Amikor igenis a ruha teszi a versenyzőt

Amikor igenis a ruha teszi a versenyzőt

Az USAracingen már többször is foglalkoztam az autósportot érintő biztonsági megoldásokkal. Többek között született már cikk a korszakalkotó SAFER-falról, valamint feltalálója halálának szomorú apropójából a HANS történetét is alaposan kiveséztem.

Most elérkezett az idő arra, hogy a létező legalapvetőbb előírásnak, a védőruházat viselésének múltját is feltárjam. 

A NASCAR hőskorában a pilóták lényegében utcai öltözékben, vagyis farmerben, pólóban, egy szál rövidnadrágban, némely hölgy pedig egyenesen szoknyában gördült rajthoz. Sőt, még az is előfordult, hogy egy-egy versenyző a forró, nyári futamokon nemes egyszerűséggel félmeztelenül ült volán mögé.

Persze akadtak igazi stílusikonok is, akik még az autóban is nyakkendőt kötöttek, ami jól passzolt gondosan vasalt ingükhöz.

Az amerikai stock-car versenyzés hőskorának ikonikus alakja, Fonty Flock védjegyének a bermudái, valamint színes, mintás zoknijai számítottak, amelyeket viselve többek között megnyerte az 1952-es Southern 500-at Darlingtonon.

Az 1950-es daytoni (nem elírás, lévén az ohiói Dayton Speedway-ről van szó) viadal győztese, Jimmy Florian pedig még azzal sem törődött, hogy egyáltalán egy inget magára kapjon [lásd. nyitókép].

A kétszeres NASCAR Grand National bajnok Ned Jarrett szintén nem vitte túlzásba a futamokra való beöltözést, olyannyira nem, hogy saját bevallása szerint előfordult, hogy a vasárnapi mise után a templomi ünneplőjében pattant be a versenyautóba. “Normál” esetben azonban a legtöbb kollégájához hasonlóan a póló-farmer kombinációt részesítette előnyben.

“Alapvetően ez volt a legkényelmesebb” – magyarázta egy 2014-es, a NASCAR.com-nak adott interjújában Jarrett. “Nem nagyon foglalkoztunk akkoriban azzal az ötvenes években, hogy mekkora veszélynek is tesszük ki magunkat valahányszor pályára lépünk.”

ff_1.png

Fonty Flock az 1952-es, darlingtoni Southern 500 előtt 

A versenyruházat tűzállóvá tételének első fázisában különböző vegyületekkel kísérleteztek, amelybe a pilótáknak minduntalan bele kellett mártaniuk a viselni kívánt öltözéküket. Ez utóbbival kapcsolatban azonban továbbra sem számított kitételnek, hogy az rövid, vagy hosszú ujjú/lábú legyen.

A NASCAR egyik első szupersztárjaként is kezelt Fireball Roberts azonban azt állította, hogy keresztallergiával sújtotta a sors, aminek következtében lényegében minden, a célra használt vegyi anyagtól rohamot kap. Ebből adódóan mentesült az alól, hogy a ruháit bármilyen vegyülettel is kezelnie kelljen. Később azonban kiderült, hogy szó sem volt allergiáról. Fireball valójában az asztmája miatt nem tolerálta a kemikáliákat, ezt a betegségét azonban igyekezett teljes mértékben eltitkolni.

Roberts az egyik első olyan versenyzőnek számított, aki a maihoz hasonló, teljes testet elfedő overálban ült autóba, ez azonban mit sem ért, ha nem volt tűzálló.

Az 1964-es, charlotte-i World 600 hetedik körében Ned Jarrett és Junior Johnson összeütköztek, az érkező Roberts igyekezett kikerülni őket, de minden erőfeszítése ellenére a Fordja elkapta a pálya belső falát, felborult, majd másodpercek alatt teljes egészében belepték a lángok.

Az ebben a tekintetben meglehetősen morbid becenéven versenyző, a baleset után végig teljesen tudatánál lévő Fireball segítségére az autójából kiugró Jarrett sietett elsőként.

Roberts a teste több, mint nyolcvan százalékán másod-, valamint harmadfokú égési sérüléseket szenvedett, öt héttel később pedig a szövődményekként kialakult tüdőgyulladásban és vérmérgezésben elhunyt.

“Azt hiszem, ekkor kezdett el az autósport világa egy emberként aggódni” – nyilatkozta Jarrett. “A DuPont azonnal nekifogott egy olyan anyag kifejlesztésébe, ami kellőképpen ellenáll a lángoknak és lehet belőle viselhető overált készíteni.”

nj.png

A közvetlenül Fireball balesete után készült képen jól látszik, amint Ned Jarrett kiugrik az autójából

Még ugyanezen év őszén Jarrett elsőként ült volán mögé egy kísérleti fázisban lévő, részlegesen tűzállónak minősített uniformisban.

“Nem volt annyira kényelmetlen, mint előtte gondoltam. Tulajdonképpen egy kezeslábas volt, kicsit nehéz volt felvenni, legalábbis az utcai pólóhoz és nadrághoz képest, amit addig megszoktunk. A legtöbb versenyző kényelmi szempontból, valamint a magas hőmérsékleti viszonyok miatt addig egyáltalán nem viselt hosszú ujjú felsőket. Azt hiszem, ez volt a legnehezebb dolog, amihez hozzá kellett szoknunk.”

