Will Power lett az IndyCar 2018-as oválbajnoka! -

A Team Penske ausztrálja, mint a mezőny legjobb oválosa. Gondoltuk volna ezt akár öt-hat évvel ezelőtt?

Bár három versennyel a 2018-as IndyCar szezon vége előtt még tizenkét pilótának volt matematikai esélye a bajnoki címre, a legtöbben máris elkönyvelték, hogy a titulus Scott Dixon és Alexander Rossi között dől majd el.

Will Power azonban a Gateway Motorsprots Park 1.25 mérföldes oválján újfent nyomatékosította, hogy esze ágában sincs feladni a harcot és minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy az Indianapolis 500 győzelem mellett idén pályafutása második bajnoki trófeáját is a levegőbe emelje.

A villanyfényben rendezett Bommarito 500 előtt úgy tűnt, minden Dixon szája íze szerint alakul. Az új-zélandi a 2017-es Indy 500 óta most először indulhatott a pole-ból, az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy ezt nem két fergeteges kvalifikációs körnek, hanem a mostoha időjárásnak köszönhette, miután az eső miatt törölték az időmérőt, így a rajtrácsot az entrant (vagyis az autókhoz tartozó) pontállás szerint határozták meg.

A Chip Ganassi Racing négyszeres bajnoka rendesen oda is tette magát a futamon, amit jól példáz, hogy összesen 145 körön át haladt az élen a 248-ból. A hajrában azonban a Team Penske úgy döntött, mindent egy lapra tesz fel és Power egy villámgyors tankolás után padlóig nyomhatta a gázt.

Az ausztrál végül kicsivel több, mint 1.3 másodperccel győztes le amerikai kollégáját a befutó pillanatában, megszerezve ezzel idei harmadik, teljes karrierjét nézve pedig harmincötödik IndyCar-elsőségét. Ennek révén az összetettet vezető Dixonnal szembeni hátránya 81 egységről 67-re csökkent.

„Roger [Penske] a hajrában azt mondta, ‘gyerünk’ és így is tettünk” – summázta az elképesztő utolsó 16 körét Power. „Nagyszerű volt az autó, elég mérges voltam Dixonra, mivel rákényszerített a gumimaradékokra, de végül ez plusz motivációt jelentett számomra, hogy visszavágjak és az élre kerüljek. Nagyon szórakoztató volt, soha nem előztem még ennyi autót. Teljesen feltüzelt, amikor Roger azt mondta, csak nyomjam neki keményen.”

Az Indianapolis 500-on és most, Gatewayen aratott győzelme, valamint a poconói második helye révén Power nyerte az IndyCar oválbajnoki címét is, ami annak fényében eléggé ironikus, hogy alig fél évtizeddel ezelőtt még pontosan ezt a pályát tartották a legnagyobb gyengeségének.

Power első húsz IndyCar-győzelméből tizenkilencet road/street vonalvezetéseken szerzett, sőt, még az első huszonnyolc sikeréből is csak hármat tudott oválon aratni.

Az elmúlt öt évben azonban egyre jobban elkapta a fonalat a tradicionális, amerikai pályatípuson és jelenleg ott tart, hogy 2013-tól számolva már hatszor tudott nyerni ilyen létesítményekben. Ezen időtartam alatt senki sem volt képes ennél több oválgyőzelemre: a második legtöbbel büszkélkedő Ryan Hunter-Reay neve mellett is csak öt szerepel.

Sokak szerint ha a múltban erősebb lett volna a kizárólagos balkanyarokat tartalmazó vonalvezetéseken, egy helyett már akár két-három bajnoki cím is szerepelne a neve mellett.

A dolgok viszont a kezdetekhez képest 180 fokos fordulatot vetteék és ma már ilyen nyilatkozatok hagyják el a száját:

„Az oválok azok a pályák, amelyeken az utolsó két, három évben kijön a lépés nekem. Több oválversenyt nyertem, mint utcai, vagy épített pályást. Imádom az oválokat, a kedvenc részem az IndyCarban. Ez különbözteti meg a szériát minden mástól, élvezem az egészet, hogy hogyan lőjük be az autót ezekre a pályákra, majd miként vezessek, használjam ki az íveket és a légáramlatokat. Igen, ezek a kedvenceim az IndyCarban.”

A másodikként zárt Rossi a Hunter-Reay műszak hibája miatt életbe lépett sárga zászlós szakasz során, a 178. körben ejtette meg soros pitkiállását, aminek következtében egészen a nyolcadik helyre esett vissza, sőt, egy ponton még körhátrányban is találta magát.

A cél az volt, hogy mindenképpen a bajnokságbeli legnagyobb ellenfele, azaz Dixon előtt érjenek célba, tudván, hogy az új-zélandinak még biztosan hátra van legalább egy látogatás a piben.

Az üzemanyag-spórálás mellett Rossinak esélye sem volt arra, hogy befogja Powert, az elsődleges tervet azonban sikerült teljesíteni és a második helye révén újabb három pontot sikerült faragnia az IndyCar Jégemberével szemben, így két versennyel a vége előtt az amerikai hátránya már csak 26 egység.

A Power-Rossi-Dixon dobogós trió mögött a negyedikként Simon Pagenaud látta meg a kockás zászlót a Team Penske #22 Dallara-Chevjével, míg ötödikként az Andretti Autosport nagy örömére Zach Veachet intették le, aki ezzel a verseny legjobb újonca is lett.

A hatodik helyet az Ed Carpenter Racinges Spencer Pigot szerezte meg.

A regnáló bajnok Josef Newgarden a hetedik pozíciót csípte el, de a 28 esztendős amerikai 78 pontos hátránya ellenére továbbra is matematikailag esélyes maradt a címvédésre.

A top 10 sorrendjét a nyolcadikként célba ért Ed Jones (Chip Ganassi Racing), valamint az RLL Racing duója, Takuma Sato és Graham Rahal tette teljessé.

A verseny során két alkalommal volt szükség a pace car szolgálatára.

Először rögtön a rajtot követően kellett a pályára küldeni, miután Sébastien Bourdais a falnak csapta a Dale Coyne Racing #18 Dallara-Hondáját. A balesetben a franciának szerencsére a haja szála sem görbült, a futamot viszont már nem tudta folytatni.

A második sárga zászlós szakaszt a 173. körben ítélték meg köszönhetően Hunter-Reay – mint később kiderült üzemanyagnyomás-problémából kifolyólag – agonizáló autója miatt.

Az Andretti Autosport veteránja így az utolsó előtti, huszadik helyen fejezte be a futamot.

A 2012-es szezon legjobbjának utóbbi egy hete igencsak emocionálisan alakult. Poconón csak a csodának köszönhette, hogy a kilencedik körben történt horrorbalesetben nem találta telibe a fejét Robert Wickens felette átrepülő autója. Bár ő maga karcolás nélkül megúszta a bukást, újonc ellenfele azonban már nem volt ilyen szerencsés és súlyos sérülésekkel került kórházba, ahol több operációt követően jelenleg is ápolják.

A kanadairól pontosan a Gateway-i verseny előtt érkeztek pozitív hírek, amelyek szerint végre képes önállóan lélegezni, sőt, már a családtagjaival is kommunikál. Mindezek ellenére azonban Hunter-Reay szemmel láthatóan továbbra is a baleset hatása alatt áll és a kiesése után sem felejtette el megemlíteni pórul járt kollégáját.

„Valami történt az üzemanyag-nyomással, hirtelen csak meghalt. Igazán kár, mert meneteltünk előre. Jól éreztem magam a pályán. Kiábrándító, de ez a versenyzés. Csak Robbie-ra [Wickens] gondolok. Ami velem történt semmi ahhoz képest, amin most ő keresztülmegy.”

A Schmidt Peterson Motorsports Gatewayen csak James Hinchcliffe által képviseltette magát, miután úgy döntöttek, ezen a futamon nem indítotják Wickens #6 Dallara-Hondáját. A 31 éves kanadai mindenképpen jó eredménnyel szeretett volna tisztelegni csapattársa, egyben egyik legjobb barátja előtt, de végül be kellett érnie a tizenötödik hellyel.

Az IndyCar mezőnye legközelebb szeptember másodikán, a Portland International Racewayen csap össze.