Jelentős előrelépést tett a Schmidt Peterson Motorsports

Jelentős előrelépést tett a Schmidt Peterson Motorsports

Az SPM hivatalosan bejelentette, hogy kiterjesztették kapcsolatukat az Arrow-val, aminek értelmében a cég az idei évtől kezdve a csapat névadó szponzora lesz.

A Sam Schmidt és Ric Peterson tulajdonában lévő, immár Arrow Schmidt Peterson Motorsports névre hallgató alakulat 2014-ben létesített partnerkapcsolatot a technológiai vállalattal. A közös munka végül olyan gyümölcsözőnek bizonyult, hogy a cég a következő szezontól már a csapathoz újonnan szerződött James Hinchcliffe #5 Dallara-Hondájának főszponzorává lepett elő.

Az elmúlt évek folyamán az SPM aktív szerepet vállalt az Arrow ‘SAM Project’ (semi-autonomous motorcar) fejlesztésében, aminek részeként a 2000-ben elszenvedett tesztbalesete óta nyaktól lefelé bénult Schmidt már többször is pályára hajthatott a fejmozdulatokkal irányítható Corvette-tel.

Ezen program a mai napig kiemelt szerepet tölt be nem csak Schmidt, de a komplett csapat életében is, remek promóciós lehetőséget kínálva számukra.

Az SPM és az Arrow közti együttműködés most újabb szintet lépett.

A 2019-es NTT IndyCar Series szezontól a céget már a csapat névadó szponzoraként jegyzik, ami többek közt azt is jelenti, hogy az idei évtől mindkét teljes szezonos, tehát az eddigiekkel ellentétben már nem csak a Hinchcliffe által vezetett #5, de Marcus Ericsson munkaeszközeként szolgáló #7 Dallara-Honda is az Arrow támogatását élvezi, magán viselve a jellegzetes arany-fekete festést.

„Ezzel a bejelentéssel mondhatni életem álma valósult meg” – mondta Schmidt. „Az Arrow-nak köszönhetően újra volán mögé ülhettem azután, hogy lebénultam és emberek millióihoz hasonlóan az életem gyökeresen megváltozott. Most, hogy a csapatunk névadó szponzorai lettek, megadták nekünk a forrásokat ahhoz, hogy egy másik életre szóló álmunkat is valóra váltsuk és megnyerjük az Indy 500-at, valamint az IndyCar bajnoki címét.”

arrow01.jpeg

Az újonc Ericsson lelkesen várja az első éles bevetését a bajnokságban.

„Amikor kiderült, hogy nem folytathatom az F1-ben, azonnal más lehetőségek után kezdtem nézelődni. Az IndyCart évek óta követem és most igazán nagy lendületet vettek, remek csapataik vannak nagyszerű versenyzőkkel. Minden új számomra, nem csak a gárda de a pályák és maga az ország is. Az SPM-nél fantasztikus emberek vannak, beleértve a csapattársaimat, akikre támaszkodhatok. James elképesztő srác és nagyon tapasztalt. Rengeteg dolgot kérdeztem már tőle az autó vezetéséről, ahogyan Robbie-t [Wickens] is faggattam az IndyCarról, mindenki nagyon segítőkész abban, hogy felvegyem a ritmust.”

A hivatalos bemutatón az SPM nem csak Hinchcliffe és Ericsson gépeit, de a sérült Robert Wickens 6-os számú, szintén az Arrow színeit viselő járművét is színpadra állította, újra nyomatékosítva, hogy az autó az ígéretükhöz híven csak arra vár, hogy a kanadai – aki személyesen is részt vett az eseményen – készen álljon a visszatérésre. 

„Remek karrierem volt a Mercedesnél a DTM-ben, de emellett nagyon üzleties is volt ott a légkör” – magyarázta a színpadon kerekesszékében mosolygó Wickens. „Amikor átigazoltam az IndyCarba, olyan érzés volt, mintha a friss levegőt szívnék, ráadásul jöttek a jó eredmények és együtt dolgozhattam a legjobb barátommal [Hinchcliffe]. Fantasztikus időszak volt egészen addig, amíg rosszra nem fordultak a dolgok… Most először látok versenyautót azóta, hogy ott voltam a poconói futam rajtrácsán. Legszívesebben beleugranék! Annak ellenére, hogy csak egy naptári éve vagyon a csapattal, a támogatásuk elképesztő! Hálás vagyok a tavalyi lehetőségért, és még hálásabb azért, mert megvan a lehetőségem arra, hogy a jövőben is velük versenyezhessek. Jól érzem magam és örülök, hogy itt lehetek. Boldog vagyok, hogy egy ilyen csodálatos csapatom van, akik idehoztak engem és egy autót is, hogy megmutassák, elkötelezettek felém és a felépülésem iránt.”

Az SPM saját programja mellett a Meyer Shank Racinggel is technikai partnerségben áll, aminek köszönhetően a gárda 60-as számú Dallara-Hondája előreláthatólag tíz idei futamon is elindulhat a brit Jack Harvey-val a volán mögött.

 

 

További érdekességekért, információkért, naprakész hírekért az amerikai autóversenyzés világából kövesd az USAracing Facebook-oldalát:

USAracing

 

képek: Arrow Schmidt Peterson Motorsports