Az utolsó pillanatban maradt ülés nélkül az IndyCar legígéretesebb újonca
Keserű sztori egy álomszerűen induló, néhány hónap leforgása alatt azonban omladozni kezdő csapatról és a fiatal tehetségről, aki ezt a legjobban megszívta.
Patricio O’Ward hivatalosan bejelentette, hogy távozik a Harding Steinbrenner Racingtől.
A 19 éves mexikói versenyzőt sokan már előre az idei IndyCar-szezon legígéretesebb újoncának kiáltották ki.
O’Ward a 2018-as Indy Lights bajnoki cím megszerzése után rögtön lehetőséget kapott a Harding Steinbrenner Racingtől a legnagyobbak közötti bemutatkozásra. A fiatal pilóta az IndyCar sonomai idényzáróján – amelyre a csapat az Andretti Autosport tecnikai támogatásával nevezett – egyből az ötödik helyre kvalifikálta magát, majd magát a versenyt a kilencedikként zárta.
Az IL összetettbeli második helyezettje, a gárda második gépével ugyanekkor debütált Colton Herta eközben a tizenkilencedik pozícióból indulva végül a huszadik lett.
A HSR néhány héttel később megerősítette, hogy 2019-nek immár két teljes szezonos autóval vágnak neki, amiket O’Ward, valamint Herta terelgethet majd.
Az elmúlt hónapok során azonban egyre inkább sötét felhők kezdtek gyülekezni a gárda felett. Hiába szállt be társtulajdonosként a New York Yankeest irányító, dollármilliárdos dinasztia sarja, a 22 éves George Steinbrenner IV, a megfelelő szponzorációs hátteret mégsem sikerült előteremteni.
Az amerikai sajtóban olyan hírek is megjelentek, hogy a Honda is belevert egy koporsószeget a HSR programjába, mivel csak egyetlen teljes szezonos autót akartak ellátni erőforrásal, a másodikat mindössze az Indy 500 erejéig vállalták volna be. Ezt az információt később az NBC megkeresésére a Honda egy tisztviselője cáfolta.
A HSR a február eleji, Laguna Seca-i kollektív tesztet teljes egészében kihagyta, ezzel párhuzamosan pedig azt is közölték, hogy a soron következő, COTA-n rendezendő körözésnek csak egy autóval vágnak neki.
Mivel az Andretti Autosporttal szoros kapcsolatban álló Bryan Herta fiának, azaz Coltonnak – aki nem mellesleg gyerekkora óta jó barátságban áll Steinbrenner IV-ral – helye betonbiztosnak számít a gárdánál, kézenfekvőnek tűnt, hogy a kialakult szituáció szenvedő alanya a mexikói lehet.
A problémák kapcsán egyre több spekuláció jelent meg a sajtóban O’Ward bizonytalan helyzete kapcsán.
Meg nem erősített hírek szerint míg Herta financiális hátterének biztosítását teljes egészében Steinbrenner vállalta magára, addig O’Ward szponzorációját -az egyébként jelenleg egy anyagilag igencsak megterhelő válóperben is érintett- Harding próbálta megoldani.
Mint már tudjuk, sikertelenül.
Alig 30 nappal a szezon kezdete előtt tehát ott állt O’Ward egy teljesen bizonytalan ülésre szóló kontraktussal.
A kérdőjeleket most már pont váltotta fel, miután Patricio maga jelentette be, hogy saját kérésére távozik a HSR-től és máshol próbál szerencsét.
„A Harding Steinbrenner Racing támogatja abbéli döntésemet, hogy felbontsam a velük való szerződésem és ezáltal esélyem legyen rá, hogy találjak magamnak egy új csapatot mielőtt még elkezdődne a 2019-es szezon” – olvasható az O’Ward által kiadott sajtóközleményben. „Most teljes mértékben arra koncentrálok, hogy ráleljek a megfelelő lehetőségre és arra, hogyan használjam fel idén az Indy Lights-ösztöndíjamat.”
A HSR mindeddig nem kommentálta a történteket. Az azonban már borítékolható, hogy ha nem történik valami igazán nagy csoda, akkor az IndyCar idei rajtrácsának létszáma máris egy teljes szezonos autóval csökken.
O’Ward már most nagy népszerűségnek örvend hazájában – ahol az IndyCar egyébiránt évek óta próbál egy futamot összehozni, de többek közt helyi versenyzők hiányában a próbálkozások eddig dugába dőltek -, ami a januári Race of Championsön még tovább fokozódott, miután honfitársai üdvrivalgása közepette olyan neveket győzött le, mint David Coulthard, Mick Schumacher és Johan Kristoffersson.
Jelen állás szerint nagyon kicsi az esély arra, hogy a mexikói így alig egy hónappal a szezon startja előtt meg tud kaparintani egy teljes idényre szóló szerződést. Pláne, hogy már szinte valamennyi, egész évre nevezendő autó foglaltnak minősül.
UPDATE:
Az Indy Lights 2016-os és 2017-es bajnoki második, valamint 2018-as harmadik helyezettje, Santiago Urrutia sem tudta szó nélkül hagnyi az O’Warddal történteket.
„Milyen amatőr csapat a Harding Steinbrenner Racing!” – írt az uruguayi Twitterén. „Ennek nem lenne szabad megtörténnie az IndyCarban. Velem ugyanezt csinálták tavaly. Mike Harding kezet rázott velem 2017 végén és azt mondta ‘üdvözöllek a csapatnál, a csapattársad Gabby Chaves lesz’. Remélem hamarosan találsz helyet Patricio O’Ward.”
Tehát jelen állás szerint Hardingék már három fiatal pilótát vágtak át a teljes szezonos kontraktus ígéretével: O’Wardot, Urrutiát és Chavest. Utóbbit tavaly már full idényre szerződtették, ennek ellenére mégis csak 13 futamon indulhatott a 17-ből.
További érdekességekért, információkért, naprakész hírekért az amerikai autóversenyzés világából kövesd az USAracing Facebook-oldalát:
USAracing
képek: IndyCar
“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough