IndyCar 2019 – A hétvégén elrajtol az új szezon!


A végeláthatatlannak tűnő holtidényt követően magyar idő szerint péntek délután, az első szabadedzéssel megkezdődik a 2019-es IndyCar szezon.

Az idei szezon több szempontból is komoly jelentőséggel bír.

Az új főszponzornak, a japán távközlési óriás NTT Corportationnek köszönhetően a széria az idei évtől immár az NTT IndyCar Series névre hallgat.

Az újdonságoknak azonban itt még koránt sincs végük, hiszen a mezőny összetételében is komoly változások történtek.

A bajnokság nagy csapatait, tehát a Team Penske-t, az Andretti Autosportot és a Chip Ganassi Racinget illetően csak az utóbbi alakulatnál történt versenyzőcsere. A CGR #10 Dallara-Hondájának volánja mögül egyetlen szezon után menesztették Ed Jonest, ennek értelmében pedig az autót idéntől Felix Rosenqvist viheti pályára az immár ötszörös – egyben regnáló – bajnok Scott Dixon oldalán.

A fennállása során 2019-ben először névadó szponzorral elrajtoló Arrow Schmidt Peterson Motorsportsnál a veteránnak számító James Hinchcliffe mellett a Forma-1-ből érkező Marcus Ericsson mutatkozhat be. A Rosenqvisthez hasonlóan szintén Svédországot képviselő újonc autója a 7-es számot viseli majd, mivel a 6-ossal jelölt Dallara-Hondát fenntartják a tavaly augusztusi, poconói futamon súlyosan megsérült Robert Wickens számára.

A Carlin 59-es Dallara-Chevyjében idén is Max Chilton teljesít szolgálatot az év összes versenyén, a 23-as gépet az elmúlt idényben még teljes szezonban birtokolt Charlie Kimball azonban szponzorációs okokból már csak hat futamon kap lehetőséget, beleértve az évadnyitó St. Petersburg-i fordulót.



A Dale Coyne Racing szintén egy teljes munkaidős debütánssal vág neki az évnek Santino Ferrucci személyében, aki a 19-es Dallara-Hondát terelgetheti. A gárda 18-asában továbbra is a „nagy öregnek” számító Sébastien Bourdais-t üdvözölhetjük

A St. Pete-i szezonnyitón pályára hajt továbbá a programját már tíz futamosra bővítő Meyer Shank Racing is. Az Arrow SPM-mel technikai partnerségben álló alakulat gépét a tavalyi szezonhoz hasonlóan idén is Jack Harvey vezetheti.

A korábbi várakozásokkal ellentétben viszont a Harding-Steinbrenner Racing csak egyetlen teljes szezonos autóval vág neki a szezonnak. A HSR eredetileg két gépet is hadrendbe állított volna, anyagi okok miatt azonban a Patricio O’Wardnak szánt 8-as versenyeztetését nem tudták biztosan garantálni, ami végül odáig vezetett, hogy a mexikói botrányos körülmények között február elején távozott a gárdától.

Ennek révén Hardingék csak a 88-as Dallara-Chevyvel vágnak neki az idénynek, a volán mögött a 19 éves Colton Hertával.

A 2019-es IndyCar-szezon nyitányán a sportautózás világából ismert DragonSpeed képében egy vadonatúj csapat is bemutatkozik. Az egyelőre részidős programot futó gárda #81 Dallara-Chevyjének kormánykerekét az amerikai open-wheel csúcsán szintén újoncnak számító Ben Hanley tekergeti.

fl.png 

Na most, hogy megvan az alaphangulat következzék valamennyi fontos tény és adat az előttünk álló hétvége kapcsán.

 

Verseny hivatalos elnevezése: Firestone Grand Prix of St. Petersburg

Időpont: 2019. március 8-110

Pálya hossza: 1.8 mérföld (2.9 km)

Körök száma: 110

Kanyarok száma: 14

Versenytáv: 198 mérföld (319 km)

Grand marshal: Tony Dungy

Betétfutamok: USF2000, Indy Pro 2000 Championship, Indy Lights

Push-to-pass használat: Összesen 150 mp, aktiválásonként maximum 15 mp

 

Pályarajz:

  circst.jpg

Körrekord: 1:00.0476 (Jordan King/Ed Carpenter Racing – 2018/kvalifikáció)

2018-as pole: Robert Wickens (Schmidt Peterson Motorsports)

2018-a győztes: Sébastien Bourdais (Dale Coyne Racing)

Legeredményesebb versenyző: Helio Castroneves (három győzelem -2006, 2007, 2012)
Legeredményesebb csapat: Team Penske (nyolc győzelem – Castroneves /’06,’07, ’12/ Ryan Briscoe /2009/, Power /2010, 2014/ és Juan Pablo Montoya /2015, 2016/)

A 2019-es GP of St. Pete-en résztvevő csapatok száma: 11
Ebből újonc:
Versenyzők száma: 24
Ebből újonc: 5

IndyCar bajnokok száma a 2019-es mezőnyben: 7 (Scott Dixon/IRL-IndyCar, 2003,2008,2013,2015,2018/, Will Power /IndyCar, 2014/, Ryan Hunter-Reay /IndyCar, 2012/, Sébastien Bourdais /Champ Car, 2004-2007/, Tony Kanaan /IRL, 2004/, Simon Pagenaud /IndyCar, 2016/, Josef Newgarden /IndyCar, 2017/)
Korábbi St. Pete-i győztesek a mezőnyben: Graham Rahal (2008), Will Power (2010, 2014), James Hinchcliffe (2013),Sébastien Bourdais (2017,2018)

Twitter: @GPSTPETE, @IndyCar, #FirestoneGP, #IndyCar
Hivatalos honlap: www.gpstpete.com

Hivatalos spotter guide:

 indyst.png

A verseny amerikai tévés közvetítése: NBCSN
A futamot nem közvetíti egyetlen magyar tévécsatorna sem.

Ráhangolódásként az elmúlt hat év St. Pete-i versenyeinek összefoglalói:

2013 – Őrült szezonnyitó St. Petersburgben
 
2014 – Power nyert St. Petersburgben, aki amúgy a csapattársa szerint egy kö**ög
 
2015 – Montoya győzelem a floridai törmelékfeszten



2016 – Montoya megtette, amit megkövetelt a haza

2017 – Utolsókból lesznek az elsők: Kettős francia győzelemmel indult a 2017-es IndyCar szezon

2018 – Őrült versennyel rajtol el a 2018-as IndyCar-szezon 

 

FUN FACTS:

 

– St. Petersburg a nevét valóban az oroszországi Szentpétervár után kapta. Mindez az egyik alapítónak, bizonyos Peter Demens-nek, születési nevén Pyotr Alexeyevitch Dementyevnek köszönhető, aki ily módon kívánt tisztelegni szülőhazája előtt.

– Az első open-wheel futamra St. Pete utcáin 2003-ban került sor a CART részvételével. A következő évben a futam elmaradt, 2005-ben pedig immár az Indy Racing League mezőnyével tért vissza, ami egyben ezen széria első, nem oválpályás viadala is volt egyben.

– Az RLL Racinges Graham Rahal első rajtját az újraegyesülés utáni IndyCarban 2008-ban, St. Petersburgben teljesítette és ha már ott járt, jól meg is nyerte a versenyt. Mindez azonban nem egy sikerszéria kezdete volt, hiszen ezután több, mint hét évet kellett várnia Courtney Force férjének egy újabb győzelemre.

– A címvédő Scott Dixont szokás szerint a Chip Ganassi Racing #9 Dallara-Hondájában kell keresni. Az új-zélandi versenyző tavaly kilenc dobogós helyet, ebből három futamgyőzelmet aratott, az idei cél pedig nem is lehet más, mint a hatodik titulus megszerzése.

– Dixon jelenleg amúgy az örökranglista második helyén áll az öt címével. A rekordot hét bajnoksággal AJ Foyt tartja.

– Még mindig Dixon: A 38 éves klasszis három második helyet is szerzett eddig St. Petersburgben, győzni azonban ezen az utcai pályán még soha nem tudott.

– A Firestone Grand Prix of St. Petersburg tizenhatodik alkalommal kerül megrendezésre. Az első, még a CART által futott versenyt Paul Tracy nyerte meg a Forsythe Racing autójával.

– A 2019-es mezőnyben két olyan pilóta szerepel, akik már a debütáló, 2003-as futamon is elrajtoltak: Sébastien Bourdais és Ryan Hunter-Reay.

Előbbi francia a legelső viadalt a pole-ból kezdhette meg.

Pár kör a pályán Will Powerrel:

 

– Az idei indulók közül csak Will Power és Sébastien Bourdais mondhatja el magáról, hogy többször is nyerni tudott a floridai utcákon: 2010-ben és 2014-ben, valamint 2017-ben és 2018-ban. A Team Penske sztárján kívül a mezőnyben találjuk még a 2008-as (Graham Rahal) és a 2013-as (James Hinchcliffe) győztest is.

– Az elmúlt tizenkét St. Petersburg-i versenyből nyolcszor a Team Penske autója indulhatott az első helyről. Ezt tovább bontva, az utóbbi kilenc pole-ból hetet Power húzott be.

További St. Pete-i pole-osok a 2019-es mezőnyben: Bourdais (2003), Castroneves (2007), Tony Kanaan (2008), Rahal (2009), valamint Takuma Sato (2014).

– Rajt-cél győzelmet a jelen mezőnyt tekintve csak egy versenyzőnek sikerült aratnia, méghozzá Powernek 2010-ben. Az ausztrálon kívül még Castroneves mondhatta el magáról, hogy a pole-ból indulva végül nyerni is tudott (2007).

– Tavaly Robert Wickens – ráadásul élete első IndyCar-bevetésén – egy karnyújtásnyira került attól, hogy a pole-ból rajtolva végül meg is nyerje a St. Pete-i futamot. A bravúrtól azonban egy, az utolsó körben történt ütközés fosztotta meg.

– 2017-ben Bourdais az utolsó helyről rajtolva győzött.

– A legeredményesebb csapatnak nyolc győzelmével (ebből négyet ez elmúlt hat évben húztak be – Castroneves /2012/, Power /2014/, Montoya /2015, 2016/) a Team Penske számít ezen a pályán. A második legtöbb elsőséget két-két győzelemmel holtversenyben az Andretti Autosport (Dan Wheldon /2005/, Hinchcliffe /2013/) és a Dale Coyne Racing (Bourdais/2017,2018 könyvelheti el.

– Tony Kanaan a megszakítás nélküli 301. rajtjára készülhet St. Pete-en, amivel tovább javíthat a már jó ideje az ő nevéhez fűződő rekordon. A brazil sztár a CART 2001-es, portlandi viadala óta nem hagyott ki egyetlen futamot sem, amelyre nevezett.

– Scott Dixon az örökranglista második helyén áll a megszakítás nélkül teljesített versenyeket tekintve. Az új-zélandi a 241. IndyCar startját teljesítheti St. Petersburgben.

– A zsinórban 217. főkategóriás futama előtt álló Marco Andrettit a harmadikként jegyzik ezen rangsorban.

– Kanaan teljes pályafutása során összesen 360 főkategóriás futamot tudhat maga mögött, ebből kiderül, hogy most Florida utcáin a 361- versenyére készülhet.

– Az IR-12 éra, tehát 2012 óta számolva átlagosan 9 különböző versenyző ünnepelhetett győzelmet a szezonok során.

– 2014-ben tizenegy pilótának sikerült futamot nyernie, ami rekord.

 

 
A hétvége menetrendje (magyar idő szerint)*:

*- Az IndyCar vadonatúj, televíziós közvetítésekre vonatkozó szerződése miatt az edzések és a kvalifikáció nem lesznek követhetőek YouTube streamen. A pályán zajló eseményeket csak a hivatalos live timing által lehet követni.

A botrányos nemzetközi csomagról, aminek értelmében a világ lakosságának kb. 90%-a idén kimarad a közvetítések köréből, ebben a cikkben írtam részletesebben: Idéntől az IndyCar olyan exkluzív lesz, hogy alig fogja nézni valaki

Március 8. (péntek)

16:45 – 17:30: IndyCar 1. szabadedzés
20:20 – 21:05: IndyCar 2. szabadedzés

Március 9. (szombat)
16:25 – 17:10: IndyCar 3. szabadedzés
20:30 – 21:45: IndyCar – kvalifikáció

Március 10. (vasárnap)
14:20 – 14:50: IndyCar – bemelegítő edzés
18:30: Firestone Grand Prix of St. Petersburg

 

 

További érdekességekért, információkért, naprakész hírekért az amerikai autóversenyzés világából kövesd az USAracing Facebook-oldalát:

USAracing

 

képek: IndyCar



Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy