HIVATALOS: A McLaren és a Carlin partnerkapcsolatot létesít az Indy 500-on

HIVATALOS: A McLaren és a Carlin partnerkapcsolatot létesít az Indy 500-on

Hetek óta nyílt titoknak számított, most azonban már hivatalosan is megerősítést nyert a két csapat közti kapcsolat létrejötte. 

Februárban az IndyStar rántotta le a leplet elsőként arról, hogy az idén második teljes IndyCar szezonját teljesítő Carlin fúzióra lép az Indianapolis 500-ra egy év hiátus után, immár önálló név alatt visszatérő McLaren Racinggel.

A hírt a széria St. Peterburg-i versenyhétvégéjén maga Trevor Carlin is nyilvánosan megerősítette.

„Logisztikai és működésbeli partnerei leszünk a McLarennek az Indy 500-as programjuk során.”- mondta Carlin. „A McLaren a startvonalról indul egy teljesen másik kontinensen, úgyhogy szükségük van segítségre ahhoz, hogy mindent időben tető alá tudjanak hozni. A mi csapatunk főhadiszállása nagyon közel van az övékéhez az Egyesült Királyságban, jó kapcsolatban vagyunk egymással. Egy hatalmas vállalatról van szó, jelentős forrásokkal rendelkeznek. Nyilvánvalóan az IndyCar gép (IL-12 karosszéria plusz az univerzális aero kit) egyenautónak számít, ezért nagyon sok dolog, amit végrehajtanának rajta nem megengedett számukra. Igyekszünk segíteni nekik abban, hogy megértsék mit szabad tenniük és mit nem. Biztos vagyok benne, hogy a határokat fogják feszegetni.”

A Carlin a 2019-es IndyCar-szezonnak a tavalyi, debütáló évükhöz hasonlóan két teljes idényre nevezett autóval vág neki. Az 59-esben továbbra is Max Chilton teljesít szolgálatot valamennyi futamon, míg a 23-ast megosztva vezeti a korábban már az Indy 500-ra is bejelentett Charlie Kimball és az újonc Patricio O’Ward.

Utóbbi mexikói 2018-ban azonban bezsebelte az Indy Lights bajnoki címét, vele pedig az egymillió dolláros ösztöndíjat, amit három futamon való indulás finanszírozására használhat fel, beleértve a garantált Indy 500-at. Ez pedig azt jelenti, hogy a Carlin képes lesz egy harmadik saját autót is hadrendbe állítani májusban a Brickyardon, a volán mögött O’Warddal.

A Carlin a McLarennel mérnöki kapcsolatot is ápol, aminek értelmében többek között az adatok egy része is szabadon áramolni fog a két csapat között.

carlin.jpg

Trevor Carlin 

 

A McLaren 2017-ben az Andretti Autosport zászlaja alatt vágott neki az Indianapolis 500-nak, ami egyben azt is jelentette, hogy a Michael Andretti vezette gárda biztosította számukra a szerelői és mérnöki gárda túlnyomó többségét.

Idén azonban a McLaren Racing már önálló programot indít, aminek részeként a saját alkalmazottaival veszi körbe a Fernando Alonso által vezetett autót. További változás a két évvel ezelőttiekhez képest, hogy a Honda helyett immár a Chevrolet motorjait használják. Ennek fő oka abban rejlik, hogy a Honda japán anyacége hallani sem akart a McLaren támogatásáról azok után, hogy a csapat a közös F1-es programjuk során mennyire ostorozta őket a világ nyilvánossága előtt.

A wokingiak korábban a Team Penske-t és az Ed Carpenter Racinget is megkörnyékezték egy esetleges partnerség céljából, de ezen csapatok nemet mondtak az ajánlatra.

„Én mindig úgy gondolok magunkra, mint egy brit csapatra, ha pedig egy másik brit csapatnak szüksége van egy brit partnerre, akkor a hajlandóságunk magától értetődő” – magyarázta Carlin, hogy ők viszont miért bólintottak rá a közös munkára. „A McLaren jó barátai vagyunk. Rengeteg ismerősöm dolgozik náluk, Mr. Grahame Chilton és az üzleti partnereim egyaránt jó kapcsolatban vannak Zak Brownnal. A dolog működőképes.”

Az idei, a veterán Bob Fernley vezetésével zajló Indy 500-projektet a wokingiak és Alonso is nagyon komolyan veszi. A spanyol versenyző már most lázasan gyakorol a szimulátorban, hogy minél inkább megismerje az IndyCarban 2018-ban debütált univerzális aero kittel felvértezett autó viselkedését.

Fernley mellett komoly szerepet kap a programban 2017-ben még Alonso vezetéstechnikai tanácsadójaként tevékenykedett, jelenleg már a McLaren Racing sportigazgatójaként jegyzett Gil de Ferran is. A 2003-as Indy 500 győztese fő prioritásként az IndyCar-projektet felügyeli majd, míg az európai ügyek Andreas Siedl hatáskörébe kerülnek.

A #66 Dallara-Chevyt felkészítő csapat főnöke a Chip Ganassi Racinges Scott Dixon autója mögött álló Blair Julian fivére, Anton Julian lesz. Vezető versenymérnökként pedig azt az Andy Brownt üdvözölhetik, aki eddig szám szerint négy Indianapolis 500 győzelemben is szerepet játszott (Al Unser Jr. – 1992; Dan Wheldon – 2005; Scott Dixon – 2008 és Dario Franchitti – 2010).

„[A McLarennél] keményen dolgoznak az autón, folyamatosan építik a csapatot” – folytatta Carlin. „A köztünk való mérnöki kapcsolat nagyon értékes lesz, nekik rövid, számunkra pedig hosszú távon. Megosztjuk az adatainkat Fernando Alonsóval, ami nagyszerű dolog, mert sokat tanulhatunk a visszajelzéseiből. Érdekes lesz, annyi biztos.”

Gil deFerran szintén pozitívan nyilatkozott a csapattal való partnerségről.

„A Carlin mindig is benne volt a pakliban. Hosszú évek óta ismerjük őket különböző formában és nagyon sok személyi jellegű kapcsolódási pont is van a két gárda közt. Szerintem jól összeillünk.”

A McLaren maximálisan tisztában van vele, hogy 2017-ben, a hatalmas indianapolisi tapasztalattal bíró Andretti Autosport kvázi ötödik autójaként úgymond könnyű dolguk volt. Az önálló program azonban már egy teljesen más tészta.

„A Carlinnal való együttműködésre egyfajta biztonsági hálóként is tekintünk” – nyilatkozta Bob Fernley. „Ha új csapatként megérkezel Indybe, akkor egészen biztosan lesznek apró kis részletek, amiket kifelejtesz, vagy nem látsz át kristálytisztán. Ezért van szükség útmutatásra. A jó a Carlinban az, hogy ők pontosan ezen mentek át egy évvel ezelőtt. Megfelelő platformot adnak nekünk a közös munkához.”

DeFerran szerint a legfontosabb szempont számukra az alázatosság.

„Nem tudjuk, hogy mit nem tudunk. Az, hogy Carlin révén egy kis tapasztalat áll mellettünk, olyasvalaki, aki egy teljes szezonos csapatot működtet, nagyon üdvözölendő számunkra.”

A McLaren Racing 66-os Dallara-Chevyje Alonsóval a volán mögött várhatóan április elején, a Texas Motor Speedwayen hajt pályára először egy privát teszt keretein belül.

 

 

 

További érdekességekért, információkért, naprakész hírekért az amerikai autóversenyzés világából kövesd az USAracing Facebook-oldalát:

USAracing

 

 

képek: IndyCar