Denny Hamlin húzta be a kaotikus Daytona 500-at

A Joe Gibbs Racing pilótája úrrá lett a káoszon és magabiztosan kaparintotta meg második győzelmét a „Nagy Amerikai Versenyen”.
A szám szerint 61. alkalommal megrendezett Daytona 500 már a rajttól kezdve sem szűkölködött az izgalmakban, a valódi őrületet azonban a mindent eldöntő hajrá tartogatta.
Az utolsó bő ötven körben hat incidens borzolta a kedélyeket, beleértve egy brutális méreteket öltő tömegbalesetet.
Az egyik legbizarrabb jelenetre a 155. körben került sor, amikor is a Rick Ware Racing pilótája, az újonc Cody Ware a pitlane bejáratánál összeütközött tulajdon csapattársával, BJ McLeoddal, majd hátulról megtorpedózta a Richard Childress Racinget szolgáló Tyler Reddick gépét is.
Utóbbi versenyző a kontakt hatására elkapta az érkező Jimmie Johnson #48 Chevyjének bal hátsó oldalát.
A balhéból a futam korábbi részében még az élmezőnyben vitézkedő Ricky Stenhouse Jr. sem maradt ki, miután Ware az ő autóját is telibe trafálta.
Az érintettek közül egyedül csak az imént említett újonc nem tudta folytatni a versenyt.
A baleset előtt még a vezető pozícióért küzdött Johnson vesszőfutása azonban itt korántsem ért véget. A daytonai all-star futam győztesének nem sokkal később szankciókkal is szembe kellett néznie, mivel a történteket követő pitkiállása során a tankolásért felelős csapattag is bekapcsolódott a sérült autó javításába. Márpedig a szabályok szerint egyedül csak a pozíciójának megfelelő tevékenységet folytathatta volna a pitfal külső oldalán, ezért a NASCAR kétkörös büntetéssel sújtotta a 48-as járművet, vele együtt a hétszeres bajnokot.
The big one strikes in the closing laps at @DISupdates.#DAYTONA500 pic.twitter.com/wBHo7EH6Ok
— NASCAR (@NASCAR) February 17, 2019
Kilenc körrel a leintés előtt aztán nem kevesebb, mint huszonegy autó részvételével elérkezett a menetrendszerű big one, ezzel együtt pedig a verseny első piros zászlós szakasza.
Az egy korábbi incidenst követő restart után, a Daytona International Speedway 3-as kanyarjában Paul Menard összeért Matt DiBenedettóval, ez az affér pedig pontosan elegendő lett ahhoz, hogy magával rántson további tizenkilenc autót.
A balesetbe többek közt olyan nevek is belekeveredtek, mint Ryan Blaney, Aric Almirola, Daniel Suarez, Kyle Larson, Ricky Stenhouse Jr., Jimmie Johnson, Chase Elliott, a pole-ból indult William Byron, a regnáló bajnok Joey Logano, valamint a tavalyi Daytona 500 győztese, Austin Dillon.
A tömegbaleset ránézésre horrorisztikus képet festett, de szerencsére egyetlen érintett pilótának sem esett baja.
A romeltakarítás miatti kényszerszünet közel 25 percen át tartott, a mezőny azonban ezután sem sokáig élvezhette a szabad verseny örömeit.
A hat körrel a tervezett leintés előtt belengetett zöld zászló után másodpercekkel Stenhouse Jr. és Larson a javasoltnál közelebbi kapcsolatot létesített egymással, a megpördülő autóik miatt pedig a mögöttük lévők közül többen szintén lefutottak a pályáról.
Az újonc Ryan Preece – aki egy ideig a top 5-ben haladva még a végső győzelemre is esélyes volt – ekkor mutatta be a futam legbevállalósabb manőverét és úgy haladt át a forgó versenygépek között, hogy még a sokat látott veteránok szája is tátva maradt.
How, @RyanPreece_?
Just … how? #DAYTONA500 pic.twitter.com/9oJkYuwdas
— NASCAR (@NASCAR) February 17, 2019
A restart utáni zöld szakasz most is kérészéletűnek bizonyult.
A 198. körben Clint Bowyer és William Byron összecsattanásából ismét egy több autót magában foglaló baleset kerekedett ki.
A piros zászló újra a magasban lengett, ezzel együtt pedig hivatalossá vált a versenykörülmények közötti befejezést szorgalmazó extra két körös overtime életbe léptetése.
A kockás zászlót végül Denny Hamlin látta meg elsőként, aki ennek hála immár másodszor ünnepelhetett a Daytona 500 Victory Lane-jén.
A 38 éves amerikai ezt megelőzően utoljára 2017-ben, Darlingtonon tudott Cup-futamot nyerni, tehát most egy 47 futamos nyeretlenségi sorozat végére is pontot tett.
A Nagy Amerikai Verseny nem csak Hamlin, de a Joe Gibbs Racing elsöprő sikerét is hozta, lévén a második és harmadik helyeken a szintén őket erősítő Kyle Busch és Erik Jones zárt.
A JGR egy hónappal azt követően érte el fennállása első hármas győzelmét, hogy Joe Gibbs fia, egyben a csapat társalapítója, J.D. Gibbs neurológiai betegség következtében, 49 esztendősen elhunyt.
„Ez a legérzelmesebb és legnagyobb győzelmem az életemben, mindent figyelembe véve” – mondta a NASCAR mellett az NFL-ben is élő legendának számító Gibbs. „J.D. ott volt Dennyvel az autóban. Ami most itt történt felfoghatatlan, szerintem J.D.-nek volt a legjobb rálátása az egész versenyre.”
A JGR fennállásának harmadik Daytona 500-elsőségét megszerzett Hamlin szintén meghatottan emlékezett néhai barátjára és mentorára.
„Az egész Gibbs-család annyi mindent tettem értem a pályafutásom során. Ez a győzelem J.D.-nek szól. Rettenetesen fog hiányozni nekünk életünk teljes hátralévő részében. Az öröksége továbbra is velünk él a Joe Gibbs Racingen keresztül.”
Hamlin 2016-ban a Daytona 500 történetének legszorosabb befutójában, 0.01 másodperc különbséggel győzte le Martin Truex Jr.-t, behúzva ezzel első sikerét az ikonikus viadalon.
„Teljesen lesokkolt akkor, hogy célfotóval nyertem. Egyet viszont most garantálok, holnap borzalmasan másnapos leszek.”
A Daytona 500 első szakaszát Kyle Busch, a másodikat pedig Ryan Blaney nyerte.
Külön említést érdemel még Matt DiBenedetto, aki egyike volt annak a tíz pilótának, akik a 21-autós tömegbaleset után már nem tudták folytatni a versenyt. Az egészségügyi okok miatt tavaly a NASCAR-ból visszavonulni kényszerült Kasey Kahne helyét a Leavine Family Racing 95-ös autójában átvevő amerikai 49 kört töltött az élen, magasan a legtöbbet az egész mezőnyben.
Érdekesség, hogy DiBenedetto ezt megelőző, 140 NASCAR Cup-futamán összesen csak 23 vezető pozícióban megtett kört tudott felmutatni.
Gyártók szempontjából a Toyota második alkalommal ünnepelhetett Daytona 500 győzelmet. Az elsőt 2016-ban, szintén Hamlin és a JGR révén kaparintották meg.
A 61. Daytona 500 végeredménye:

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough