Súlyosan megsérült Robert Wickens
A kanadai versenyző mellkasi, gerinc- és végtagsérüléseket szenvedett az IndyCar poconói versenyén történt horrorbukása során.
A Pocono Raceway trioválján rendezett ABC Supply 500 Alexander Rossi győzelmével zárult, a legnagyobb érdeklődésre azonban nem a bajnoki címért harcban lévő amerikai újabb sikere, hanem a verseny elején súlyos balesetet szenvedett Robert Wickens állapota tartott számot.
A Schmidt Peterson Motorsports újonca a futam hetedik körében, egy előzési manőver során akadt össze az Andretti Autosportot szolgáló Ryan Hunter-Reay-jel, aminek következtében a kanadai autója a levegőbe emelkedve először az ütközések energiáját elnyelni hivatott SAFER fal tetejére csapódott, majd onnan gellert kapva letarolta a pálya 2-es kanyarjában lévő kerítés egy részét.
Wickens kiemelése a járműve roncsaiból több, mint húsz percig tartott, majd ezután mentőhelikopterrel szállították a legközelebbi kórházba.
A horrorisztikus baleset láttán mindenki a legrosszabbtól tartott, így érthetően a rajongók egy emberként lélegeztek fel, amikor az IndyCar hivatalosan bejelentette, a 29 éves pilóta tudatánál van.
Az időközben újraindított verseny kockás zászlaját követően a széria újabb sajtóközleményt adott ki, miszerint Wickens „ortopédiai jellegű” sérüléseket szerzett, bővebb tájékoztatást a későbbiekre ígérve.
Az első, részletesebb információkat a kanadai állapotáról az NBCSN szakkommentátoraként tevékenykedő Paul Tracy szolgáltatta, aki Twitter-profilján arról számolt be, hogy honfitársa kartörést, kettős bokatörést és feltételezett csigolyatörést szenvedett, előreláthatólag pedig hétfő reggel meg is operálják.
Ezt követően, nagyjából fél órával később az IndyCar és a Schmidt Peterson Motorsports sajtóanyaga is napvilágot látott, amelyben – bár pontosan nem definiálták a fiatal versenyző állapotát -, de többnyire alátámasztották Tracy szavait, néhány pontban viszont az általuk felvázolt sérülések sokkal aggasztóbb képet sejtetnek.
A széria és a csapat tájékoztatás szerint Wickenst alsó végtagot, jobb kart és gerincet érintő sérülésekkel kezelik, továbbá mellkasi traumából fakadó zúzódásokat is szenvedett a tüdején. A versenyzőre MRI-vizsgálatok várnak, emellett pedig valószínűsíthetően operációra is sor fog kerülni, ennek várható idejéről azonban a hivatalos közleményben már nem adtak információt.
Robert Wickens a 2018-as IndyCar szezon „szuperújoncának” számít. Élete első versenyét a szériában, a szezonnyitóként funkcionált GP of St. Petersburgöt a pole-ból kezdhette meg és csak az utolsó körben, Alexander Rossival történt ütközése fosztotta meg attól, hogy a győzelem is az övé legyen.
Az eddigi tizennégy versenyén – beleszámítva Poconót is – hétszer zárt a top 5-ben, ebből négyszer állhatott dobogóra; kétszer annak harmadik és szintén kétszer a második fokára.
Az összetett tabellán jelenleg a hatodikként jegyzik.
Kapcsolódó cikk:
Sikeres műtéten esett át és stabil Robert Wickens állapota
Gerincműtét vár Robert Wickensre
kép: IndyCar

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough