Egy lépésre a halhatatlanságtól: Kyle Busch beérte a Királyt!

Egy lépésre a halhatatlanságtól: Kyle Busch beérte a Királyt!

Az amerikai megszerezte pályafutása 200. elsőségét és már csak egyetlen siker választja el attól, hogy ő legyen a NASCAR történetének valaha volt legtöbb futamgyőzelemmel bíró versenyzője.

Kyle Busch elsőségével ért véget a Monster Energy NASCAR Cup fontanai Auto Club 400-a, ami egyben a 2015-ös bajnok pályafutásának 200. nemzeti kategóriás NASCAR-győzelmét is jelentette

A Joe Gibbs Racing versenyzője ezzel beállította a hétszeres bajnok élő legenda Richard Petty rekordját, aki karrierje során szintén kétszázszor látogatott el az amerikai stock-car szakág Victory Lane-jére.

A történet egyetlen szépséghibája, hogy míg a Király valamennyi győzelmét a NASCAR legmagasabban számon tartott szériájában aratta, addig ifjabbik Busch ezt a számot a szervezet mindhárom nemzeti szintű bajnokságában kombinálva érte el.

A JGR #18 Toyotáját vezető Las Vegas-i pilóta eddig kilencvennégy alkalommal tudott nyerni a másodosztályt képező Xfinity Seriesben, ötvenháromszor a harmadosztályt jelentő Trucksban és most szintén ötvenharmadik látogatását tehette a királykategória, vagyis a Cup Victory Lane-jén is.

Busch a fontanai Auto Club Speedway kétmérföldes oválján parádés teljesítményt nyújtva, a 200 körből 134-et az élen töltve haladt át elsőként a kockás zászló alatt, 2.354 másodpercet adva a mögötte másodikként célba ért regnáló bajnok Joey Loganónak.

„Olyan érzés, mintha az első győzelmem is csak tegnap történt volna” – lelkendezett Busch, aki legelső Cup-sikerét is szintén a fontanai oválon húzta be még 2005-ben. „Az autó elképesztő volt… wow…Köszönöm, köszönöm, köszönöm! Nem csinálok mást, csak nyerek, nyerek és nyerek, bármi történjék is!”

Busch az egy héttel korábban, az arizonai ISM Racewayen rendezett versenyen is diadalmaskodott, így a mostani sikerével együtt a szezon első kétszeres győztese is lett.

A 33 éves pilóta már a Fontanában, szombaton rendezett Xfinity-futamon is abszolút favoritnak számított. Ezt mi sem példázza jobban, mint, hogy számos nagy média outlet – beleértve a versenyt közvetített FOX hivatalos honlapját, valamint a patinás Associated Press hírügynökséget is – már azelőtt élesítették a 200. győzelméről hírt adó cikkeiket, hogy a viadal egyáltalán befejeződött volna. A bakit pedig később még kínosabbá tette, hogy a Production Alliance Group 300 névre hallgatott futamon végül Busch alul maradt Cole Custerrel szemben.

Custer sikere kapcsán egyébként halkan megjegyezném, hogy 2002 óta most először fordult elő ezen verseny történetében, hogy egy olyan pilóta tudott nyerni, aki „főállásban” a másodosztályban szerepel, nem pedig egy, a királykategóriából beugrott klasszis.

kkb.jpg

Busch számára az Xfinity-fiaskó azonban csak egyetlen nappal tolta ki a vágyott 200. győzelem besöprését, ami talán még jó is volt, hiszen mégis csak saját osztályában, a legnagyobbak mezőnyében ünnepeltethette magát.

„A kétszáz győzelem rengeteget jelent nekem és a Joe Gibbs Racing számára is, ők a legjobbak. Azt kívánom, bárcsak ugyanígy folytatnánk a későbbiekben is, erős versenyeket futva és végül győzni.”

A Szent Patrik napján rendezett futamon, ráadásul zöld autót vezető Busch nem csak a végső győzelmet happolta el, de a viadal ezt megelőző mindkét szakaszát is az élen fejezte be.

„Néha muszáj, hogy a szerencse is melléd álljon” – mondta a Rowdy becenévre hallgató pilóta, aki a futam egy pontján még büntetést is kapott a pitben való gyorshajtásért, ennek letöltése után pedig a 18. helyig esett vissza. „Ez egy határozottan monumentális pillanat mindannyiunk számára a csapatnál. A csillagok tökéletesen összeálltak ma felettünk.”

Az Auto Club 400 már a szombati kvalifikáción is komoly sajtóvisszhangot keltett.

Történt ugyanis, hogy az utóbbi idők legbizarrabb időmérőjének harmadik, pole-ról döntő felvonása úgy ért véget, hogy egyetlen autó sem teljesített egy darab gyors kört sem.

A versenyzők közül ugyanis senki nem akart elsőként a pályára hajtani, mivel attól tartottak, hogy az utánuk következők a szélárnyék miatt előnyben lesznek tempót tekintve.

Ebből adódóan mindenki csak várt, várt és mire észbe kaptak, már hiába igyekeztek fel az oválra, senkinek sem maradt ideje arra, hogy megkezdhessen egy kvalifikációs kört.

A rajtrácsot végül a második etapban elért eredmények alapján határozták meg, a pole pedig így Austin Dillonnál landolt.

Ironikus módon a Richard Childress Racing versenyzője a futam délelőttjén hirtelen rosszullétre kezdett panaszkodni, ami miatt az indulása is veszélybe került. Az Auto Club Speedway orvosi központjában kapott néhány infúzió után végül megkapta a részvételhez szükséges engedélyt a NASCAR-tól, az azonban még korántsem volt biztos, hogy a teljes távot is teljesíteni tudja. Szükség volt hát egy helyettesítő pilótára, a gond viszont az volt, hogy nem nagyon volt kéznél már senki, mivel az Xfinity mezőnye ekkorra elhagyta a várost. Kivéve egyet, a győztes Custert, akit épp a közeli gyorsétteremben falatozva ért a hívás, hogy fáradjon vissza a pályára, mivel lehet, szükség lesz a szolgálataira.

Azt, hogy a 21 éves pilóta mennyire az egyetlen vészforgatókönyv volt jól példázta, hogy még annak ellenére is igényt tartottak rá, hogy az Xfinityben Ford-motoros autót vezet, míg Dillon 3-as számú gépét a konkurens Chevrolet erőforrás hajtja. 

Végül azonban nem lett szükség Custerre, mivel Austin a fogait összeszorítva és még egy durva defekten is túllendülve be tudta fejezni a versenyt. Ha mindez ráadásul nem lett volna elég nehézség számára, még a felesége miatt is végig aggódott, miután az asszony nem sokkal a rajt előtt eddig tisztázatlan okokból összeesett a pitlane-en.

Whitney Dillon a hírek szerint nem sokkal később már teljesen jól volt, a férje pedig a körülményeket tekintve az igencsak előkelő tizedik helyen zárt.

Visszatérve az élmezőnyre, Kyle Busch mögött a Team Penske-s Joey Logano és Brad Keselowski zárt, negyedikként Kevin Harvickot (Stewart-Haas Racing) érte a kockás zászlót, a top 5 sorrendjét pedig Roger Penske alakulatának maradék egyharmada, Ryan Blaney tette teljessé.

A NASCAR Cup – valamint a Trucks – mezőnyének következő bevetésére március 22-24-én, a Martinsville Speedwayen kerül sor.

Ha itt Kyle Busch újra nyerni tud, akkor 201 győzelemmel végképp kisajátíthatja az amerikai stock-car szervezet nemzeti bajnokságait tömörítő trónt, az örökranglista második helyére taszítva Richard Pettyt.

 

Az Auto Club 400 teljes végeredménye:
 

res_2.png

 

 

További érdekességekért, információkért, naprakész hírekért az amerikai autóversenyzés világából kövesd az USAracing Facebook-oldalát:

USAracing

 

képek: NASCAR