Teljesen önálló csapatként vág neki a McLaren a 2019-es Indy 500-nak

A gárda nem csak egy teljesen független programot kíván létrehozni, de az sem kizárt, hogy több autót is hadrendbe állítanak.
Szombat délután bombaként robbant a hír, miszerint a wokingi alakulat 2019-ben visszatér az Indianapolis 500-ra, méghozzá Fernando Alonsóval a volán mögött.
A hivatalos sajtóközleményt olvasva rögtön szemet szúrhatott a tény, hogy a McLaren egyetlen szót sem ejtett arról, hogy a programot a 2017-hez hasonlóan egy már meglévő IndyCar-csapat partnereként ejtené meg.
Mint ismeretes tavaly, 38 év hiátus után az Andretti Autosport oldalán tértek vissza a világ legnagyobb múltú pályaversenyére, a két gárda közötti kapcsolat pedig olyannyira gyümölcsöző volt, hogy még az időközben kútba esett teljes szezonos projektet is együtt tervezgették.
A mostani hivatalos bejelentést követően Michael Andretti azonban nem volt rest rögtön billentyűzetet ragadni és Twitter-profilján megírta, hogy a jövő évi programban is hasonlóképpen érintettek lesznek, mint 2017-ben.
Az ominózus tweet azonban fura módon rövid idő múlva törlődött, néhány órára rá pedig a rajongók őszinte összezavarodására már Zak Brown úgy nyilatkozott, hogy a McLaren ezúttal teljesen önálló programban gondolkodik.
„[Az Indy 500-as projekt] a McLaren Racing által lesz véghezvíve” – nyilatkozta Brown. „Egy teljesen különálló versenycsapat lesz létrehozva. Mi egy nagy alakulat vagyunk, rengeteg forrással és teljes mértékben biztos vagyok abban, máskülönben nem is neveznénk, hogy a maximumot tudjuk nyújtani az F1-ben és Indyben is anélkül, hogy a két dolog veszélyeztetné egymást. Olyan emberekkel fogunk együtt dolgozni, akik jelenleg nem képezik a részét a Forma 1-es csapatunknak. A már meglévő kapcsolatainkból építkezünk, ez egy teljesen új McLaren nevezés lesz.”
Brown elmondása szerint pontosan ez volt az eredeti célkitűzés is.
„Mindig is az volt a vágyunk, hogy McLaren Racingként induljunk. Legutóbb viszont annyira kevés idő állt rendelkezésre, hogy szerintem lehetetlen lett volna ezt összehozni; a bejelentésünk és a verseny között mindössze hat hét volt, ilyen gyorsan képtelenség felállítani egy csapatot. Számunkra és a részvényeseink számára viszont mindig az volt a cél, hogy McLaren Racingként menjünk Indybe. Ezért tettem meg ma ezt a bejelentést, hogy elég időnk maradjon összerakni a forrásainkat és az embereket ahhoz, hogy végre önálló gárdát formáljunk.”
A RACER kérdésére, miszerint a McLaren Racing számára megérné-e egynél több autót is indítani, Brown csak sejtelmesen mosolygott:
„Nem hiszem, hogy ezt most kommentálni fogom.”
IndyCar körökben az egész idei nyarat átívelte a kérdés, hogy vajon a McLaren tényleg beszáll-e a teljes szezonra is a szériába.
Hosszas huzavona után azonban októberben végül a csapat közölte, nem állnak készen arra, hogy már 2019-ben ott legyenek a mezőnyben valamennyi versenyen.
A jövő évi, önálló Indy 500 projekt azonban már jó alap lehet arra, hogy 2020-ban tényleg harcba szálljanak a bajnokságban is.
„Nyilvánvalóan abban a helyzetben leszünk, ahol meglesznek a felszerelések, az emberek és a források, tehát ez egy jó kezdet lehet, ha végül úgy döntünk, belevágunk egy teljes szezonos programba.”
Bővebb részleteket Brown nem árult el, így az sem zárható ki, hogy fennáll majd egyfajta – pl. technikai – partnerség az Andretti Autosporttal. Legalábbis ez megmagyarázná Michael Andretti fentebb említett, rejtélyesen eltűnt tweetjét.
További érdekességekért, információkért, naprakész hírekért az amerikai autóversenyzés világából kövesd az USAracing Facebook-oldalát:
USAracing
kép:IndyCar

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough