Brutális rajtbalesetet és meglepetés Sato-győzelmet hozott a GP of Portland

Egy igazi őrült, az utolsó pillanatig kiszámíthatatlan versennyel tért vissza az IndyCar Oregonba.

Az amerikai open-wheel szakág csúcskategóriájának mezőnye tíz év hiátus után hajtott ismét pályára a Portland International Raceway 1.9 mérföld hosszú, 12 kanyarból álló roadján.

A viadal sikeres promóciójának hála a helyszíni érdeklődés minden előzetes várakozást felülmúlt, amit mi sem szemléltetett jobban, mint a lelkes rajongók tömegétől roskadozó lelátók.

A széria huszonöt autót számláló csipetcsapata pedig mindent meg is tett annak érdekében, hogy egy lenyűgöző show-val hálálja meg a bizalmat.

A 105 körös verseny rögtön egy hajmeresztő, már-már horrorisztikus balesettel vette kezdetét.

A rajtot jelző zöld zászló belengetését követően, a 3-as kanyarba érve James Hinchcliffe és Zach Veach összeakadtak, a káoszba pedig az érkező Sébastien Bourdais, Ed Jones, Graham Rahal, valamint Marco Andretti is belekeveredett. A láncreakció leglátványosabb pillanatát utóbbi amerikai produkálta, miután a levegőbe emelkedve átrepült Hinchcliffe #5 Dallara-Hondája felett, majd fejjel lefelé ért földet.

A brutális balesetben szerencsére senkinek nem esett bántódása, Andrettin kívül azonban a Schmidt Peterson Motorsports kanadaija is hálát adhatott az őrangyalainak, miután a fedélzeti kamerájának képei alapján csak nüanszokon múlt, hogy amerikai kollégájának alacsonyan szálló 98-as gépe nem találta el a fejét.

Az incidensben érintettek közül Jones és Andretti számára ezen a ponton véget is ért a verseny, míg Rahal csak négy további körig bírta. Hinchcliffe egy hosszadalmasabb szervizelés után vissza tudott ugyan térni a pályára, de csak a huszonkettedik helyen, huszonkilenc környi hátrányban fejezte be a viadalt.

Fent: a rajtbaleset kívülről; Lent: Hinchcliffe autójából nézve

 

A GP of Portland összességében véve az idei szezon talán legfordulatosabb, legkiszámíthatatlanabb fordulójává vált, amelyen a stratégia mellett kulcsszerepet játszott a mázlifaktor is.

Ez utóbbira ékes példa az ötödik bajnoki címére hajtó Scott Dixon, akit már rögtön a legelején csak egy hajszál választott el attól, hogy bedarálja az az ominózus rajtbaleset.

A kvalifikáción a tizenegyedik helyet megszerzett új-zélandi a káosz közepette kialakult, apokaliptikus porfelhőben egy pillanatra elvesztette az uralmát autója felett, de végül sikerült megfognia, ezzel pedig elkerülnie az esetleges sérüléseket.

A Chip Ganassi Racing klasszisa visszaesett a mezőny legvégére, ha pedig mindez nem lett volna elég, a negyvenedik körben még egy áthajtásos büntetést is kiróttak rá, mivel átlépte a pitben előírt sebességhatárt.

Dixon vitathatatlan képességei – nem hiába őt tartják sokan a jelenlegi mezőny legjobbjának – mellett azért a szerencse is a pártjára állt a jókor jött sárga zászlós szakaszok és legnagyobb ellenfeleinek betlijei képében.

A 38 éves veterán végül az ötödikként látta meg a kockás zászlót, ami azonban ennél is lényegesebb számára, hogy előnyét az összetettben még újabb három ponttal növelni is tudta, így a szezonzáró, duplapontos sonomai futamra 29 egységnyi előnnyel utazhat a másodikként jegyzett Alexander Rossihoz viszonyítva.

w_4.JPG

Power a falban 

 

Rossi a harmadik helyről indulhatott és összesen harminckét körön át vezette is a versenyt, az 56. körben andrettis csapattársa, Zach Veach megpördülése miatt elrendelt sárga szakasz azonban alapjaiban véve rengette meg a gondosan kidolgozott stratégiáját. A mezőny többségének ekkor beiktatott kiállása révén hirtelenjében már a középmezőny végén találta magát, a kockás zászlót pedig a nyolcadikként látta meg.

Hasonlóképpen nem teszi ki az ablakba ezt a futamot a pole-ból rajtolt Will Power sem.

Az ausztrál vesszőfutása a nyolcadik körben kezdődött műszaki gondok képében, majd a 43.-ven sikerült orral beleállnia a 11-es kanyarban lévő gumifalba. A Team Penske 2014-es bajnoka vissza tudott evickélni a pitbe, de a problémák sorozata tovább folytatódott, a váltó kezdte végképp feladni, az emiatt elnyúló pitkiállás következtében pedig végül csak a huszonegyedik helyen zárt hét kör hátrányban.

A csapattársával, Josef Newgardennel jelenleg holtversenyben, 87 egység lemaradásban a tabella harmadik pozíciójában jegyzett Power – a szezonzáró dupla pontozása miatt – matematikailag továbbra is esélyes maradt a titulusra, de reálisan kisebbfajta csodára lenne szüksége a bravúr véghezviteléhez.

Az intenzitásából szinte egy pillanatra sem veszítő versenynek természetesen akadtak nagy nyertesei is.

A legszélesebb mosoly Takuma Sato arcára ülhetett ki, aki az utolsó körökben hősiesen maga mögött tudta tartani a támadó-üzemmódban lévő, közel kétszer annyi push-to-pass másodperccel bíró Ryan Hunter-Reayt és szerezte meg végül IndyCar-pályafutása harmadik győzelmét.

Az RLL Racing pilótája – aki ezt megelőző két sikerét a széria legikonikusabb futamain, az Indy 500-on és a Grand Prix of Long Beach-en aratta – volt csapattársához viszonyítva 0.608 másodperces előnyben száguldott át a kockás zászló alatt, ezzel idei legjobb eredményét hozva.

sat.JPG

Sato, mint a világ legboldogabb embere 

 

“Volt egy pár kemény hétvégénk” – nyilatkozta autójából kiszállva Sato, aki a futamot csak a huszadik helyről kezdhette meg. “A sárga zászló nyilvánvalóan a segítségünkre volt, ugyanakkor az autónak is megvolt a sebessége. Nézzék meg ezeket a rajongókat… Azt hiszem, ez életem egyik legszebb napja.”

A másodikként befutó Hunter-Reay egy félreértéssel magyarázta az elszalasztott lehetőséget, miután a sárga zászló belengetését látva a hajrában a motort extrém üzemanyagkímélő fokozatra kapcsolta, ezalatt pedig nem volt elég erő az autójában ahhoz, hogy hatékonyan támadja Satót.

Ráadásul, mint kiderült teljesen feleslegesen váltott spórolásra, mivel a jelzés csak lokális volt, nem pedig teljes pályás.

A dobogó legalsó fokára Sébastien Bourdais állhatott fel. A Dale Coyne Racing versenyzője regnáló győztesként érkezett Portlandbe, miután az ezt megelőző utolsó itteni futamot ő húzta be még 2007-ben, a megboldogult Champ Car mezőnyében. A francia három szabadedzésből kettőt megnyert, beleértve a szombat délelőttit is, amelynek végén viszont sikerült istenesen összetörnie a #18 Dallara-Hondát. A gépet végül a DCR valódi csapatmunkában – a Pietro Fittipaldi 19-es és a Santino Ferrucci által terelgetett 39-es gépek szerelőinek aktív részvételével – sikerült kvalifikációra alkalmas állapotba hozni, olyannyira, hogy Bourdais egyenesen a negyedik rajtpozíciót csípte el.

A futamra azonban az első körben történt baleset miatt kis híján keresztet vethetett, a mezőny hátsó részébe esett vissza, de végül mégis csak sikerült a harmadikként zárnia.

“Köszönetet kell mondanom a csapatomnak mindazért, amit ezen a hétvégén tettek'”– mondta Bourdais. “Szuperbüszke vagyok rájuk. Soha ne add fel, mert nem tudhatod, hogy mi fog történni.”

A GP of Portland negyedik helyén Spencer Pigot végzett az Ed Carpenter Racing nagy örömére, ötödikként pedig a már említett Scott Dixon futott be.

Külön említést érdemel a detroiti duplaforduló – és a hírhedt F2-es botránya – után az IndyCarba visszatért Santino Ferrucci, aki huzamosabb időn át a top 10-ben, sőt a top 5-ben is autózott és minden esélye megvolt egy igazán jó eredményre, de végül egy műszaki hiba keresztül húzta a számításait.

A 2018-as IndyCar szezon utolsó versenyére szeptember 16-án, a Sonoma Racewayen kerül sor, amely viadal egyben az utolsó is lesz ezen a pályán.

 

pirr.JPG

 

képek: IndyCar

 

Kommentek

hirdetés

hirdetés

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy