A Toyota nem zárkózik el Alonso NASCAR-debütálásától

A spanyol klasszist szívesen bevetnék a NASCAR Cup egyik road futamán.
Fernando Alonso tavaly novemberben már kipróbálhatta az amerikai stock-car szakág legmagasabb osztályának, a Monster Energy NASCAR Cupnak egyik versenygépét. A Bahreinben rendezett rendhagyó teszten a 37 éves pilóta Jimmie Johnson 48-as számú Chevyjét vihette pályára, míg a hétszeres bajnok a McLaren F1-es autójával körözhetett.
A nap végén Alonso nem volt túlságosan elégedett önmagával, Johnson azonban csak szuperlatívuszokban tudott beszélni a Cup-masinában produkált teljesítményéről.
A motorsport teljes palettáját kipróbálni szándékozó spanyol esetleges éles NASCAR-debütálását firtató hangok az utóbbi hetekben elcsitultak, egészen mostanáig.
A Toyota Racing Developement elnök-ügyvezetője, David Wilson a minap az Autosportnak adott interjújában ugyanis úgy fogalmazott, hogy részükről igencsak szórakoztató lenne a Le Mans-i 24 óráson tavaly velük diadalmaskodott Alonsót beültetni néhány road futamra.
A téma Wilson és a versenyző között a januári, detroiti autószalonon merült fel, amelyen a kétszeres világbajnok a Toyotát képviselve vett részt az új Supra bemutatásán.
„A WEC-csapattal való kapcsolata miatt volt jelen” – mesélte a szakember. „Ott állt a színpadon Akio [Toyoda, a Toyota elnöke] mellett, aki barátságosan annyit mondott neki, hogy ‘sok szerencsét a Rolex 24-en, még akkor is, ha nem velünk indulsz‘. Aznap este együtt vacsoráztunk. [Alonso] a motorsport teljes horizontjában gondolkodik, nem hiszem, hogy létezne bármi is, ami ne számítana potenciális lehetőségnek a számára. Ki tudja? Beültetni Fernandót a volán mögé egy road futamon Watkins Glenen, vagy Sonomán nagyon szórakoztató lenne. Nem tudom, hogy lehetséges-e, de Fernando nagyon érdeklődik iránta. Üzletileg is remek húzás volna.”
Még a Johnsonnal megejtett autócsere előtt Alonsót megkérdezték arról, hogy miként tekintenek az USA-n kívül a NASCAR-ra.
„Úgy vélem, nagyon tiszteljük a NASCAR-t” – válaszolta. „Valószínűleg nem merülünk el a részletekben, a szabályokban, nem vagyunk naprakészek a playoff-rendszer és a hasonló dolgokban sem. Ugyanakkor a NASCAR-ra az amerikai motorsport csúcsaként tekintünk, ez pedig nagyon sokat jelent.”
A Toyota 2007-ben szállt be a NASCAR legmagasabb kategóriájába, azóta pedig két bajnoki címet (2015 – Kyle Busch/Joe Gibb Racing, 2017 – Martin Truex Jr./Furniture Row Racing) és szintén két Daytona 500 győzelmet ünnepelhettek. Utóbbiakat 2016-ban és most, 2019-ben egyaránt a Joe Gibbs Racinges Denny Hamlin által kaparintották meg.

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough