Helio Castroneves idén is ott lesz Indianapolisban és Le Mans-t is megcélozta

A brazil sztár bejelentette, hogy a várakozásoknak megfelelően 2019-ben is részt vesz az IndyCar mindkét indianapolisi versenyén. Ha pedig minden jól megy, pár héttel később a Le Mans-i 24 óráson is megejtheti debütálását.
Eddig is számítani lehetett rá, most azonban Castroneves hivatalosan megerősítette, hogy a tavalyi évhez hasonlóan idén is visszatér az IndyCar mezőnyébe, méghozzá a széria két Indianapolis Motor Speedwayen rendezendő futamán, a road vonalvezetésen esedékes IndyCar GP-n, valamint a 103. Indianapolis 500-on.
A 43 éves pilóta természetesen ezúttal is Team Penske #3 Dallara-Chevyjének volánja mögött vág neki a Május Hónapnak, fő célja pedig nem más, mint, hogy tíz évvel a harmadik Indy 500 győzelme után újra elsőként szelje át az IMS 2.5 mérföldes ováljának célvonalát.
„Ezt megelőzően az Indy GP-n is ott leszek, hogy felvegyem a ritmust” – mondta Castroneves. „Muszáj lesz némi technikai változtatásokat eszközölni az autón annak érdekében, hogy a lehető legoptimálisabb legyen. A jó hír számomra az, hogy az IndyCarban nem lesznek oválok az Indy 500 előtt, ami segít abban, hogy egyenlő feltételek mellett hajtsak pályára a teljes szezonos srácokkal. Nem engedhetjük meg magunknak azt, ami tavaly történt.”
Castroneves 2017 végén fejezte be teljes munkaidős IndyCar-karrierjét, de továbbra is maradt a Team Penske kötelékében.
A Roger Penske gárdájához 2000 óta hűséges brazil tavaly már az Acura Team Penske színeiben mérette meg magát az IMSA WeatherTech SportsCar Championshipben. A
sportautó-program mellett a Kapitány már 2018-ban is a rendelkezésére bocsátotta a gárda negyedik gépét Indianapolisra. A frissen bevezetett univerzális aero kittel felvértezett autóval Castroneves a tizedik helyről indulva a hatodikként ért célba az Indy GP-n.
Az Indianapolis 500-on a nyolcadik rajtpozíciót kaparintotta meg és szinte végig az élmezőnyben autózott, mígnem a 146. körben falnak nem csapta a munkaeszközét.
„Eltávolíthattok engem az IndyCarból, de az IndyCar soha nem fog elhagyni engem” – summázta érzelmeit Helio, aki a múlt heti Daytona 24-et a #5 Acurával az összetett harmadik helyén zárta Alexander Rossi és Ricky Taylor oldalán.
Helio az IMSA 2018-as, Mid-Ohió-i győzelmét ünnepli csapattársával, Ricky Taylorral
A veterán pilóta elmondása szerint egyre jobban érzi magát a sportautózás világában, egyik legnagyobb vágya pedig, hogy a híres Le Mans-i 24 óráson is bemutatkozhasson.
A projekthez – amire Roger Penske is áldását adta – Castroneves egyre közelebb jár, de egyelőre semmi hivatalosról nem tud (vagy akar) beszámolni.
A brazil elmondása szerint egyaránt érdeklődik a prototípus és a GT-osztály iránt, de ha lehetőség kínálkozik, akkor inkább az előbbire tenné a voksát.
„Mindkettőre nyitott vagyok, de egy LMP autó ideálisabb lenne számomra, mivel most is ilyesmivel versenyzem [az IMSA-ban], nem lenne sok értelme valami mással próbálkozni.”
A hírek szerint Castroneves egyik lehetséges csapata a European Le Mans Seriesben szereplő, Le Mans-ban az LMP2-ben indló RLR Msport lehet, amely mindenképpen egy nagy nevet szeretne magának tudni az egynapos viadalon, miután ELMS-pilótájuk, Bruno Senna a legendás versenyen a Rebellion Racinggel méreti meg magát.
A Motorsport értesülései szerint azonban még nincs eldöntve, hogy ki fogja betölteni az Oreca 07-ben üresen álló helyet.
„Számos versenyző van a listánkon és biztos vagyok abban, hogy egy Sennáéhoz hasonlóan nagy, vagy akár még nagyobb nevű pilóta lesz az autóban” – nyilatkozta Nick Reynolds, az RLR tulajdonosa.
További érdekességekért, információkért, naprakész hírekért az amerikai autóversenyzés világából kövesd az USAracing Facebook-oldalát:
USAracing
képek: IndyCar, Team Penske

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough