzá… De szent sz*r…..ez hihetetlen, totál kivagyok, nem hiszem el! Édes Istenem, mintha nem is a valóság lenne”
Az ifjonc édesapja, a versenyzőből lett üzletember, egyben a HSR-rel partnerkapcsolatban álló Andretti Autosport #98 Dallara-Hondájának társtulajdonosa, Bryan Herta szintén a fellegekben járt.
„Elképesztő, szuper büszke vagyok a fiamra! Colton versenyt nyer, ez olyan számomra, mintha karácsony lenne!”
Vicces kis sztori egyébként Herta győzelmével kapcsolatban, hogy a potenciális sikerére felkészülve az illetékesek előre bekészítettek egy üveg alacsony alkoholtartalmú italt amibe az amerikai törvények értelmében már legálisan belekortyolhatott volna a pódiumon. A leintés utáni kavarodásban azonban tévedésből ezt a másodikként zárt Josef Newgarden kezébe nyomták, az igazi pezsgőt pedig a kiskorú győztes kapta meg.
Colton sikeréről még a patinás New York Yankees baseball-csapat is hírt adott Twitteren 3.3 milliós követő táborának. Persze ez egyáltalán nem meglepő, lévén a birodalom George Steinbrenner IV családjának tulajdonában van.
Congrats to @FollowHSRacing, @ColtonHerta, and George M. Steinbrenner IV on their huge victory today! Colton is youngest driver ever to win in @IndyCar, while George is the youngest owner ever to win. https://t.co/nvvO7z8qJc
— New York Yankees (@Yankees) March 24, 2019
A második helyen a szezonnyitó St. Pete-i viadalt megnyert Josef Newgarden zárt a Team Penske színeiben, míg harmadikként az Andretti Autosportot szolgáló Ryan Hunter-Reay ért célba, összehozva ezzel egy „all-american” dobogót.
A negyedikként szintén a csillagos-sávos lobogót képviselő Graham Rahal végzett az RLL Racing nagy örömére, míg az ötödik pozícióban a Dale Coyne Racing #18 Dallara-Hondáját terelgető Sébastien Bourdais fejezte be az IndyCar történetének első, austini versenyét.
A tabella hatodik helyére pillantva újabb öröm érhette Bryan Hertát, hiszen ott Marco Andretti – aki szintén társtulajdonosa az autónak – neve díszelgett a 98-as Dallara-Honda mellett.
A hetedikként az RLL Racing másik fele, Takuma Sato futott be.
A nyolcadik pozícióban a Hardingéktól egy hónappal az idény nyitánya előtt, botrányos körülmények között távozott Patricio O’Ward végzett, aki legelső futamát teljesítette új csapatával, a Carlinnal.
A 19 éves mexikói a belé vetett bizalmat nem csak a végső helyezésével, de a verseny korábbi szakaszában bemutatott parádés előzéseivel is meghálálta.
A top 10 sorrendjét Alexander Rossi és a Meyer Shank Racinges Jack Harvey tette teljessé.
A 60 körös verseny alatt összesen 188 előzés történt, ebből 144 a pályán, pozícióért.
Az IndyCar mezőnyére most egy hét pihenő vár, hogy aztán április 7-én újult erővel szálljanak harcba a pontokért a Barber Motorsports Parkban rendezendő Honda Indy Grand Prix of Alabamán.
Alább a verseny bővebb videós összefoglalója, majd a hivatalos végeredmény látható:
képek: IndyCar

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough