HIVATALOS: Visszavonul Kasey Kahne

HIVATALOS: Visszavonul Kasey Kahne

A tizennyolcszoros Cup-futamgyőztes év végén pontot tesz teljes szezonos NASCAR-pályafutására.

Jeff Gordon, Tony Stewart, Carl Edwards, Dale Earnhardt Jr. és Danica Patrick után újabb nagy név távozik az amerikai stock-car szakág porondjáról.

Augusztus 16-án, csütörtökön ugyanis Kasey Kahne hivatalos sajtóközleményben bejelentette, hogy a 2019-es idényben már nem lesz jelen a NASCAR királykategóriájának mezőnyében. Legalábbis teljes munkaidős pilótaként biztosan nem.

„Hónapok óta, de már lehet, hogy ennél is régebben gondolkodtam ezen a döntésen” – mondta a még mindig csak 38 éves versenyző. „Eljött az idő számomra, hogy hátat fordítsak a teljes szezonos NASCAR-szereplésnek. Hálás vagyok mindenért, amit az Leavine Family Racing tett értem ebben a szezonban és, hogy ajánlatot adtak a 2019-es idényre is. Én azonban már úgy érzem, hogy nem tudnám elkötelezni magam újabb szezonokra a NASCAR-ban.”

Karrierje elején Kahne még nem a stock-carok világában képzelte el a jövőjét, a fő célja ugyanis a CART/IndyCar volt.

A dirt pályákon edződött amerikai az első USAC bajnoki címét követően, 2000-ben jutalomból tesztelhette is az IRL-ben szereplő Panther Racing autóját a Texas Motor Speedway-en, majd egy év múlva a rivális CART-ot erősítő Team Rahal gépét is vezethette a Homestead-Miami Speedway road vonalvezetésén. Még mindig 2001-ben a CART elsőszámú nevelőszériájaként számon tartott Toyota Atlanticban is elrajtolt, a sors – valamint a támogatóinak óhaja – azonban a stock-carok közé terelte.

Aktív NASCAR-pilótaként sem söpörte a sarokban IndyCar-álmait és komolyan hajtott azért, hogy a 2011-es, végül tragikus végkimenetelű Las Vegas-i futamon elindulhasson. A terv azonban meghiúsult, amit a futamon történtek ismeretében utólag nem is bánhatott.

2012-ben aztán úgy érezhette, megfogta az Isten lábát, miután aláírt a NASCAR egyik legpatinásabb csapatához, a Hendrick Motorsports-hoz. Első itteni szezonját rögtön a bajnokság negyedik helyén zárta, az ígéretesen induló közös program azonban nem várt fordulatot vett. Olyan csapattársak mellett, mint Jeff Gordon, Jimmie Johnson, vagy épp Dale Earnhardt Jr., Kahne gyorsan a gárda mellőzöttebb versenyzője lett, amit az eredményein is megmutatkozott.

Utolsó győzelmét az Indianapolis Motor Speedwayen rendezett, 2017-es Brickyard 400-on aratta, a Hendrickéknél való jövőjére azonban ez már nem volt hatással és a csapat az év őszén közölte is vele, hogy a soron következő idénytől már nem tartanak igényt a szolgálataira.

b4_2.jpg

A körülötte kialakult helyzet miatt depresszióval is megküzdött Kahne pedig ezt valahol nem is bánta, legalábbis erre utalnak a kirúgását megelőző nyilatkozatai.

„Mindig azt kívánom, bárcsak egy kicsit boldogabb lennék” – mondta keserűen tavaly áprilisban a NASCAR-riporter Jeff Glucknek. „Élvezem a versenyzést és nagyon boldog vagyok Tannerrel (a fia), de a hét folyamán sokszor előfordulnak olyan napok, amelyeken csak túl akarok lenni. Jó lenne, ha egy kicsivel boldogabban telnének a napjaim.”

A Hendrickéktől való távozása után Kahne nem tartotta kizártnak, hogy teljes szezonos versenyzés helyett egy úgynevezett vegyes programra váltson, aminek keretein belül részidős NASCAR-szereplés mellett (Daytona 500, Coca-Cola 600, Brickyard 400 stb.) a szívügyének számító sprint/midget car szakág kiemelt eseményein is elinduljon, továbbá beteljesítse gyerekkori álmát és ott legyen az Indianapolis 500-on is.

Egyes hírek szerint ez utóbbi kapcsán tárgyalásban is állt egy meg nem nevezett IndyCar-csapattal, a megbeszélések tárgyát pedig az 500 mellett további futamokon való részvétel is képezte.

A Cup egyik kiscsapata, a Richard Childress Racinggel technikai partnerségben álló Leavine Family Racing azonban az utolsó pillanatban mégis leszerződtette a teljes 2018-as Cup-idényre, az imént felvázolt tervei így talonba kerültek.

Az LVR-nél idén eddig csak egyetlen top 5-ös helyezést tudott felmutatni, méghozzá a júliusi, daytonai viadalon.

A gárda szívesen látta volna 2019-ben is a kötelékében, de Kahne – mint fentebb idéztem tőle – nemet mondott erre. Sőt, sajtóinformációk szerint az élmezőnyhöz tartozó Stewart-Haas Racing is megkörnyékezte, de Kahne őket is elutasította.

„Nem tudom, hogy mit tartogat a jövő számomra, de elégedett vagyok azzal a döntéssel, amit meghoztam. A magaslatok nem haladták meg a mélypontokat, a fárasztó versenynaptár pedig hatással van a mindennapi életem minőségére is. Szükségem van arra, hogy olyan dolgokkal töltsem az időmet, amit élvezek és szeretek, mégpedig a fiammal és a sprint car csapatommal. Nagyszerű karrierem volt a versenyzésben és rengeteg elképesztő emberrel találkoztam. Még mindig vár ránk munka a 95-ös autóval, előretekintek arra, hogy a lehető legjobban fejezzem be a szezont a csapattal.”

Ha versenyzőként nem is, de tulajdonosként azért lehet oka az örömre. A sprint car szakág csúcsbajnokságában, a World of Outlawsban lévő csapata, a Kasey Kahne Racing múlt szombaton, Brad Sweettel a volán mögött megnyerte az ikonikus Knoxville Nationals versenyt.

A legfontosabb kérdés azonban, hogy talán most jön el az ideje annak a bizonyos „vegyes szezonnak”, beleértve az Indy 500-at?

 

További érdekességekért, információkért, naprakész hírekért az amerikai autóversenyzés világából kövesd az USAracing Facebook-oldalát:

USAracing

képek:NASCAR