Japán óriáscég lett az IndyCar új főszponzora

Japán óriáscég lett az IndyCar új főszponzora

Az amerikai open-wheel szakág legmagasabb osztálya az idei évtől fogva az NTT IndyCar Series néven fut tovább.

Több, mint egy évnyi bizonytalanság után az IndyCar hivatalosan bejelentette, hogy az NTT Corporation lép a széria főtámogatói posztjáról leköszönt Verizon helyébe.

Mint ismeretes, a telekommunikációs vállalat 2017 októberében közölte, hogy nem kívánnak élni az újabb öt évre szóló opciós jogukkal és 2018 végén befejezik szerepvállalásukat, mint az IndyCar névadó szponzorai.

A bajnokság anyacégének, a Hulman & Companynek elnök-vezérigazgatója, Mark Miles a menedzsmenttel együtt az elmúlt tizennégy hónap során keményen dolgozott annak érdekében, hogy megtalálják a Verizon utódját.

A korábbi hírek szerint közel egy tucatnyi, nemzetközi vállalattal folytak tárgyalások, a befutó pedig végül a távközlési óriás Nippon Telegraph and Telephone Corporation lett.

 

A cég számára nem ismeretlen terep az IndyCar, lévén leányvállalata, az NTT Data már hosszú évek óta kiemelt szponzora a Chip Ganassi Racingnek.

A nagy bejelentésre a 2019-es Detroiti Autószalon második napján, január 15-én került sor.

Az NTT nem csak a főtámogatója lesz az IndyCarnak, de hivatalos technológiai partnerként is fogja jegyezni a szériát, valamint az Indianapolis Motor Speedwayt, beleértve annak két ikonikus versényét, az Indianapolis 500-at, és a NASCAR Cup Brickyard 400-át.

A technikai kapcsolat részeként az elkövetkezendő években a rajongók számos újdonságra számíthatnak, mint például az IndyCar mobil applikációjának teljes megújítása, az NTT Smart Platformja pedig nagy támogatást fog nyújtani a versenypályáknak is annak érdekében, hogy minél közelebb hozzák a sportot a nézők számára.

„Az erőteljes technológiai partner kritikus fontosságú az IndyCar folyamatos növekedése szempontjából, ezért nagy izgalommal tölt el bennünket, hogy az NTT-t az új főszponzorunkként üdvözölhetjük” – mondta Miles. „Az IndyCar népszerűségének növekedése tanúsítja, hogy a sportunkat olyan elérhetővé tettük a rajongók felé, amennyire csak lehetséges és a jövőben is ezt a küldetést szeretnénk folytatni. A Chip Ganassi Racing révén megvan már a múltunk az NTT-vel az NTT Data révén. Tudjuk, hogy ez a partnerség segíteni fog nekünk abban, hogy , mint a világ legversenyképesebb szériája, a rajongók új generációját érjük el.”

A hivatalos sajtótájékoztatón Miles azt is elárulta, hogy az NTT rendkívüli érdeklődést mutat az IndyCar USA-n kívüli terjeszkedése iránt, ami hosszú évek óta a bajnokság egyik kiemelt célkitűzésének számít.

„A stratégiánk, miszerint szeretnénk pár nemzetközi versenyt is rendezni kimondottan vonzó lehetőségnek számít az NTT számára. Nagyon sok országban vannak üzleti érdekeltségeik.”

Az IndyCar – amelynek jelenleg csak egyetlen USA-n kívüli futama van a kanadai Honda Indy Toronto képében – keményen dolgozik azon, hogy legalább további két nemzetközi versennyel bővítsék a 2020-as naptárat.

Ennek kapcsán előrehaladott megbeszélésék folynak az ausztráliai Surfers Paradise-ra való visszatérésről, továbbá szóba került már egy esetleges argentín kiruccanás is.

Az NTT nem meglepő módon egy újabb, japán viadalt szorgalmaz.

„Volt már IndyCar verseny Japánban és mi még többet szeretnénk látni” – jelentette ki a vállalat alelnöke, Tsunehisa Okuno. „Ha tető alá tudjuk hozni az egy nagyon jó rálátást nyújtana az ottani ügyfeleink számára arról, hogy mit is csinálunk a nagyobb piacokon.”

logo.png

 

A RACER értesülései szerint a kontraktus létrejötte még a tavaly szeptemberi, sonomai szezonzáróra vezethető vissza, amikor is a Chip Ganassi Racing vezérigazgatója, Doug Duchardt meggyőzte az IndyCar elnökét, Jay Frye-t arról, hogy érdemes felkeresni az NTT-t, mivel a cég hajlandóságot mutat a szériában való bővebb szerepvállalás iránt.

A tárgyalások sikeres alakulásának hála az IndyCar vezérkara, kiegészülve a 2017-es Indianapolis 500 győztesével, Takuma Satóval novemberben Tokióba utazott, hogy finalizálják a részleteket.

„Ez egy hatalmas esély számunkra arra, hogy bemutassuk az embereknek az NTT-t” – mondta Okuno „Mindenki hallott már az IndyCarról és van lehetőség az európai és a japán piacon való növekedésre. Az NTT egy világcég, Észak-Amerika pedig egy rendkívül fontos piac számunkra. Úgy véljük, hogy izgalmas dolgokat tudunk nyújtani az Indyvel az NTT technológiáját felhasználva.”

A korábban csak „Japán AT&T-jeként” emlegetett NTT éves bevétele meghaladja a 106 milliárd dollárt.

A technológiai gigavállalat eddigi projektjei között megtalálható például az ausztráliai Victoria állam tömegközlekedési rendszerének digitalizálása és szintén ők voltak azok, akik a vatikáni könyvtárat online formába ültették.

Az NTT nevéhez fűződik továbbá az amerikai légierő ellátmányozási rendszerének üzemeltetése, továbbá olyan autógyártókkal is szoros kapcsolatban állnak, mint pl. az Audi és a BMW.

„Az NTT büszke arra, hogy az IndyCarral társulva felgyorsíthatja az okos versenyzés jövőjét” – mondta Jun Sawada, az NTT vezérigazgatója. „A technológiai innovációk révén megvan a lehetőség arra, hogy drasztikusan megváltoztassuk a sportot és a szurkolói élményt. Az NTT és partnereink célja, hogy életbe léptessük az okos világot, ahogyan tettük már az okos várossal, az okos szórakoztatással, az okos mobilitással és az okos gyártással is. Hosszú és sikeres tapasztalatunk által, beleértve a mobilalkalmazásokat, elemzéseket és felhasználói élményeket, segíteni fogjuk az IndyCart abban, hogy alapot teremtsen a rajongók új generációjának világszerte, akik a versenyzést sokkal inkább élveznék több digitális formátumon keresztül.”

Jelen partnerség létrejötte nem befolyásolja a Ganassiékkal fennálló kapcsolatot. Az NTT Data októberben hosszabbította meg szerződését a gárdával, aminek köszönhetően továbbra is kiemelt szponzora marad a 10-es számú – az idei évtől az újonc Felix Rosenqvist által vezetendő – Dallara-Hondának.

A 2019-es NTT IndyCar szezon március 10-én, a floridai St. Petersburg utcáin veszi kezdetét. 

 

  

További érdekességekért, információkért, naprakész hírekért az amerikai autóversenyzés világából kövesd az USAracing Facebook-oldalát:

USAracing

 

 

képek: IndyCar