Ó, az irónia: Colton Herta zárta az élen az IndyCar tavaszi tesztjének első napját a COTA-n


Az alig két nap alatt hírhedtté vált Harding Steinbrenner Racing egyetlen talpon maradt autója uralta a széria kollektív tesztjének első felvonását a texasi Austinban.

 

Az elmúlt napok legnagyobb, IndyCar-vonatkozású hírének kétségkívül a HSR-rel saját kérésére szerződést bontott Patricio O’Ward számított. A mexikói versenyző azután döntött ezen lépés mellett, hogy nyilvánvalóvá vált, a csapatnak nincs meg a kellő anyagi háttere ahhoz, hogy biztosítsa számára a kontraktusában foglalt teljes szezonos ülést.

A 19 éves újonc távozását követően egy másik pilóta, Santiago Urrutia is olajat öntött a tűzre, miután egy brutálisan őszinte interjúban elmesélte, miként verték őt át másfél évvel ezelőtt Hardingék, ami karrierje folytatására is kihatott.

A HSR körül kialakult botrány azonban szemmel láthatóan nem gyakorolt nagy hatást a gárda egyetlen megmaradt versenyzőjére, Colton Hertára. A 18 éves amerikai már a délelőtti etapban is a leggyorsabbnak bizonyult, a délután folyamán pedig 1:46.6258-cal a nap abszolút legjobb idejét is megfutotta.

Ezzel egyébként a nap egyetlen, 1:47 alatti körét is magáénak tudhatta.

A nem kevesebb, mint 25 autót felvonultató mezőny a teszt második részére jelentősen gyorsult, amit jól mutat, hogy Herta ebédidő előtti, 1:48.7443-as köre ekkor már csak a 17. helyre lett volna elegendő.

A teljesen fekete, szponzorfelirat nélküli #88 Dallara-Hondát terelgető ifjonc mögött másodikként a Team Penske regnáló Indy 500-győztese, Will Power fejezte be a napot 1:47.1044-gyel. Az ausztrál pár perccel a tervezett kockás zászló előtt ennél egy sokkal jobb kört is majdnem összehozott, de az utolsó kanyar kifogott rajta egy látványos piruett formájában, ami a teszt idő előtti leintését is maga után vonta.

A harmadik leggyorsabb időt az IndyCar mezőnyébe a tavalyi évhez hasonlóan a két indianapolisi forduló (GP, 500) erejéig visszatérő Helio Castroneves rakta össze 1:47.6949-cel.

A negyedik pozícióban a Chip Ganassi Racing újonca, Felix Rosenqvist fejezte be a tesztet, miután legjobb körét 1:48.0451-es idővel tudta le a 3.427 mérföld hosszú, 20 kanyarból álló roadon.

A top 5 sorrendjét az ötszörös, egyben címvédő bajnok, a CGR #9 Dallara-Hondáját vezető Scott Dixon zárta 1:48.0474-gyel, mindössze 0.0023 másodperccel lemaradva csapattársa mögött.

Az eredménylista hatodik helyén egy újabb Penske-fiút, név szerint Simon Pagenaud-t találjuk 1:48.0582-es egyéni legjobbjának hála.

Az Andretti Autosport házi versenyét Alexander Rossi nyerte a 27-es Dallara-Hondával, több mint két tizedet adva az RLL Racing 15-ös gépével a hetedikként zárt Graham Rahalnak.

A felsőházba sikerült még beverekednie magát a Dale Coyne Racinges Santino Ferruccinak, valamint az Ed Carpenter Racinget szolgáló Spencer Pigotnak.

Az Arrow Schmidt Peterson Motorsports duója a 11-12. helyig jutott. Kettejük közül a pályát Rossihoz hasonlóan szintén nagyon jól ismerő Marcus Ericcson bizonyult jobbnak. A különbség azonban elenyésző volt, lévén a svéd újonc csak 0.0044-et vert veterán csapattársára, James Hinchcliffe-re.

A Team Penske negyedik embere, Josef Newgarden az első napon mindössze a tizenharmadik helyig jutott.

A Carlin 23-as Dallara-Chevyjével a múlt heti Laguna Seca-i tesztet még a hatodikként zárt, versenyszerződésért küzdő RC Enersonnak a COTA-n csak a tizennyolcadik helyig futotta.

Némi sebtapaszt jelenthet neki, hogy az imént említett kaliforniai körözést megnyert, az F1-es korszakában már a pályát éles helyzetben is kitapasztalt – egyelőre még – ideiglenes csapattársára, Max Chiltonra azért három helyet is rávert.

A tabella utolsó helyén az AJ Foyt Racing #14 Dallara-Chevyjét vezető Tony Kanaan landolt, aki váltóproblémák miatt mindössze mindössze tizenhárom kört tudott összehozni.

Az IndyCar március 24-én rendezi fennállása első versenyét a COTA-n.

 

cota1.png

 

 

 

További érdekességekért, információkért, naprakész hírekért az amerikai autóversenyzés világából kövesd az USAracing Facebook-oldalát:

USAracing

 

kép: IndyCar