Az első overál még nagyon messze állt attól, amit manapság viselnek a versenyzők világszerte. Egyetlen rétegből állt, szemben a modern, három, vagy négy réteggel készültektől, amelyekhez szintén tűzálló alsóruházat is tartozik.

A DuPont által kifejlesztett, speciális tűzálló anyagot, a napjainkban is használt Nomexet 1966-ban kezdték el élesben is tesztelni többek között olyan versenyzők részvételével, mint az 1957-es Grand National szezon összetettbeli második helyezettje, egyben az 1961-es Daytona 500 győztese, Marvin Panch és a négyszeres SCCA bajnok Walt Hansgen.

Az overál tervezése a legendás biztonságtechnikai innovátor, Bill Simpson nevéhez fűződött.

“El sem tudtam volna képzelni, hogy olyan dolgokkal a testemen vezessek, mint mondjuk a teljes fejet takaró sisak, vagy kesztyűk” – ismerte el Jarrett. “Mint annyi minden másról, ami ma már természetesnek számító dolog a sportunkban, álmodni sem mertem volna. A húszéves énem fel sem tudta volna fogni, hogy hogyan lehet egyáltalán így beöltözve egyáltalán lélegezni, úgy éreztem volna, mintha fuldokolnék. Most viszont már csak azt mondom, hála Istennek, hogy léteznek.”

A tűzálló overál mellett azonban nem szabad szó nélkül elmenni a versenyzők másik legfontosabb „ruházati eleme”, azaz a fejfedő mellett.

sisak.png

Az első, NASCAR-ban használt bukósisak az úgynevezett Cromwell-dizájn volt, ami alapvetően inkább egy keményebb anyagból készült kalapra hasonlított. A fejfedő két oldalán, közvetlenül a versenyző füle felett egy-egy bőrszíj lifegett, amelyeket áll alatt kötöttek össze.

“Azok a korai sisakok olyanok voltak, mintha egy virágcserepet tettél volna fel” – magyarázta Jarrett. “Akkoriban azonban mi úgy tekintettünk rá, mint valami csúcstechnológiájú dologra annál az egyszerű oknál fogva, hogy ez volt az egyetlen, amivel védhetted a fejed. Az évek során megjelentek az üvegszálas fejfedők, amiből már csak az arcod látszott ki, emellett a nyaknak is biztosított némi védelmet, az ára pedig kb. 35 dollárra rúgott.”

Az első, kifejezetten a versenypályákra, valamint a rendvédelmi szervek speciális osztagai számára tervezett, az arcot viszont szabadon hagyó sisakokkal 1957-ben rukkolt elő a kaliforniai Bell vállalat.

A dizájn az esztendők során számos újításon, modernizáláson átment, a népszerűsége azonban évtizedeken át töretlen maradt. Az egész fejet eltakaró Bell-modellt először Dan Gurney viselte az 1968-as Indianapolis 500-on, a NASCAR mezőnyét tekintve viszont egészen a nyolcvanas évekig kellett várni arra, hogy egy versenyző – név szerint Geoff Bodine – bevállalja a sokak által nemes egyszerűséggel csak “fullasztónak” titulált, arcot is beborító sisakot.

A manapság már megszokottnak számító dizájn végül 2001-ben, Dale Earnhardt tragikus balesete után vált kötelezővé. Ami pedig a pitlane-en dolgozó csapattagokat illeti, számukra a NASCAR 2002-ben tiltotta meg a fedett fejjel való munkavégzést, miután az előző szezon homesteadi zárófutamán egy baleset következtében négy szerelő került kórházba, egyikük ráadásul életveszélyes agysérüléssel.

Az egyetlen NASCAR Winston Cup [a mai Monster Energy NASCAR Cup], amely már a szervezet által hozott regula életbe lépése előtt is sisakviselésre kötelezte a dolgozóit a CART-ból átnyergelt PPI Motorsports volt.

Apropó open-wheel, az imént említett szériában 2000-ben fektették le szabályként, hogy a csapatok tagjai nem tevékenykedhetnek sisak nélkül az autók mellett, miután az 1999-es idényben két, súlyos fejsérüléssel járó baleset is történt gyors egymásutánban a pitlane-en.

Végezetül pedig jöjjön egy megmosolyogtatóan bizarr érdekesség.

Herman Beam nem mindennapi módon írta be magát a motorsport történelmébe. Az amerikai versenyző ugyanis annyira izgatott volt az 1960-as Daytona 500 kvalifikációs futama előtt, hogy nemes egyszerűséggel elfelejtett sisakot venni. A versenybírák persze nem díjazták ezt és azonnal kiintették, aminek révén ő lett az első – és máig egyetlen, bár gyaníthatóan ez a jövőben sem fog változni – pilóta, akit azért büntettek meg, mert futam közben nem viselt sisakot.

képek: NASCAR, Pinterest

hirdetés

hirdetés

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy