Nyilvánosságra hozták Robert Wickens sérüléseinek listáját

Nyilvánosságra hozták Robert Wickens sérüléseinek listáját

A család minden eddiginél részletesebb tájékoztatást adott a sérült versenyző állapotáról.

Robert Wickens augusztus 18-án, az IndyCar Pocono Racewayen rendezett ABC Supply 500 kilencedik körében szenvedett horrorbalesetet, aminek következtében súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

A 29 éves kanadai még Pennsylvaniában több, a gerincét, valamint végtagjait érintő operáción átesett, a helyzetének komolyságát pedig még inkább szemléltette, hogy hat napba telt, mire végre képes volt önállóan lélegezni.

Az első igazán pozitív fejleményt augusztus 30-án, csütörtökön jelentették be, miszerint Wickens állapota elég stabilnak bizonyult ahhoz, hogy az ortopédiai és neurológiai jellegű sérülések kezelésében élen járó, indianapolisi Metodista Kórházba szállítsák.

A család által most közzétett sajtóközlemény szerint a múlt hét folyamán a versenyző lábain és kezein újabb műtéteket hajtottak végre, amelyek szerencsére komplikációmentesen zárultak.

Ha minden a tervek szerint alakul, Wickens felépülése néhány napon belül egy rehabilitációs intézményben folytatódhat tovább.

„Köszönetet szeretnénk mondani mindenkinek azért a felénk áradó szeretetért, imákért és pozitív energiáért, amit Robert balesete óta folyamatosan kapunk” – idézi a pilóta hozzátartozóinak szavait a közlemény. „El vagyunk ragadtatva az IndyCar közösségének erejétől és támogatásától. Miközben Robert gyógyulása és rehabilitációja az elkövetkezendő hetekben és hónapokban tovább folytatódik, az önöktől érkező szeretetteljes üzenetek határozottan ösztönzőként fognak hatni rá.”

Az utóbbi hetekben nagy port kavartak az ex-versenyző, jelenleg az NBC IndyCar-szakkommentátoraként tevékenykedő Paul Tracynek a baleset után tett megnyilatkozásai, amelyekben tényként állította, hogy Wickens néhány törött csontot leszámítva teljesen rendben van.

Ezeket az információkat azonnal felkapta a komplett amerikai sajtó és néhány órán belül valamennyi vezető portálon meg is jelentették. A gond csak annyi, volt egyáltalán nem fedte a valóságot.

rp.JPG

Tracy szavai őszinte felháborodást váltottak ki nem csak a Wickens-családnál, de még a tévécsatorna vezetőségénél is, olyannyira, hogy egyes hírek szerint csak hajszálon múlt, hogy a 49 éves kanadait nem rúgták ki azonnali hatállyal.

Nem ez volt egyébként az első eset, hogy Tracy meggondolatlanul nyilatkozott egy sérült pilótáról. A 2011-es, Las Vegas-i tragédia után például nagy nyilvánosság előtt beszélt arról, hogy Dan Wheldon életjelei jók és várhatóan teljesen felépül majd. Mint kiderült, a brit ekkor már halott volt.

A két eset között azonban van egy nagy különbség: hét évvel ezelőtt Tracy még „csak” a mezőny egyik pilótája volt, nem pedig az NBC IndyCar-közvetítéseinek arca, az ezzel járó összes felelősséggel.

A Wickenshez közel állók továbbra sem felejtenek, legalábbis a sajtóközlemény nem is annyira burkoltan erre enged következtetni:

„Mivel nem hitelesített források közvetlenül Robert balesete után pontatlanul és engedély nélkül az állapotát kevésbé súlyosnak állították be, az átláthatóság és nyitottság érdekében egy listát adunk közzé s sérüléseiről, hogy igazából szemléltessük annak a súlyosságát, amin a fiunk/fivérünk/jegyesünk/barátunk/csapattársunk keresztül ment és az elkövetkezendő hónapokban is gyógyulni fog.”

A versenyzőt ért sérülések:

– Törés a mellkasi gerincszakaszon
– Gerincvelőt ért sérülések
– Törött nyak
– Sípcsont és szárkapocscsont-törés mindkét lábon
– Törések mindkét kézen
– Törések a jobb alkaron
– Törött könyök
– Négy törött borda
– Tüdőzúzódás

A gerincvelőt érintő sérülés súlyosságát továbbra sem tudták meghatározni és az orvosok szerint várhatóan hetekbe, de akár hónapokba is telhet, mire komplett képet kapnak róla.

bsf.JPG

Wickens a 2018-as IndyCar szezon szuperújoncának számított: tizennégy versenyből tízszer végzett a top 10-ben, ebből hétszer a legjobb ötben, négyszer pedig a dobogóra is felállhatott. Legjobb eredményét – két második helyet – az ISM Raceway oválján, valamint a Mid-Ohio Sports Car Course roadján érte el, rögtön debütáló futamán St. Petersburben pedig a pole-ból indulhatott. Az Indianapolis 500-on elért kilencedik helye révén pedig a verseny legjobb debütánsának is megszavazták.

Meggyőző teljesítménye révén annak ellenére is behozhatatlan előnnyel tett szert az év újonca címre, hogy a sérülései miatt az idény utolsó három futamán – beleértve a dupla pontozású sonomai szezonzárót – nem tud autóba ülni.

A Schmidt Peterson Motorsports a közleményben nyomatékosította, a jövőben is számít a kanadai szolgálataira.

„Miközben Robert folytatja felépülését, le szeretnénk szögezni, hogy a 6-os számú autó csakis Robert Wickensé. Nem számít, mennyi időre van szükség a teljes gyógyulásához, mi fenntartjuk neki a helyet. [A gépet az idei szezon utolsó két futamán vezető] Carlos Munoz nagyszerű munkát végez nekünk, hogy a 6-os autót életben tartsuk a bajnokságban és nagyra értékeljük azt a kemény munkát, amit belefektet, hogy segítsen nekünk befejezni a szezont. Robert előtt hosszú és nehéz út áll, de reméljük, hogy önök velünk együtt drukkolnak neki. Jobban. Erősebben. Gyorsabban.”

A Wickens-család tájékoztatása szerint a versenyzővel kapcsolatos újabb hivatalos híreket csak a rehabilitációs intézetbe való átszállítása után közölnek.

A továbbiakban már csak magától Roberttől várhatóak információk, amint úgy érzi, készen áll rá.

 

 

 képek: IndyCar, Twitter