Veszélybe kerülhet a Harding Steinbrenner Racing IndyCar-programja

Veszélybe kerülhet a Harding Steinbrenner Racing IndyCar-programja

Sikersztoriként indultak, mostanra viszont már úgy tűnik, csodára van szükségük ahhoz, hogy mindkét autójukkal ott legyenek a rajtrácson.

 

A Harding Racing a 2017-es Indianapolis 500-on ejtette meg bemutatkozását a volán mögött Gabby Chaves-zel.

A gárda elnöki posztjára sikerült megnyerni az IndyCar korábbi versenyzésért felelős igazgatóját, Brian Barnhartot, tanácsadóként pedig nem kisebb név vállalt aktív szerepet a projektben, mint maga Al Unser Jr..

A csapat 2018-ban már a teljes szezonra nevezte a 88-as számú Dallara-Chevyt, aminek gazdája továbbra is Chaves maradt. A fiatal kolumbiai azonban mégsem örülhetett sokáig, hiszen a szezon tizenkettedik, kanadai fordulója előtt váratlanul parkolópályára helyezték, mondván a jövőre vonatkozó tervek miatt több pilótát is ki akarnak próbálni a hátralévő futamokon. Torontóban, Mid-Ohión és Poconón végül Conor Daly kapott lehetőséget, Chaves pedig Gatewayen és Portlandben térhetett vissza az autóba,  a szezonzáró, sonomai viadalon viszont újfent ülés nélkül találta magát.

A Sonoma Grand Prix-n a csapat már két autóval képviseltette magát, amelyekkel két ifjú tehetség ejthette meg IndyCar-debütálását a friss Indy Lights bajnok Patricio O’Ward és a Freedom 100 győztes, „civilben” Bryan Herta  fia, Colton Herta személyében.

Előbbi mexikói főkategóriás debütálása ráadásul átlagon felülinek bizonyult, miután az ötödik helyről rajtolva végül a kilencedikként látta meg a kockás zászlót.

Alig egy héttel később a gárda előállt fennállása addigi legfontosabb bejelentésével, miszerint George Steinbrenner IV – aki már Sonomán is támogatta a Herta által vezetett gépet – társtulajdonosként is beszáll az ebből adódóan immár Harding Steinbrenner Racingbe.

A New York Yankeest irányító, dollármilliárdos dinasztia sarja ezzel az IndyCar történetének valaha volt legfiatalabb tulajdonosa lett a maga 22 évével.

A HSR azt is hivatalosan megerősítette, hogy a 2019-es szezon valamennyi versenyére neveznek mindkét autójukkal, amelyek volánjai mögött O’Ward és Herta küzdhet majd a helyezésekért, motorpartnerük pedig a Honda lesz.

Minden meseszerűnek tűnt, mígnem tavaly év vége felé el nem kezdtek sokasodni a csapat szponzorációs gondjairól szóló hírek.

hsr.jpg

Colton Herta, George Steinbrenner IV, Mike Harding és Paticio O’Ward

 

A HSR a február 8-án, Laguna Secán rendezett kollektív tesztre el sem utazott, Mike Harding pedig azt is megerősítette, hogy az egy héttel későbbi, COTA-n esedékes körözésen is mindössze csak egyetlen géppel vesznek részt.

„Egy autót küldünk, ezzel jól áll minden és készen állunk arra, hogy bevessük” – nyilatkozta a RACER-nek Harding. „A negatív rész, hogy sajnos jelenleg csak ez az egy autó áll készen, úgyhogy meg fogjuk osztani a két versenyzőnk között. […] A dolgaink nem mozdultak előre olyan gyorsan és sikeresen, mint amiben reménykedtünk azóta, hogy megszületett ez a partnerség [Steinbrennerrel], és nem azért, mert nem próbálkoztunk. Nagyon sok tárgyaláson vagyunk túl, de ez egy lassú folyamat. Ennek ellenére mi továbbra is teljes gőzzel haladunk előre.”

Az alapító/társtulajdonos további reményét fejezte ki azt illetően, hogy a szezonnyitó St. Petersburg-i versenyen már az előzetes terveknek megfelelően képesek lesznek mindkét gépet indítani.

Ha mégsem sikerül időben megoldani a szponzorációs gondokat az akár még az IndyCar régóta tervezgetett mexikói visszatérésére is hatással lehet.

A közép-amerikai országban való versenyrendezés már évek óta terítéken van a szérián belül, az egyik legfontosabb eleme azonban a sikeres megvalósításnak egy teljes szezonos, helyi pilóta jelenléte lenne. Erre tökéletesen alkalmasnak bizonyulna a Mexikóban már most hatalmas népszerűségnek örvendő O’Ward, aki tavaly megszerezte az Indy Ligths bajnoki címét, majd – mint arról fentebb szó esett – megejtette több, mint lenyűgöző debütálását is a legnagyobb osztályban.

Sajtóértesülések szerint azonban Herta helye betonbiztos, így ha végül csak egyetlen autót tud a HSR indítani a szezon során, akkor a történet nagy vesztese egyértelműen O’Ward lehet.

Attól nem kell tartani, hogy Patriciót nem fogjuk látni a mezőnyben, hiszen legrosszabb esetben is három futamon biztosan ott lesz, köszönhetően az IL-titulussal járó egymillió dolláros ösztöndíjnak, ami három IndyCar-versenyen való indulást garantál számára, beleértve a 103. Indianapolis 500-at.

Ez azonban messze nem egyenlő a full idényre szóló programmal, a HSR pedig abban sem lehet biztos, hogy adott esetben O’Ward náluk fogja érvényesíteni az ösztöndíját.

A mexikói RECORD magazin szerette volna megszólaltani O’Wardot, aki azonban ügyvédjén keresztül azt üzente, nem kíván nyilatkozni az ügyben.

 

 

 

képek: IndyCar