Az IndyCar tagadja, hogy 2020-ban versenyt rendez Rióban
November 7-én bombaként robbant a hír, miszerint az IndyCar hamarosan visszatérhet Brazíliába. A gond csak az, hogy a szériának erről mindaddig fogalma sem volt.
A nagy bejelentést nem más tette közzé Twitterén, mint Rio de Janeiro polgármestere, aki nyomatékként még egy videót is megosztott, rajta többek között már a tervezett utcai pálya előzetes vonalvezetésével.
Marcelo Crivella már szinte kész tényként közölte a 2020-ra datált utcai verseny tényét, hozzátéve, hogy személyes tárgyalásban áll az IndyCar illetékes tisztviselőivel.
A hír természetesen futótűzként terjedt el a rajongók körében, az pedig csak még hitelesebbé tette a dolgot, hogy a polgármester videóján már potenciális szponzorok is feltűntek.
Az ígéretesen induló projektből azonban, mint most kiderült, egyetlen „aprócska” elem hiányzott:
Mindennemű megállapodás az IndyCarral.
A RACER kérdésére a bajnokság egyik, meg nem nevezett tisztviselője elárulta, hogy a helyi kormányzat érdeklődik ugyan egy esetleges versenyrendezés kapcsán, az IndyCar tervei között azonban egyáltalán nem szerepel, hogy 2020-ban visszatér Brazíliába.
Néhány órával később az IndyCar hivatalos sajtóközleményben is megerősítette, szó sincs arról, hogy két év múlva Rióba látogatnának.
„Folyamatosan kutatjuk azokat az első osztályú városokat, amelyek otthont adhatnak a versenyeinknek. A sportunk a múltban már fantasztikus futamokat rendezett Brazíliában, amely ország nagyszerű pilótákat is adott nekünk. Ugyanakkor jelenleg csakis olyan lehetőségeket vizsgálunk, amelyek valóban létezőek.”
Tűkön ülve várjuk Crivella magyarázatát.
További érdekességekért, információkért, naprakész hírekért az amerikai autóversenyzés világából kövesd az USAracing Facebook-oldalát:
USAracing
kép: IndyCar
“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough